Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-18 / 20. szám

tartója, és az egyház közti jogviszony megbeszélése képezte. A k.-nyéki egyház tagjai szintúgy, mint a baracskai hívek, kevés, vagy épen semmi egyházi adó fizetésére nincsenek kötelezve, a régi közbirtokosság által egyházi és iskolai célokra tett alapítványok kama­tai teljesen fedezvén az egyház rendes, sőt részben rend­kívüli szükségleteit is. Püspök úr az egyháznak anyagi s szellemi ügyeit is teljes rendben lévőknek találván, rövid tanácskozás után a presbyteri gyűlés is véget ért. Ebéd előtt még Balassa Antalnak, a pesti főgym­nasium egyik halhatatlan emlékű jóltevőjének, síremlékét tekintette s koszorúzta meg az egyházkerület főgond­noka és ügyésze, majd püspök úr és kísérete. A nagy vendéglőben rendezett társas ebéden mintegy 40-en vettek részt a helybeli és környékbeli intelligentia köré­ből. A többek közt, a püspök és főgondnok urakon és a kíséreten kívül, ott voltak: Kenessey Kálmán nyug. miniszteri tanácsos, gróf Szapáry Iván, Sárközy Aurél, alispán, Burchardt, nyugalmazott bécsi tanár, Meszlényi Bencze és Pál, Halász Gedeon, Balassa Antal, Farkasdy Dezső, gróf Festetics Bennó és mások. Rácz János, helybeli lelkész, a püspök úrra, Koncz Imre esperes gróf Tisza Lajosra, mint a vértesaljai egyházmegye egy­kori tanácsbirájára és gondnokára, Szász K. püspök úr a vidék értelmiségére, Tisza Lajos gróf az egyházmegye buzgó híveire mondottak szép pohárköszöntőket. A társaság nem sokáig maradhatott együtt, mert pont 2 órakor már kocsikra ült püspök úr és kísérete, s a megállapított programm szerint a gárdonyi egyház meglátogatására indult. Gárdony község szélén Balogh Zsigmond jegyző, a paplakon a két nappal az előtt választott új lelkész ; Tóth Kálmán, fogadták szép üdvözlő beszédekkel, melyekre püspök úr a legszívesebb szavak­kal válaszolt. Nagyon rövid pihenés után a fáradhatatlan püspök úr már palástot öltött s templomi functiójahoz kezdett. A fő hiba itt is az, a mi egy másik, hasonlókép köz­birtokosságból álló gyülekezetben (Baracskán) tapasz­talható, t. i. az Isten-háza iránt való idegenkedés. Püs­pök úr főpásztori beszédének fő themája tehát ugyanaz volt, a mi a baracskai beszédének, a nélkül azonban, hogy tartalma is ugyanazonos lett volna azzal. Elismeri, hogy munkásak, takarékosak, jámborok, de egyszersmind buzdítja is őket az egyház és vallás iránt odaadóbb szeretetre. Istenitisztelet után, az iskolás növendékek vizs­gálata a legjobb sikerrel ment végbe. Ugy Darabos Lajos rektor, mint a s.-tanító, Gál József iskolájával teljes mértékben meg volt a püspök úr elégedve, különösen megdicsérvén őket az értelmes és alapos tanításért. A presbyteri gyűlésen kitűnt, hogy a gárdonyi egyház szintén azon szerencsés egyházak közé tartozik, hol ismeretlen az egyházi adó. A hajdani közbirtokos­ság áldozatkészsége hosszú időre biztosította ezen egy­háznak fennmaradását, a mennyiben az egyház csupán a halászatból évenként 1200 frtot vesz be, regalé-kár­pótlás fejében 21,654 Irtot kap; van ezenkívül 5000 frt tőkéje s két 1 — 1 ezer Irtos alapítványa. Ily anyagi helyzet mellett igen könnyen kivihető lesz az, a mire püspök úr többszörösen figyelmezteté a gárdonyi pres­byteriumot, t. i. a segédtanító állandósítasa s egy cél­szerűbb új iskolának építése. Miután éjjeli szállásra püspök úr és kisérete az uti terv szerint K.-Nyékre szándékozott visszamenni: Gárdonyban csupán rövid időt fordíthatott a szórako­zasra. Nem utasíthatta azonban vissza a gárdonyi hívek vendégszeretetét sem egészen, a kiknek, mint a velenczei tó tőszomszédságában lakó halász-féle embereknek bizo­nyára rosszul esett volna, ha azt a jó paprikás halászlét, a mi az özvegy papné kitűnő konyháján készült, meg nem Ízlelte volna nagy szeretettel fogadott püspöki vendégök. De volt ott, a 30—40 vendégtől körülült hosszú asztalokon nemcsak halféle, de mindenféle izle­tesebbnél Ízletesebb étel: nagy sajnálatára azonban a vendégszerető családnak s a többi jelenvoltaknak, a ritka vendég este 7 óra tájban már felkelt a gazdagon terí­tett asztal mellől, s kisérve hosszú kocsisortól, vissza­ment K.-Nyékre. Szíves örömest követte volna ő méltóságát e sorok irója is, ha családi körülményei haza nem szólítják. Búcsút vevék azért egyidőre püspök úrtól s kíséretétől, abban a reményben, hogy nem sok napok múlva ismét szerencsém lesz hozzájok az esperesi székhelyen — Sere­gélyesen, és aztán természetesen — Sárkeresztúron is — az én szerény hajlékomban. Lévay Lajos. * * * A püspöki vizitáció további folyamáról másik ba­rátságos kézből következő tudósítást kaptunk : Püspök úr kiséretével együtt ápril hó 30-án reg­gel 9 órakor érkezett Vereb községbe. A határon Szüts Károly jegyző fogadta a községi elöljáróság élén, mely után az egész község frenetikus éljenzése között érke­zett a lelkészlakhoz. A lelkészlak előtt csinos diadal­kapu volt felállítva, mely körül a fehér ruhás leánykák s az iskolás gyermekek gyülekeztek. Az udvaron a tűz­oltó testület, élén Verebi Végh István főparancsnok úrral, vont kordont, melyen belől a lelkész, Urházy Sán­dor fogadta a főpásztort a következő szavakkal : «Miként a természet örül a kies tavasz eljöttének, s örömében virágillattal, zöld lombokkal, lombok körül madár dalával áldoz az Úrnak : azonképpen örülünk mi is, s örömünkben hála-imát rebegünk az Úrnak, hogy megengedte érnünk e ritka szerencsét, hogy Méltósá­godat, főt. püspök urunkat kicsiny gyülekezetünkben színről-színre lathatjuk, üdvözölhetjük! És méltó is a mi örömünk ! mert az, kit körünkben üdvözölni szeren­csénk van, valamint mélyen tisztelt kedves családjának gondos s szeretetteljes édes atyja: úgy nekünk is, e tágabb értelemben vett családnak, gyermekeinek, gondos jólétünkért munkás főpásztorunk, édes atyánk! Mint alázatos, s szerető gyermekek üdvözöljük azért a főpász­tort; vajha méltóknak találtatnánk a viszont szeretetre... Szívből kiálltjuk «Isten hozta» Méltóságodat nagyérdemű kiséretével közénk, s tartsa is meg az Isten, főtiszte­lendő püspök urunk becses életét oly sokaknak, s nekünk is soká!» E szavakra püspök úr mint édes atya felelt, a bizalom s szeretet hangján, gyermekeihez. Örömét fejezte ki a szíves fogadtatásért, s ajanlotta magát atovábbi szere­tetbe. Majd a tűzoltó parancsnok tisztelgett, mire püs­pök úr kiemelte: «collegák vagyunk, mert önök a termé­szeti tüzet oltják, mi pedig a lelki szomjúságot.)) Kevés idő múlva megszólaltak a harangok, s bementünk a fel­díszített, zsúfolásig megtelt templomba. Püsp ök ur az ő szokott ékes szólásával szólott a hívekhez, mondván : ((Hivatalos kötelességemen kívül is örömmel jöttem hozzá­tok, mert lelkipásztorotokul látom itt azon tiszteletes férfiút, kivel nem is oly régen még, csaknem egy évig egy oltárnál imádtam az Istent, mindnyájunk édes atyját.» Majd megdicsérte a hívek buzgóságát, templom szeretetét, áldozatkészségét, mely nyilvánult abban, hogy az oly sokszori megpróbáltatáson átment csapások után is, midőn 1867-ben templomotok porig égett, ma már

Next

/
Thumbnails
Contents