Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-30 / 13. szám

az új műveket megnevezze, szerzésmódjukról, a könyvtár gyarapítására fordított összegről, különösen pedig arról számoljon be, hogy hányan, s hány művet használtak. Nem a könyvtárt alkotó könyvek száma, hanem azok tudományos értéke; forgalmuk, használatuk a művelődésnek, s a tudományos önképzésnek hévmérője ! Ismerek ezrekben számító kettős intézeti könyvtárt, mely hetinként csak egyszer nyílik meg egyetlen egy órára. Könyvszerzésének egyik módja is felette érdekes. Költségkímélés szempontjából ugyanis a szaktanárok részére érkező tisztelet és mutatvány példányokat egyszerűen a maga gyarapodására konfiskálja. Szabadságharcunk egyik örök emlékezetű mártírjának életnagyságú képmása meg épen egy pár könyvszekrényhez támasztódott elég okul arra, hogy e szekrényekből könyveket kérni nem szabad ! Ezek eléggé jellemző apróságok egy nagy könyvtárnak, mint kulturális főtényezőnek szereplése történetéhez. Annál inkább tűnjék ki az Értesítő adataiból a forgalom, a használat, mely közkeletűvé és közhasznúvá teszi a mindenki által meg nem szerezhető szellemi kincseit. A kimutatás egymagában is többet ér a tanulóság neve, születés éve s helyének üres lajstománál. A mily érthetetlen Értesítőink belső tartalmának, közlésmódjának rendszertelensége, ép oly érthetetlen az úgynevezett egyetemes és helyi tanügyi bizottságoknak az Értesítők ügyében többször tanúsított napi rendre térése, magatartása. A protestáns egyház és iskola mindenkor a szó legszebb érteimében szabadelvű, mindenben nyilt jellemű, mire való hát itt ebben a misztikus rejtőzködés, a céltalan, megokolatlan, s mindenesetre hibás takarózás! ? Az egyöntetű eljárást, egységes rendet úgy latszik csak óhajtjuk, de kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy meg is valósítsuk!! Dr. Bakonyi Lajos. TÁRCA. Bármily sokat tett is Delitzsch a héber nyelvészet terén, hírnevét nem ennek, hanem exegetikai működésének köszönheti. E művek tették nevét ismertté hazáján kívül is. Némelyik e kommentárok közül önállóan jelent meg, más részök a Kei! és általa szerkesztett egyetemes ó-szövetségi kommentárban. Legrégibb ilynemű műve Habbakuk feletti kommentárja, mely 1843-ban a Caspari «Obadia»-jával együtt jelent meg. 1852-ben jelent meg Genesise (4. kiadás 1872. Uj átdolgozásban 1887.) Ezt követte a Zsoltárok feletti kommentár 1859 — 60 (4. kiad. 1883.) Jób 1864. (2. kiadás 1876.) Péidabeszé.lek 1873. Énekek éneke, Prédikátor 1875. és Ézsaiás magyarázata 1866. (4. kiad. 1889.) E kommentároknak lényegében ugyanazon jellemvonásuk van. Mindeniknek kiváló sajátságát képezi a gazdag és változatos tartalom, mely gyakran igen távoli forrásokra vezet vissza; a mély bepillantás a könyv szellemébe, folytonos szemmel tartása a nyelvtannak és mondatszerkezetnek, s végül az erőteljes és élénk előadás. Egyikét ezeknek ismertetvén Klostermann, legfőbb tulajdonságául tünteti fel: «a teljes tudományos apparatust, a minden szabálytalant s nem közönségest észrevevő szemet, a kifejezés minden árnyalata iránt érzékeny fület, a tiszteletteljes lelkesedést a próféták szaváért, a minutiákkal folytonosan bajoskodást és az azokra való lelkiismeretes figyelést)). A mi itt egyről mondatik, többé-kevésbé illik az egészre. Exegetálása lcözben reproductiv módszert követ, nem a többnyire követni szokott glossaszerű magyarázást módot. Nem úgy jár el, hogy minden vershez külön-külön jegyzet (glossa) alakjában magyarázatot csatol, hanem arra törekszik, hogy megszakítás nélkül előadja minden egyes szakasznak, mint egésznek tartalmát és ezáltal, mint maga kifejezi, ccaz exegetikai lényegnek egész összegét folytonos és élénk összefüggésben" tüntesse fel. Ez a magyarázat oly neme, mely több művészetet és gyakorlottságot kivan, mint a másik, de a mely helyesen alkalmazva hívebben és jobban vissza tudja tükröztetni az iró gondolatait. Bajos volna megmondani, hogy számtalan kommentárja közül melyik a legjobb. Egyik vélemény egyiket, másik másikat mond legkitűnőbbnek. De a Zsoltá/ok, Ézsaiás és a Prédikátor magyarázata valószínűleg nagyobb becsű, mint a többi összes. Kivált a két első széles elterjedést nyert úgy német, mint angol nyelven. Hogy a Zsoltárok kitűnőségéről meggyőződjünk, csak össze kell hasonlítani Hengstenberg rideg, száraz magyarázatával. Perowne szerint nem mérközhetik ugyan Hupfelddel nyelvtani elemzésben, s Ewalddal szemlélődő (intuitív) képességben, de felette áll mindkettőnek «mély és szellemes felfogásban, mint szinte a messiási elem teljes felismerésében.)) Ezsaiására vonatkozólag csak Cheyne angol exegetára s e próféta hivatott magyarázójára utalunk, a ki, midőn némi hibájaként tünteti fel a gyakran apróságokba menő nyelvészeti kitéréseket, s a bevett szöveghez való túlságos ragaszkodást, megjegyzi, hogy «ez eddigelé a legteljesebb és legméltóbb kommentárt és «a ki türelmesen végig olvassa és áttanulmányozza e mesteri művet: mind feje, mind szíve oly tanítást nyer, melyet soha sem fog elfeledni.)) Kritikai álláspontja nem a merev, megcsökönösödött álláspont. Tiltakozik a Wellhausen féktelensége és a biblia iránt való tiszteletlensége ellen, bár elismeri lángeszét. Szabad magatartást tanúsít több hagyományos nézettel szemben. Nem erőszakolja Ezsaiásra a neve alatt álló mű második felét, nem bajlódik annak megállapításával, hogy ki volt szerzője, beéri azzal, hogy igazi próféta volt. A Pentateuchusnál ő is több forrást vesz fel. Érvel a mellett, hogy a Kohelethnek nem Salamon a szerzője, hajlandó a Dániel könyvét letenni K. e. 168-ba. Kész meghajtani mindenkor a kritika vívmányai előtt, de elitéli az oly kritikát, melynek célja csupán a rombolás, s a mely előre felállított elvek szerint működik. Szépen mondja erre vonatkozólag Genesise előszavában: «A hol van az Úrnak lelke, ott van a szabadság is, következésképen a valódi szabad kritika is, mely nincs arra kárhoztatva, hogy előre kigondolt elvek szerint állítson vagy tagadjon, hanem józanul képes ítélni a történeti adatok szerint úgy a múltról, mint a jelenről.)) Próbát tett az új-szövetségi itészet és exegesis mezején is. Legnevezetesebb műve e téren «Ebráerbrief»