Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-20 / 16. szám

magyar nyelvünk és a vele kapcsolatosan tárgyalt nyelvek tanításában az óhajtott sikert, s általok nemzetünk művelődését még biztosabban elérhessük ! Sepsi-Szentgyörgy. Várkonyi Endre, széltely-Mikó-collegiumi tanár. A szatmári gymnasium alapkő-letétele. E VI osztályú gymnasíumot annak fentartó testülete még ez évben Vll-ik és a jövő évben Vlll-ik osztálylval is elhatározta kiegészíteni. E célból a gymnasium épületének alapját is pár teremmel kívánja meghosszabítani és az egész egy emeletes épületre még egy emeletet fog alkottatni. E hó io-ik napján már a meghosszabbítaridó résznek alapkövét is nagy számú közönség jelenlétében letétette. Jelen voltak ez egyszerű ünnepélyen Válly János egyházkerületi főgondnok és fentartó testületi elnök, Domahidy Ferenc szatmármegyei főispán, Nagy László alispán a megye számos tisztviselőivel, Böszörményi Károly kir. tanácsos polgármester, a város tiszti karával, Kovács Béla kir. tanfelügyelő Elek Lajos al-tanfelügyelővel, a helyi r. katholikus főgymnasium és tanítóképezde több t. tanárai, Isaák Dezső egyházmegyei gondnok az épen folyamatban volt egyházmegyei gyűlés tagjaival, a nagy-bányai egyházmegye részéről Gergely Károly, Hajdú Zsigmond és több képviselő lelkészek és világi urak, a helyi két ev. reform, egyházközség lelkészei, elöljárói, számos más egyén az intelligencia köréből, a tanárok, a gymn. növendékek, és több előkelő nők. Az ünnepélyt a növendékek összhangzatos éneke, Kiss Áron esperes alkalmi imája s dr. Farkas Antal igazgató tanácsi elnök puritán szellemben tartott lendületes beszéde s ennek végével az alapkövek lehelyezése képezte s befejezte a közönség ajkáról felhangzott himnust. E viszontagságos múltú iskoláról, mely 200 évig viselte a kollégium nevet, röviden megemlítjük itt, hogy már ióio-ben diákok, akadémiai tanulók képeztettek benne, kik a még akkor csaknem egészen református város által élelmeztettek s számuk ekkor 34 volt, majd 1724-ig 90-re szaporodott. Volt szombati malom vámjok is, melyet azonban tőlük Pap Dániel várbeli udvarbiró 1662-ben elvett. De 1667-ben ismét nagy segedelmet nyertek, a fejedelemséget is viselt Rbédey Ferenc Berencze faluját a Szamoson lévő malmával hagyván ezen iskolának, hogy azt felesége holta után birtokába vehesse, ezen kívül adott annak a nevezett pártfogó 1000 magyar forintot is. Azonban ettől is erőszakkal megfosztották az iskolát 1678-ban a szatmári várban lakott jezsuiták. Majd 1703-ban a várossal együtt elhamvadt az iskola is. 1749-ik évben pedig elvonatott attól, a város pénztárából addig élvezett tanári fizetés és segedelem, sőt azon év október 13-ikán a helytartó tanács parancsával szétoszlattattak a diákok is. Es midőn ezek tovább is taníthatásáért 1755-ben Becsben esedeztek a város és megye küldöttei, Nádasdy gróf kancellár azzal bocsátotta volt el őket, hogy «nem kell a vargának, szabónak rheologia, elég neki ha jó gazda lehet, nyugodjanak meg kegyetek ő felsége akaratán!» 1768-bati megint azzal vádolták az iskola igazgatóságát, hogy a felsőbb tilalom ellenére a syntaxison túl poésist is taníttottak. Ily sűrű zaklatásnak s nyomatásnak volt kitéve ez iskola, míg nem e század elején 1805-ben i-ső Ferenc király megengedé, hogy a tanítók fizetéseiket ismét a város pénztárából húzzák. A mit aztán az iskola szellemi gyarapodása is követett, úgy hogy, habár nem kerültek is többé közvetlenül belőle, mint hajdan papok s esperesek, de már 1817-ben ismét virágzó teljes gymnasiummá lett az. Hanem az 1852. évben megjelent «Organisations Ent\vurf» követelményei miatt ismét csak magán kis gymnasiummá kellé törpülnie annak és minden igyekezet s áldozatok dacára is csak IV osztályú gymnasiummá degradál tátott s nyilvánossága is csak a harmadik felfolyamodáson 1858-ban adatott meg. 1860—61-ben lehetett csak végre több kegyes jóltevők, a vidék különösen a szatmári egyházmegye segélyével és a városi két ref. egyház áldozatos buzgóságával ismét VI osztályú gymnasiummá emelkednie. A mostani alapkő-letételi imát, mely Kiss Áron esperes örök ifjú lelkéből fakadt, a feletti sajnálkozásunk kifejezésével közöljük itt, hogy a dr. Farkas Antal jeles beszédét az iskola legérdekesebb jelen mozzanatairól, gyarapodása forrásairól és tisztán protestáns irányáról közölni módunkban nem volt. Ima. Mindenható Isten, világosság és szeretet örök forrása! hozzád emelkedik lelkünk e mélység széléről, mert tudjuk, hogy «hiába fáradnak az építők, ha te, óh uram! nem építed a házat. Hozzád emelkedik lelkünk, mint mennyei atyánkhoz, a fiú és leány hő bizodalmával, mert tudjuk «senki nem vethet más alapot, mint a te egy fiad a Jézus» ; és mi is alapot akarunk, e kiegészítendő ev. ref. tanintézetnek alapját akarjuk itten most lerakni. E kősziklán akarjuk azt felépíteni, hogy «ha eljő» ismét mint már többször eljött az ellen, a zuhogó «esső», a pusztító zápor; ha «eljő» mint már oly sokszor eljött — a rohanó, az elseprő «árviz» ; ha «eljönek» mint már annyiszor eljöttek — a romboló «szelek és megütköznek ebben,» «el ne romoljon ez, mert kősziklán építtetett.)) Oh atyánk ! a mult a jövendő tüköré s a te változhatlan voltod annak gyémánt zománca. £s mi hálával emlékezünk most vissza, e kolégyom változatos múltjára, mint már elenyészett s szebb napokkal váltott nehéz álmainkra ! mert ott állottál te «mint Izrael őriző pásztorai ott állottál mindég, a kísérteteknek rémes éjszakáin ez intézet felett; és mikor felzudultak mint a zápor esső, a sok rabló hatalmasok, hogy elpusztítsák e szegény anyának nemes lelkektől nyert jogos birtokait, elragadják igaz tulajdonát, te több kegyes szívben nyitottál uj forrást a kifosztott megmentésére és táplálkozására. Mikor eljött mint vizár, a sok ádáz ellen, s fondorlatainak bősz hullámaival elborította, széjjel szórta s már-már megsemmisítette ez intézet jobb reményű szegény növendékeit, te megjelentél és mint jó pásztor összeterelted s megsokasítád ismét e te elszéledt báránykáidat. És mikor eljött a sötétség odúiból felzuduló szélvész, s megütközött e házban és kioltani készült, sőt már ki is oltá a magasabban világoló lángokat; mikor mint még tollatlan madárfiakat az anyai fészekről, úgy riasztotta szét e kollégiomnak, ez egykor áldott anyának kebeléről, annak még képzetlen gyermekeit, te akkor is ottan álltál, mint az örök világosság szeretet forrása, s nem hagytad végkép kialudni a füstölgő gyertyabeleket, világosságod lelkével egymásután ujabb, szebb lángokra lobbantád azokat; visszahoztad az egykor szétszórt fiakat az ősi fészekhez, hogy hálaadományaikkal gyarapítsák azt; feléleszted a rokon keblekben a szeretet szivét, hogy áldozataikkal segéljék, erősítsék e többszörösen kifosztott, e többször elnyomatott édes anyát. Hála néked atyánk, hála néked világoknak ura, hála néked világosság és szeretet örök forrása ! mert íme még egy lépés .. .