Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-13 / 15. szám

tanár Balogh Ferencz írt, méltatva szerző érdemeit e szavakban: «illesse tisztelet és hála a szerzőt, hogy szerény parochiájának pislogó mécsénél bevilágolt a múltba, s a magyar protestáns katakombából 735 síilakójának hamvait felhozta s elbeszélte szenvedéseik, vívódásaik, vándorlásaik és viszontagságaik könnyekben úszó sorozatát.)) Mi osztjuk Balogh Ferencz érzelmeit. Bárcsak oszthatnánk szerző ama reményét is, mely műve megírásakor (előbeszéd XVII. 1.) szemei előtt lebegett, hogy a Megváltó szeretete hassa át mindazokat, kik e hazában, a fejedelem árnyékában találták megrí) ugvó helyöket! Makó, 1890. márc. 31. Szőllősi Antal. BELFOLD. Miért vagyunk még ma is csak a kezdet kezdetén ? Az ev. ref. lelkészek özvegyeinek és árváinak gyámolítására még ma sem alkottatott meg az egyetemes gyámintézet! Szomorú, leverően szomorú tényállás ez ! Tehát az nincs megalkotva, amire legégetőbben volna szükség, s amit megalkotni legeslegfőbb célja s rendeltetése lett volna a közalapnak ! Miért vagyunk e tekintetben még ma is csak a kezdet kezdetén? e roppant fontosságú kérdésre kivánok most kimerítő feleletet adni. Azért: i-ször, mert belmissziói célokra 21 ezer forint adatik évenként a közalapból, holott 6 ezer forint is olyan áldozat volna, amit a lelkészek özvegyeinek és árváinak legszükségesebb betevő falatjából kellene elszakítani. így pedig a belmissziói ügy örvendetesnek hirdetett fellendülése mellett a lelkész-özvegyek és árvák akár éhen meghalhatnak, vagy járhatnak koldusrongyok foszlányaiban. Ha a most belmissziói célokra fordított 21 ezer forintból 15 ezer forint lelkész-özvegyek és árvák gyámolítására fordíttatnék, ezen összegből 150 özvegy-árva kaphatna évenként 100-100 forintot, avagy 300 özvegy-árvának jutna 50 — 50 forint. Gondos figyelemmel kisérem ott, ahova személyes tapasztalataim kihatnak, a belmissziói ügyeket. És az a tapasztalat, amit közvetlen meggyőződés alapján szereztem, eddig arról győzött meg engemet, hogy a belmissziói célok valósítására kiadott pénz sehol sem hozza meg a befektetett tőke törvényes kamatját, legtöbb helyen pedig az a cél, ami valósíttatni szándékoltatik, azok által, a kik a pénzt kapják, sőt egyáltalán senki által sem és sehogy sem valósítható. Állítom, hogy azon missziói körökben, a melyeket én színről-színre ismerek, missziói valódi célt maga a törhetlen buzgalmú Pál, vagy a fellángoló lelkesedéssel fáradozó Péter, avagy a szelid lelkületű János, sőt együtt ez a három sem volna képes csak távolról sem megvalósítani. Mit tehetnek igen sok körben a misszionárius lelkészek ? Elhagyják — és legtöbb missziói körben csak köznapokon hagyhatják el — saját egyházukat s távoliétökben keresztel, sőt temet is helyettök r. kath. vagy ó-hitű lelkész. Az első állomáson (egy mezővárosban), nagy ügygyei-bajjal, lótás-futás után sikerül egy hívének hajlékába 4—5 mesterembert összehozni s ezeknek megtartja a köznap reggeli vagy dél-esti istentiszteletet vagyis felolvas ezek előtt egy reggeli vagy dél-esti imát. És a cselekvény — ugyanazon személyekkel szemben — egyszer sikerül, de többször nem. Ilyen alkalomra csizmadiát is csak egyszer lehet fogni. A második állomáson (egy faluban) már csak földmívesek laknak s ezek köznaponkint a mezőn halaszthatlan szorgos munkával vannak elfoglalva. Itt még az asszonynép sincs otthon, hiszen szántáskor ő hajtja a lovat; ő az egyik kapás, ha kapálás ideje van; ő a csirkéző aratáskor és így tovább. A háznál tehát csak kis gyermekek vannak egy nagyobb fiúcska vagy leányka felügyelete alatt. Ezeket karjaira, ölébe veheti, ezeket imádkozni taníthatja az a szives készséggel buzgólkodó misszionárius lelkész, meg is teszi ezt. Örül a lelke, hogy az a legokosabb kis leány olyan könnyen megtanulta a reggeli imát. Igen ám! De mire ismét eljön a misszionárius «szent atya», akkorra kétszer is elfeledi az az ártatlan azt a reggeli imát, mert az anyja nem ismételteti vele, az apja meg csak káromkodni kivánja gyermekeit tanítani. Itt tehát csak úgy lehetne eredményt felmutatni, ha legalább is minden hónapban megjelennék egyszer a misszionárius lelkész. A harmadik állomáson (egy tanyán, a hol zsidó az árendás) csak béresek Jaknak. Szerencsére a béresgazda is ev. ref. vallású. O nem 2—3 cseléddel lakik együtt, egy szűkös szobában, hanem neki és családjának külön szobája van. O maga kint szántat, kapáltat, arattat, ugaroltat kora reggeltől késő estig s így ő nappal nem található a háznál. A felesége fogadja tehát, s igazán szívesen is fogadja a ((tisztelendő urat.» Még a poros lócát is szépen megtörli s akkor mondja csak : tessék leülni ! Éppen déli 12 óra van. Mivel kínálja már a kedves vendéget? Hiszen tűz sincs a konyhán, mert a dél-ebédet még ír órakor kivitte az «apjuk»-nak, s ő és a gyermekek megették a maradékot az utolsó falatig. Süssön rántottát ((kedves galambom!» biztatja a misszionárius lelkész a béresgazda tűnődő feleségét. Így elkészül csakhamar a 6 tojásból rántott levestelen ebéd. Nagyon jó ez az éhes embernek. A misszionárius lelkész pedig, akinek részére ez az ebéd készült, még nem is reggelizett, mert sötét hajnal óta barangolt tanyáról-tanyára, míg ide eljuthatott, ahova vágyakozott. Ebéd után a gazdáné összehívja a béresasszonyokat, akik elhozzák magukkal nagyobb gyermekeiket is, sőt olyan is akad, aki 2—3 hetes kicsinyét szoptatva jelenik meg. Eljöttek mind hiszen olyan rég nem láttak már «magyar pap»-ot. Repes a leikök a tiszta örömtől. Most, most tartsd meg óh «prédikátor)) a hegyi prédikációt! Mégis tartja. Elmondja a «Miatyánk»-ot, «Hiszekegy»-et, s buzdítja híveit, hogy legyenek hívek hitökhöz, vallásukhoz. Hát hiszen ezek a «Máriák» készek is mindenkor a jobb részt választani, mely el nem vétetik őtőlük ; de azok a «Tamások» ki nem állhatják az imádságos szájú asszonyt és gyermeket. Azokra kellene tehát hatni, azokat kellene a sok roszról leszoktatni ; ámde azokhoz még vasár- sőt ünnepnap sem lehet ezen a tanyán a misszionárius lelkésznek hozzájutni, mert a haszonbérlőnek nincs vasárnapja, sem kálomista ünnepe. O minden napra fizeti a béreseket, azok is tehát dolgozzanak neki minden nap ! Ezt követeli a számtan logikája. A negyedik állomáson (egy kis faluhoz hasonló uradalmi major) is csak béresek azok, akiket a misszionárius hívei közé számíthat. Itt magyar, de nem ref. vallású ispán vezeti a terjedelmes gazdaságot. Épen indulni akar, hogy szokott szemleútját megtegye, mikor megérkezik a misszionárius lelkész.. Ismerik egymást. Isten hozta, hozta Isten kedves «páter !» — hol jár itt most a legszorgosabb munkaidőben? — Piát nincs