Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-20 / 16. szám

T A R C A. Imádkozom! Ha jó anyám sötét sírját tekintve, Emiékinek zokogva áldozom: Haló porában is a jóra intve, — E drága sír fölött imádkozom. S buzgó imám, ha szárnyain repülhet A tiszta légbe föl, csak fölfelé: Fölzaklatott szívemre száll enyhület -Jó Istenét az árva fölleié! és nem csak elérve lesz a hajdani magaslat, de megtetőzve lesz az e hajlékon, ez evangyéliomi világié tornyon; terjedelmesebb lesz ennek alapzata, magasabban emelkednek ég íelé ennek szentelt falai — s mindez a te isteni változhatlan célod szerint, a te örök dicsőségedre ! Oh uram ! a mult a jövendőnek tükre : mi jövőre sem kecsegtethetjük szívünket a zavartalan béke és előmenetel áldásaival. Tudjuk, hogy a fénynek örök ellenfele a sötétség; tudjuk, hogy a szeretetnek ikertestvérei ember szivében a közöny és gyűlölet; tudjuk, hogy a hitnek örök ostromlója a hitetlenség és babona; tudjuk, hogy küzdelmes lesz ez intézetnek jövendő sorsa is. Azért csak Tehozzád, legrősebb kőszálunkhoz ragaszkodunk, benned bízunk. Te, ki mindenható vagy, dicsőítsd meg miként mindig szoktad, a te erődet a mi erőtlenségünkben. Te vezesd és segítsd ez iskola építőit, adj bölcseséget, buzgalmat, kitartást az intézőknek, adj erőt, szorgalmat, áldást a munkásoknak. Te vedd körül e világosság és szeretet házát szerető szivekkel. Áldd meg e testvérevangyeliumi egyházat, melynek tápláló kebléből buzog folyvást ez intézetbe az élet forrása ; áldd meg összes pártfogóinkat, segélőinket, áldd meg a felekezetesség szűkkörén felülemelkedett más hitű jóltévőinket; győzd meg ellenfeleinket, hogy mi itt egyedül az értelmet fejleszteni, az isteni s emberi szeretetet és épen nem a gyűlöletet kivánjuk terjeszteni. Áldd meg e nemes varost, mely bölcsen felismerte, hogy mint mindég, mikor az intézetre áldozott, úgy most is, mikor ennek uj tanszéket állított, a nemzeti közmívelődés, közjólét szent oltárára hozta és hozzá áldozatát. Áldd meg óh mennyei atyánk ! magát ez intézetet ; áldd meg az itt tanuló növendékeket, kiknek számára most itt uj hajlékokat építünk, az engedelmesség romlatlan lelkével, ép értelemmel, jórakész szívvel, szorgalommal, hogy maradjanak a szüléknek, éveikkel iokozodó örömei, a hazának növekedő reményei, egykor hű polgárai, hősei, az egyháznak hithű gyermekei, zöldellő csemetéi, egykor erős oszlopai. Áldd meg ez intézet tanárait növekedő szakismeretekkel, átadó bölcseséggel, gyermekszeretettel, lankadatlan szorgalommal, áldással, elégedéssel s a hittel, hogy a jól végzett munka szerény bére legédesb jutalom. Áldd meg ez intézet elöljáróit, igazgatóit, mint az egyes hitrokon családoknak, az édes közhazának s evangyeliomi egyházunknak javára, boldogítására munkáló vezérfiakat hosszú boldog élettel, előmenetellel; add, hogy a kinek idvezitő nevében most e ház alapját leteszik, annak csillagát is minél előbb feltehessék ennek tetejére. Ámen. Ben Áron, Fia szende nőm, az én szívem szerelme, Fejét lehajtja, mint beteg virág : E drága kincset féltve átölelve, — Elmondom érte a legszebb imát. S úgy érezem: eloszlik a borúlat, Enyhítve könny ragyog szemünk egén. Es boldogan a szív örömre gyúlad — Vígan mosolyg reánk a szép remény ! Ha égiháború dühöng sokáig, Megrázva rémesen kicsiny lakom: E nagy csatába bár villám világít, — Biztat hitem : ez égi csillagom. S a mint imám szárnyát kibontva gyorsan, Erőt könyörg a rémes éjszakán : Lecsöndesül a szív, az ég se harsan — Az alkotónak egy szelíd szaván ! Ha zúg a tenger, — és síró harangszó Száll kongva-bongva völgyön ormon át : A népre nézve ez hiába hangzó, — — Csöndes fohászt az égre nem bocsát. Oh én megyek templomba nagy sietve, Buzgón imára kulcsolom kezem : S mint hogy ha szállna béke tört szívembe — Remény, vigasztalás: úgy érezem! Ha szép hazám fölött a népek árja Csatáz, miként a harci mennydörej : E drága föld arany keblét kitárja, Vér, gyilkolás van távol és közel: A népek Istenét jajongva kérem, — Ki ha csapást, áldást is osztogat. Vonul a vész... S látok a rónatéren Szabad hazát, szabad polgárokat! Ha majd e földi harcba összetörve, Csend, nyugalom után kivánkozom : En mielőtt elválanék örökre, — A bűnbocsánatért imádkozom. S érzem : ha már szerettim átöleltem, Hí fölfelé egy édes tiszta hang. Eláll a szív .. . S Atyám keblére lelkem Repül, miként a hófehér galamb ! Barczika, 1890. Szuhay Benedek. BELFOLD. A protestáns irodalmi társaság gyűlései. A f. hó 14-dikére hirdetett közgyűlést megelőző nap d. u. 4 órakor szépen látogatott választmányi ülés tartatott a Lónyay-utcai főgymnasium dísztermében. Jelen voltak Szász Károly elnöklete alatt: Ballagi Mór, Balogh Ferencz, Csiky Lajos, Fejes István, Géressy Kálmán, Hegedűs Sándor, Horváth Sándor, Hunfalvy Pál, Kenessey Béla, Kovács Ödön, Papp Károly, Radácsy György, Révész Kálmán, Szabó János, Szász Domokos, Szeremley Sámuel, Szilágyi Sándor, Szlávik Mátyás, Szőts Farkas, gróf Tisza Lajos, Tóth Sámuel vál. tagok és id. Kiss Áron, Eötvös K. Lajos mint vendégek. Szász Károly elnök szivélves üdvözlet után kimerítő jelentést tett a társaságnak az utolsó ülés óta lefolyt dolgairól, a titkári és pénztárnoki teendők ideglenes végeztetéséséről, a kiadványokról stb., melyek alapján a választ-