Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-01 / 22. szám

tok a régiebbek egyike ezen a vidéken, már a XVII-dik században rendes papjai voltak. 1714-ben azonban, az akkori gonosz időben, a hatalmas jezsuita rend, Diószegi Mihály vaáli ref. prédikátort innen kiűzte, a templomot elfoglalta, a gyülekezetet szétszórta. Őseitek azonban megmaradtak hitökben s bár vallásukat 70 évnél tovább nem gyakorolhatták, nem váltak hűtlenekké Krisztushoz és az ő megtisztított evangyéliomához. Csak 1790-ben választhattak ismét papot és építhettek templomot. Ez a mai fennálló templom, melyben Istent a szabadításért dicsőitjük, magán viseli a nehéz idők bélyegét. Nem volt megengedve utca sorba építeni, csak a papi fundus végső részében. De ha a gonosz napok elmultak, ha tilalom nem őrzi többé a templom küszöbét: óh mily hamar közönyössé válik az, óh mily könnyen megfeledkeznek róla! íme régi templomotok ma is abban a kénytelen állapotban van, mint száz évvel ezelőtt, ki gondol ennek megújítására ? Télen csak meglátogatjátok, de tavasztól késő őszig nagyon kevesen sietnek bele. Hajh ! a mezei munka, a kenyérkereset, mondjátok mentségül? Hát elfeledkeztetek a IV-dik parancsolatról ? Hát mentség ezt mondani: nem mehetek a templomba, mert szénát kell kaszálnom, gabonát kell hordanom ?» «Mint a templommal, épen úgy vagytok vagy még roszabbul az iskolátokkal. Törvény rendeli, hogy a gyermekek évenként 8—9 hónapig iskolába járjanak, nálatok az iskola idő csak félennyire olvad le. Iskolát 1852-ik évben építettetek, de azt is roszul, mert sajnáltátok a költséget. Azóta az évenkénti javítás máiannyiba került, hogy azon egy jó iskolát lehetett volna készíteni. A fösvény kétszer költ. Most újból építkeznetek kell, ha ugyan tudtok építtetni, mert igazi akarat nincs bennetek. 120 tanköteles gyermeketek van. Ezek mellett egy tanító. Mire taníthat ez 4 hónap alatt, ennyi gyermeket? Mi lesz ennek következése? Rátok olvasom a próféta szavait : «Elvész az én népem, mert tudomány nélkül való.» De ti ezt nem hiszitek. Ti azt gondoljátok, szántáshoz, vetéshez nem kell ész. Mivel ti gyermekkorotokban nem tanultatok, nem akarjátok, hogy gyermekeitek többet tudjanak mint ti.» ((Nagy csalódásban vagytok atyámfiai! A világ nagyot haladt, csak azóta is, hogy ti az iskolából kikerültetek. Az értelmesség, a világos és fejlett ész ma már mindenkinek szükséges, ha élni és jobblétre- szert tenni akar. ciMost ott vagytok, hogy közületek sokaknak se templom, se iskola nem kell. S kik a vallást, az egyházat, iskolát nem bec?ülik, könnyen veszik az erkölcsi parancsolatokat is. Mert ki az Isten nevét nem dicséri, az könnyen káromolja; a kit a hit és buzgóság édes bora nem magasztal föl, az a szőlő termésben keres gyönyört. Pedig meg vagyon irva : «a részegesek és a szidalmazók kirekesztetnek Isten országából.» «Keménybeszéd ez, kicsoda hallgathatna?)) mondáknémelyek Jézusnak. Közületek is sokan ezt mondják. A kikre illik, hadd érezzék annak keménységét; de örömmel jelentem ki, hogy sokakra közületek nem kívántam alkalmazni. Mert örömmel ismerem el, hogy vannak közöttetek buzgó Istent félű hívek, kik kötelességeiket egyházuk, iskolájuk iránt teljesítik. Közöttetek nincsenek is oly nagy bűnösök, mint Sodomában és Gomorában, de a közönbösség a sem meleg, sem hidegség is elég rosz. «Meg ne csalatkozzatok hát atyámfiai! az Isten dolgaiban nem lehet senki közönbös. Jézus azt mondá: «A ki velem nincsen, ellenem van.» Válaszszatok azért atyámfiai ! a Krisztussal akartok e lenni, vagy ellene. Nem kételkedem, hogy mim jan a «jobb részt« akarjátok választani — s azt kiáltjátok : vele, a Krisztussal akarunk tartani, vele élni, vele halni, vele menni be az idvességbe!» Ezután könyörgött püspök úr az Isten lelkéért, hogy az szentelje meg a gyülekezet szívét, tegye őket hitben és cselekedetekben buzgókká. Az iskolában, dacára a túltömöttségnek, az iskolai idő rövid tartamának, a növendékek elég értelmesen feleltek, a kiszabott tantárgyak mindegyikében elég tájékozottsággal birtak, a mi a tanító, Barsi Mihály szorgalmát, buzgóságát dicséri. A presbyteriumi gyűlés után, melyben az egyház és iskola iránti buzgóságra figyelmezteté az elöljárókat, búcsút vőn püspök úr a gyülekezettől. De nem távozott Yaálból a nélkül, hogy tek. Szűcs Jenő főszolgabiró kedves családját meg ne látogassa, hol a művelt és szeretetreméltó házi nő kellemes társalgása mellett, püspök úr kíséretével együtt kedélyesen töltött néhány percet. A kiszabott óra azonban intett, déltájban elindult püspök úr Tobajdra. A határnál a község elöljárói üdvözölték O Méltóságát, a lelkészlakon pedig Mészöly Pál lelkész és egyházmegyei pénztárnok tolmácsolta gyülekezetének örömérzetét. aÖröm ünnepet ül ma menyasszonyi ruhájába öltözve a szép természet — mondá a lelkész. Öröm napot ül ma a tabajdi ref. gyülekezet is, olyan napot, mely az 1816-ik év óta nem fordult elő életében. Öröm ünneppé teszi nekünk e napot Méltóságodnak várva várt kedves megjelenése. Jól tudjuk, hogy midőn bennünket magas látogatásával szerencséltetni méltóztatik, azért jön, hogy számot kérjen tőlünk, miként munkáltuk Istennek dicsőségét, miként mozdítottuk elő országának terjedését; jött azért, hogy buzdítson a jóra, hogy útba igazítson, ha tévedtünk, sőt feddőzzék, dorgálódzék, ha feddésre méltót talál. Vajha mindeneket ékesen és jó rendben találna közöttünk! ... De nem áltatjuk magunkat. Bizonnyal fog találni Méltóságod nálunk is hibákat, fogyatkozásokat. Legyen meggyőződve, hogy valamint jó igyekezetünk legszebb jutalmául tekintjük, ha valamiben jóváhagyását megnyerhetjük, úgy viszont hálás szívvel veszszük atyai tanácsait, sőt feddő, dorgáló szavait is a zsoltár iró eme szavaival fogadjuk : «Feddjen meg engem az igaz és jó néven veszem.» Isten hozta Méltóságodat! Legyen áldott hozzánk való bejövetele, legyen áldott kimenetele!)) Ezen szívélyes szavakra O Méltósága szívből és szívhez szólt: «Nem jöttem e gyülekezethez feddőzni, dorgálódzni, mondá a többek között, mert ismerem e gyülekezet buzgóságát, jó igyekezetét. Ismerem lelkipásztorának tevékenységét, tapintatos eljárását. Jöttem mint atya az ő jó gyermekeihez. Jöttem azért, hogy elismeréssel adózzam, a köztetek uralkodó szép erényeknek, jöttem, hogy a buzgókban, az Istent igazán félőkben a buzgóság, az istenitisztelet tüzét éleszsze n, a talán köztetek lakó lankadókat kötelmeik teljesítésére felserkentsem.» Ebéd alatt — a jóizű magyar ételek elköltése közben — a házigazda, Mészöly Pál élteté O Méltóságát, mint egyházkerületünk fejét, mint hajdani, nagykőrösi kedves feledhetetlen tanárát, s a meghatottság hangján mondott e köszöntőre a lelkészlak a jelenvoltak «éljen» kiáltásától visszhangzott. Három óra tájban ment püspök úr a hegy oldalon épített diszes templomba. Elismerőleg, dicsérőleg szólt a gyülekezethez. S én, ki szerencsés valék több helyen feddő, majd dicsérő beszédeit hallgathatni, nem tudom ítélni, hogy melyik beszédében nagyobb a szónoki