Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-06 / 14. szám

tartoznak iskolába járni; felekezetek iskolái meginthetők s bezárhatok, ha az iskolaépület, a tanító képessége, foglalkozása, a tanítás, tantárgyak tekintetében a törvénynek meg nem felelnek; tanítóképző intézetekben bentlakás és köztartás van; a növendékek felvétele 4 gymn. vagy 3 reáliskolai osztályú előképzettséghez és miniszteri kiküldött jelenlétében tett fölvételi vizsgálathoz van kötve; a tanító csak súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás vagy polgári bűntény miatt mozdítható el, ha az iskolai tanács Ítéletét a miniszter megerősíti; községi tanítók özvegyei s árvái 150, illetőleg 100 frt évi segélyt kapnak az államtól; a tanító fizetésének minimuma lakás és 300 frt. (Gönczy említett tervezetében 10 évi szolgálat után 100 frt, 15 év múlva 150 frt, 20 év múlva 200 frt kárpótlék kívánatos); tanfelügyelő a megyei iskolatanács elnöke stb. E javaslatot 25 tagú bizottság tárgyalta; a felekezetek is szakvélemény adására szólíttattak fel. Volt elégületlenség és kifogás elegendő, a mit különösen a Thun-korszakból származó félelem s előitélet szült: az állam elnyomja az egyházakat, tönkre teszi a vallásosságot ! az állam állítson felekezeti népiskolákat és tanítóképezdéket! (lloder kanonok). így a javaslat módosíttatott; a képviselőház 3 napi vita után némi változtatásokkal fogadta el azt, a felsőház változtatás nélkül csatlakozott az alsóházból kikerült javaslathoz. Felszólalt egyebek közt Zsedényi, Nyári Pál, Haynald, Krues pannonhalmi főapát, mindegyik sajátos felfogással s igényekkel : utóbbi már a communismus és socialismus ördögét is látta a törvényjavaslatban s azt is gyanította, hogy az állam oly tanítókat fog nevelni, kik az állam alapját romba döntik. Ezeket jónak láttam kikapni Peres műdéből, egyrészt annak kimutatására, hogy a mű rövid terjedelme dacára is a főmozzanatok ecsetelésében meglehetős bő, másrészt hogy az adatok eléggé érdekfeszítők s tanulságosak. Elmondottak után jellemzi a 38. törvénycikket s kimutatja a törvényjavaslat és Gönczy tervezetének főbb különbségeit. A következő fejezet népoktatásügyünk fejlődéséről szól: az óvóintézetek, népiskolák és emberbaráti intézetek, szakiskolák (iparos, alsó-kereskedelmi, gépészeti stb.), felsőbb elemi és polgári iskolák, tanítóképzők s tanítók, felügyelet s irodalom körében. Függelékül a tantervekről szól, kivonatozza az 1868. 38, törvénycikket és statisztikai adatokat közöl az 1869, 1881. és 1887. évi miniszteri jelentésekből. A fáradsággal összegyűjtött adatok közt kiemeli Gönczy tevékenységét, feltünteti Eötvös és Trefort miniszter egyéniségét s munkáját, az 1879. XVIII., 1876. XXVIII., törvénycikkeket és számos rendeletet stb. Az adatokhoz nagyobbára érett részrehajlatlan megjegyzések, elismerések, kifogások s buzdítások csatlakoznak kisérőkül. Kár hogy szerző erősebb sziliekkel nem jellemzi Eötvöst és Trefortot, hogy párhuzamba nem állítja a kettő szellemét s működését, hogy itt-ott nem bírálja, (ha röviden is), a miniszteri Jelentések adatait, hogy nem közli a felső elemi, polgári iskolák és tanítóképző helyeit és hogy — bár csekély számú helyen — világosabb mondatszerkezetet nem használ. A két miniszter élesebb jellemzése annyiban is szükséges lett volna, amennyiben működéseik eltérő elvekre vallanak. Eötvös idealista, Trefort realista és opportunista ; Eötvös higgadt bölcseséggel alapot vet, Trefort lázasan építeni akar; Eötvös alulról fölfelé halad a közoktatás munkájában, Trefort felülről lefelé; Eötvös intensive, Trefort extensive működik; Eötvös emeli a néptanítót, Trefort inkább lenézi, stb. A nevelés irodalmát, nevezetesen a népiskolai tankönyvek túlnyomó részét méltán azzal vádolja szerző, vajha figyelembe vennék a tankönyvírók és az illető hatóságok, hogy «a legtöbb a rendszerezéssel lő túl a célon s öli el az ismeretet; nagy részök nem egyéb a tudományos könyvek kivonatánál)) stb. Valóban ez modern és nagyon komoly járvány a népoktatás körében ! Peres jelen művét élvezettel s tanulsággal olvashatja mindenki, aki a tanügy iránt némi érdeklődéssel viseltetik. Kívánatos, s ez legyen egyik jutalom a szerző fáradságáért, hogy a mű minél nagyobb elterjedést, s minél több kiadást érjen. Fabriczy János. «Magyar tanítóképző.» A magyar tanítóképző-intézeii tanárok orsz. egyesületének tulajdona. Felelős szerkesztő Nagy László stb. ; V. évfolyam 1890. Budapest, kiadja Méhner Vilmos, ára egész évre 4 frt. (Folytatás és vége.) Dániel Márton képviselő «második jelentése a tanítóképzésről és a tanítókról)) következik a L. A. cikke után, a januári füzetben. Ez, a felekezeti tanítóképezdék létjogát tagadó nevezetes jelentés szellőztetve volt már e becses lapok hasábjain. Nincs szándékom ezt reprodukálni, csak annyit jegyzek meg, hogy kár volt ugyancsak a januári füzet 46-ik lapján «az Egyetértés (jan. 12-ik sz.) tanügyi rovatából)) átvett eme sorokat utána nem nyomatni, rögtön : ((Tanítóképzésünk jó viszonyokközt van az izraelita és protestáns, de gyenge a római kath. és leggyengébb a görög katholikusoknál.)> Péterfy Sándor «Á tanítóképzés reformálásának kérdését)) rajzolja ((hazánkban az 1848-ik esztendőben.)) Különösebben Májer István «A tanítóképezdék reformja® és dr. Tavasi Lajos «Az első egyetemes és közös magyar tanítói gyűlésnek dolgozatai» cimű műveket ismerteti. Cikkének, mely a «Magyar Tanítóképző)) jan. és februári füzetében foly, tanügy-történeti értéke van. Dr. Bánóczi József «Léderer Ábrahámhoz)) intézett beszédét közli (a januári füzetben,) melylyel a nevezettől, mint volt igazgatójuktól elbúcsúztak. E búcsúbeszédnek inkább helye lett volna az országos izráelitai tanítóképezde értesítőjében, mint az idézett helyen. H. A. «Az egységes középiskola és a tanítóképzés» cimű cikkében (febr. füzet 69 — 70. lap) így szól: ((Nemzetünknek szüksége van egységes kulturára, szellemre, nemzeti öntudatra és önérzetre. Ez nemzeti létünk egyik feltétele. Ezt az egységes míveltséget pedig főképen az egységes középiskola volna hivatva megadni a nemzetnek. Ez az átalános középiskola arra tanítana, a mire az egész életen át szüksége van a művelt embernek, reális, praktikus, hasznos és szükséges ismeretekre, s célja elérése végett okvetlenül az állam közvetlen felügyelete alatt kellene állania. A mai középiskolákat nem tenné átalán feleslegesekké, csak is azok 4—5 alsó osztályát helyettesítené. Ezen így kontemplált középiskola előkészítene minden pályára indirecte (de directe nem), s feladata volna az úgynevezett polgári elem képzése. Ennek a tanítóképezde venné különösen hasznát: mert ezen átalános középiskolából bizonyos egyöntetűséggel hoznák magukkal a szükséges ismereteket és egyenlő alapból kiindulva, sokkal biztosabban el lehetne érni az egységes célt.» H. A. eme cikke a tanítóképzés szempontjából figyelmet érdemel; hanem megbocsásson ő is, ha azt mondom, hogy a nemzeti kultura és nemzeti szellem megvalósítható közvetlen állami felügyelet nélkül is. A