Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-01 / 22. szám

tért? stb. Mely tanúvallomások alapján bátran kockáztathatja szerző azt az állítást, hogy Sát-Keresztúr községe mindjárt a 16-ik század első felében befogadta a reformátiói. Mert ha magáról a sárkeresztúri egyházról nincs ide vonatkozólag biztos adat, de a tőszomszédságában fekvő abai egyházból kihallgatott Arany Mihály uram ily vallomást tészen: «Tudja bizonyosan az abai templomot maga életének idejétől fogva mindétig Helvétikusok birodalmában lenni. Prédikátort actu is, valamint ennek előtte mindenkor tartanak, sőt a Pátensnek elei ez előtt kétszáz esztendővel már Abán laktanak, ez helységnek örökös urai levén, a kik is mind Cálvinisták lévén, azoknak idejében is az említett templom Helvetikusok részire való volt, magok is csináltatták.)) Mely vallomásból meglehetős biztosan következtethetni, hogy az Aba környékén levő többi községek is idejekorán befogadták a reformátiót. Teljesen biztos adatot azonban csak az 1659-ik évből talál szerző, akkor készíttetvén egyik manapság is meglevő harangja az egyháznak. Ugyanez időtájban már rendes lelkésze volt Sárkercsztúrnak, a Pozsonyba megidézett protestáns lelkészek névjegyzékében Kajári Péter sárkeresztúri prédikátor neve is előfordulván. Az 1736-ik esztendőben a dunamelléki reform, egyházkerület Sár-Keresztúron tartotta közgyűlését Patai János püspök elnöklete alatt, a miért a fehérvári prépost kérdőre is vonta Patait, de ez hivatkozott, a Carolina resolutióra. Ezután elbeszéltetik, hogy az Oratórium helyébe, mely 1725-ben még sövényből volt, mi módon építtetett 1745-ben kőtemplom, ez időnként miként bővíttetett ki, mikor épült a torony, s a harangok mikor, kik által készíttettek. Ennyi, a mi az egyház régebbi történelmére vonatkozik. A. mi ezután következik, az kevéssé érdekli a történetet, de érdekli úgy általában a statistikust, mint különösebben a moralstatistikust, érdekli a vallásos- és népszokásokkal foglalkozókat, érdekli még inkább mind azon lelkészeket, kik hivatásukat komolyan leikükön viselik, kik híveink vallás-erkölcsi fejlesztésén, anyagi helyzetük javításán őszintén fáradoznak, kik figyelemmel kisérik még azt is, hogy híveik földbirtoka, sessiói az utóbbi évtizedek alatt szaporodtak-e vagy apadtak. De mindenek felett érdekli ezen munkácska a nevezett egyház híveit, érdekelni fogja ezeknek még unokáit is. Egy tiszta, minden apró részletre kiterjedő képet kapnak azok egyházunkról 1816-tól kezdve, mely kép tanítja is, lelkesíti is őket. Megtalálják benne, mint mondám, templomuk, s harangjaik történetét, megvannak benne a lelkészi és tanítói díjlevelek 1807-ről, a preceptori majd a második tanítói állás szervezése, a torony óra, úrasztali készülékek, az új szőllő, új temető, takarékmagtár előállítása ; megtalálják benne a hívek mind azon lelkészek, rendes és segédtanítók neveit, kik ezen egyházban szolgáltak több mint két századon keresztül, s az utóbbi száz év alatt szolgált öreg és kis kurátorok neveit. Fel vannak említve azon belviszályok is, melyek a jelen század folytán a gyülekezet és lelkipásztorai, illetőleg tanítói között elő fordultak. Találhatni ebben 1718-tól kezdve több évről anyakönyvi adatokat, melyek tájékozást nyújtanak ezen egyháznak különböző időkben való népességéről. Szülöttek száma volt 1718-ban 24, iS8o-ban 61, 1815-ben 67, jelenleg 76. Az V-dik és Vl-dik fejezetek tartalma a következő: Anyagi helyzet: A birtokviszonyok régibb és újabb időről. Az egyházfentartás terhe. Hátralékos egyházi adó. Az egyház 1889-iki számadása. Leltár: 1. Fdkvőségek a telekjegyzőkönyv és a kataszteri birtokívek szerint. 2. Egyházi épületek. 3. Ingóságok. 4. Könyv- és irattár. Egyházunk aranykönyve: Az elődök áldozatkészsége. A mostani egyháztagok áldozatkészsége 1880-tól máig: 1. Isten dicsőségére. 2. Természetben tett adományok és szolgálatok. 3. Az alaptőke javára. 4. Vegyes adakozások. Alapítványok 146—194. lapokon. A végszóban közölvék azon — összesen 78 frtra rúgó — adományok, melyek néhány vértesalji lelkésztől, a szomszéd egyházak s a keresztúri egyház tehetősebb híveitől ezen érdekes és tanulságos mű nyomtatási költségeinek fedezésére előzetesen befolytak. Másoknak is, de mindenek felett ilyenféle monográfiák Írásával foglalkozóknak e művet melegen ajánljuk. F. BELFÖLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. Vidáman köszönté a nap május i-én a Vértesalján elterülő bájos tájékot. A természet ünnepi díszbe öltözött, az elsárgult pázsit kizöldelt, a lombtalan fák levelet hajtottak, a bokrok alján virágok dugták ki fejőket, a patakok a völgy ölén játszilag siettek tovább és az erdők mezők fái mintegy kézzel tapsoltak. De nem csak a természet ünnepelt. Ünnepet ült e nap reggelén Vaál község református része is. Ünnepi érzéssel siettek az Úr szent házába, hogy hallhassák egyházkerületük első papját, püspöküket, ki nem törődve az út fáradalmával, kellemetlenségeivel, atyai szeretettől indíttatva eljött, hogy hatvan éves korában ifjú lélekkel hirdesse a gyülekezeteknek a Krisztus evangyéliomát, mely soha el nem múlik; hintse a nép szívébe a jónak magvát; őrködjék, az erény az ártatlanság felett; irtsa, gyomlálja a bűnt, a fogyatkozást; és vezesse a gondjaira bízott nyáját Isten országa felé! Az Úrnak kisded hajléka zsúfolásig megtelt. Némelyeket a valódi buzgóság, másokat — megengedem — talán csak a kíváncsiság vezérelt oda. Az énekek elhangzása után püspök úr megnyitá ajkait. Beszédében megszólalt a költő, rajzolva a természet pompáját, majd az édes atya figyelmezteté gyermekeit hibáikra, fogyatkozásaikra s végre a püspök hívta fel a gondjaira bízott nyájat, a Krisztussal való együttélésre. «Ma van május elseje; az ébredő tavasz ünnepe — mondá püspök úr — a föld megújulásának, reményekben virágokban gazdag napja. E napon a természetben — a lelkekben — ez aszó hallatszik: «a régiek elmultak, mindenek megujultak.)) Erdőn, mezőn az énekek énekének bájos dala zeng: «Ime a tél elmúlt, az eső elmúlt és elment; szép virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött és a get'licének szava hallatik.» Határotok hazánk paradicsomkertjének, a szép Dunántúlnak ez egyik kies táblája, megujult; vájjon megujultak-e, a ti leikeitek is ? Vajha a termékenyítő tavaszi esők e korszakában, nekem is a Mózes éneke szerint: ((Csepegjen mint az eső az én tudományom, folyjon mint a harmat az én beszédem, mint az esőnek csepjei a pázsiton, mint a zápor eső a füvön!» «Mert atyai intéseketakarok nektek adni, melyeket vajha meghallgatnátok s prófétai jóslatokat, melyek vajha ne teljesednének!)) «Tudjátok-e atyámfiai! vagy egészen feledésbe ment már közöttetek, hogy egyháza-