Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-18 / 20. szám

ismét a kor kívánalmainak megfelelő díszes templomban imádjátok az Istent. Majd áttért a filoxera általi csapásokra, rajzolta, hogy az Isten még a látszólag rosszat is javunkra fordítja, azért bízzunk csak benne, s ne essünk kétségbe, mert mint az arany hétszeres tűzben : úgy nekünk is meg kell a szenvedések tüzében próbáltatnunk, hogy fénylhessünk végezetre. A beszéd e része költő szépségekben való gazdagsága s bibliai melegsége által megható s könyekre indító volt. Majd áttért arra, hogy mennyire szükségünk lesz az összetartásra, s áldozattételünkre most, midőn új iskola építésnek nézünk elébe. Buzdítván a híveket a hitben erősségre, az összetartásra, a jó cselekedetben való folytonos öregbülésre. Majd maga s hívei nevében köszönetet mondott e községben lakó, bár más hitet valló Verebi Végh János úrnak, ki nemes szivétől indíttatva valláskülönbség nélkül jóltesz mindenekkel, s végül buzgó imát rebegett s vele mi is, az Istenhez, melylyel szívünk s lelkünk az egek angyalai boldogságát érezték, oly meleg, oly fenkölt buzgó ima volt. Áldás rekesztette be az istenitiszteletet. Az iskolában a gyermekeket kérdezte ki, megelégedését nyilvánítván az eredmény felett. A presbyteri gyűlésen az egyházat érdeklő kérdéseire nyert felvilágosítást és a presbytereknek íőleg azt ajánlotta figyelmükbe, hogy új, második iskolát állítsanak. Meglátogatta a jócselekedetben gazdag Végh-családot, majd ebédre a lelkész családjához tért vissza. Itt a legkedélyesebben eltöltve pár órát, fájó szívvel bucsut vettünk délután 3 órakor szeretett főpásztorunktól, ki innen Kajászó-Szentpé terre ment. Orgona felavatási ünnepély Újvédéken. Az újvidéki ref. egyház fejlődési történelmének Cliója elévülhetetlen arany betűkkel fogja érctábláira feljegyezni az 1890. év május hó 4—ik napját. Lelket emelő magasztos ünnepély színtere volt e napon szerény egyházközségünk temploma: orgonánkat avattuk fel, örömünk és büszkeségünk méltó tárgyát a jelenben és legszebb reményeink zálogát a jövőben. Betetőzője, koronája volt e szép ünnepély a nagy műnek : összegyűjteni mindama kellékeket, kik egymást kiegészítve, egy egyháznak kiváló díszeit képezhetik! Kedves hazánknak és Bács-Bodrogmegyének határszélén, egy polyglott és sok hitfelekezetű városban, hol a zengzetes magyar szó még a közelmúltban is csak kelletlenül tűrt vendég volr, folyt le a minden részében magyaros szellemű magasztos ünnepély. Az Úr hajléka zsúfolásig megtelt minden rendű áhítatos közönséggel, kik siettek részüket kivenni örömünk és boldogságunkból! Orgonánk díszes kiállítása és külalakja minden szemlélőre impozáns benyomást gyakorolt. A hangszer-műépítészetnek egyik kiváló remeke állott előttünk élénken szembetűnő bizonyságául a magyar tehetség életrevalóságának és annak, hogy a magyar ipar e téren sem áll semmivel sem hátrább a hason külföldinél! A gyönyörű munka lovag Országh Sándor budapesti orgona-műépítész műhelyében készült, ki semmiféle fáradságot sem kiméivé, összes igyekezetét művének tökéletesítésére fordította. Az orgona 12 szóló és 7 mellék változatból áll. Kiállítása a templom és a szószék gothicus stvljével összhangban, szintén góth stylben gazdagon aranyozott 12 tornyócskával foganatosíttatott. A négy szakértő és egy jeles orgonaművész által minden részében sikerültnek kijelentetett díszes mű kiváló díszpéldányt képez e nemben és méltó szemrehányást azokra nézve, kik előítélet vagy elfogultságból csak a külföldi gyártmányoknak nyújtanak előnyt. Lélekemelő ünnepélyünk délelőtt 10 órakor vette kezdetét. Tágas boltíves templomunk számos padsora elégtelennek bizonyult a nagy számban megjelent közönség befogadására. A szorongásig megtelt padok mellé a szolgálatkész és figyelmes rendezőknek székeket kellett állítatniok, hogy az érkezettek mind helyet foglalhassanak, kik mély áhítattal eltelten várták orgonánk lelkesítő hangjait! Fölzendült végre ez a «Szt. Isten, noha Néked» lelkesült éneke mellett, melyet a hívek felállva énekeltek el, s a hallgatók és az éneklők szemeibe visszatükröződtek a drága gyöngyök, az örömnek megfizethetlen könnyei! Az ének alatt megjelentek a lelkészek is: Szabó Péter pirosi, Belohorszky Gábor újvidéki ágost. hitvall. esperes, Tóth Sándor feketehegyi és Molnár Húgó helybeli lelkészek. A 74. dicséret 3. versének eléneklése után Tóth Sándor feketehegyi lelkész lépett a szószékre, hatalmasan csengő érchangján elmondván gyönyörű imáját, melynek megható accordjain feltartózhatatlanúl repült fel ihletett lelkünk az Jr zsámolyához! Az imát a 37—ik dicséret éneklése követte, mely a jelen ünnepélyes alkalommal a buzgó híveknek lelkesült diadal és dicsénekét helyettesíté. Elhangozván az ének, szeretett lelkipásztorunk, Molnár Húgó kezdé meg remek szónoklatát, melynek alapeszméjét a következő szent igékből merítette: «Jöjjetek be az Űr házának kapuján hálaadással, s az ő pitvarába dicsérettel ; s énekeljetek az Úrnak új éneket trombitákkal és kürtnek zengésével, mert csodadolgokat cselekedett mivelünk.)) A jeles szónoklat hatása a mélyen megilletődött hallgatók arcáin élénken tükröződött vissza. Felölelte az chronologicus sorrendben egyházunk szenvedéseit és küzdelmeit; kiemelte ama nemes lelkek kiváló érdemeit, kiknek akarata, erélye és az Úr jóságára fektetett rendíthetetlen bizodalma az Úrnak velünk cselekedett csodadolgait tette előttünk ismeretessé. Csodadolgait, mert egyházunk ma 2500 hívet számlál, van díszes templo-1 munk s benne gyönyörű szószék és orgonánk csodadol! gait, mert megizmosodott egyházunk, törhetetlen phalanxként tömörülve, országunk határszélén a magyar állam eszméinek ma már egyik erős falát is képezi ! Egyházunk e szép beszédet kinyomatni határozván, azért mellőzzük kiemelni annak aestheticai szépségét, hatásos fordulatait és történelmi részét; de lehetetlen elhallgatnunk annak hála és köszönet nyilvánítási részét, melylyel derék lelkipásztorunk ama nemes szívű adakozóknak adózott, kik vallási és nemzetiségi különbség nélkül az orgona létesítéséhez kegyes adományaikkal járultak. Magasztos istenitiszteletünk Kölcsey «Hymnus»ának eléneklésével ért véget, melyre a helybeli «Zöld koszorú» szállóban tartott 70 terítékű és díszes közön-i ség által látogatott díszebéd következett. Ősi szokásunkhoz híven ez alkalommal is számos felköszöntő mondatott. Belohorszky Gábor, Tóth Sándor igen szép szavakban emelték ki Molnár Húgó lelkészünk érdemeit, kiket Kelecsényi Húgó vasúti mérnök köszöntött fel. Szólottak még Jójárth János törvényszéki jegyző üdvö: zölve Kővári Álajos törvényszéki irodaigazgatór, kit lelkesülten tiszteletbeli kálvinistának nyilvánított ki az adományok gyűjtése körül szerzett bokros érdemeiért; továbbá Szabó Péter pirosi lelkész, Fekete István ügy-