Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-23 / 12. szám

ségében fekszik. A szeretet jánosi tüze sugárzott szeméből, ez hatotta át az egész embert, ez képezi nyitját azon magnetikus befolyásnak, melyet folyton gyakorolt működése különböző szinterein, tanszéken, mint irodalomban s megtartott még a leghevesebb polémiák között is. A hol letelepedett, körötte csoportosultak odaadó barátok, tiszttársak és tanítványok. Nem járt úgy, mint sok jeles német theologiai tanár, kik az egy ideig tolongva latogatott előadásokra idők multával s új nézetek felmerültével alig tudtak egy maroknyi hallgatóságot összetoborzani. Delitzsch mind végig fővonzereje volt a lipcsei egyetemnek. Született Lipcsében 1813. február 23-ik napján szegény sorsú szülőktől. A zsidóság iránt egész életén keresztül tanúsított mély érdeklődéséből többen azt következtették, hogy ő maga is zsidó, vagy kikeresztelkedett zsidó szülők gyermeke. De ez alaptalan feltevés. Mint keresztyén szülők gyermeke kereszteltetett ő meg március 4-én a Szent-Miklós nevét viselő templomban. Elemi iskoláit, valamint a gymnasiumi s akadémiai tanfolyamot szülővárosában végezte. Németországban már ekkor nagy hódításokat tettek a Pestalozzi és Lancaster módszerei s ily szellemben tanítottak a lipcsei «Rathsfreischule»-ban is, a hol Delitzsch első kiképeztetését nyerte. Innen a Nikolaigymnasiumba ment, s már itt hozzá kezdett a héber nyelv tanulásához. Midőn azonban az egyetemre beiratkozott, felhagyott azzal, s egész erejét a bölcsészet tanulmányozására szentelte. Különösen két tanár, Heintoth, a lélekbúvár és Hahn Ágost, a ki a műveltség és a positív keresztyén hit közötti összhang létrehozásán fáradott, volt rá nagy hatással. Volt Lipcsében ez időben egy társas kör, hol keresztyén érzületű férfiak összegyűltek s vallási kérdések felett eszmét cseréltek ; ide eljárt Delitzsch is, s mint «Vom Hause Gottes oder Kirchew cimű műve ajánlása mutatja, e kör tagjaival való érintkezés nagy hatással volt vallásos érzülete fejlesztésére. Itt ismerkedett meg a londoni misszió-intézet két tagjával, Goldberg és Becker hittéríttőkkel. Ezek i fordították figyelmét a héber irodalomra s gyújtották föl keblében azon lángot, mely haláláig lobogott, a buzgalmat Izráel ker. hitre térítése érdekében : ezek adtak más irányt tanulmányainak. Most már egész hévvel fogott a bibliai és rabbini héber irodalom tanulmányozásához, mit életcélul választott. Az első rabbini mű, melyet Becker segélyével tanulmányozni kezdett, a ((Világosság a sötétségben)) cimű értekezés volt. Másik vezére a héber nyelvben Dr, Fürst Gyula, a jól ismert héber szótár iró volt, ki több téves s el nem fogadott elmélete dacára is alapos tudományú s hivatott tanár volt. Delitzsch 10 évig maradt oldalánál s együtt dolgoztak az ó-szövetségi könyvek egyezményes szótárán (Concordantia). Az arabot Fleischer Henriktől hallgatta. Az akadémiai tanfolyamot elvégezvén, 1842-ben egyetemi tanárrá minősíttetett. 1846-ban Rostockba, 1850-ben Erlangenbe hivatott meg tanárul. Erlangen ez időben nagy theologiai tevékenység szintere volt, s kiváló tanerőkkel rendelkezett. Thomasius Gottfried, a uChristi Person und Werk» cimű mű szerzője dogmatikai felolvasásokat tartott; Spiegel tanította az arab és zend nyelvet; Frank, a «System der christlichen Gewissheit» szerzője ekkor kezdett jelt adni tehetségéről; Herzog a Real-Encyclopádián fáradozott; Raumer Károly «Palaestina» szerzője, előhaladott kora dacára még mindig fogadott el hallgatókat s mulattatta őket a Schiller-és Göthére való visszaemlékezéseivel; Hegel fia történelmet, Schelling fia jogot tanított; Olshausen Hermann szintén itt volt. Zezschwitz és Ebrard, a kik a városban vagy a szomszéd városban laktak, szintén bejártak az egyetembe előadásokat tartani, amaz ekkor dolgozott Katechetikáján, ez Apologetikáján s e mellett felolvasásokat tartott az ír- és skóthoni egyháztörténetből; s másokat nem említve, von Hoftnann ekkor állott befolyása tetőpontján, új szempontból vévén az írást vizsgálat alá. E két tanár, Delitzsch és von Hofmann volt akkor, amaz az ó-, ez az új-szövetség terén — az egyetem szemfénye, élete. Nézeteik sok tekintetben eltérők voltak ugyan, de azért egymással rokonszenvező, szerető barátok voltak s közös akarattal igyekeztek a bibliai tudomány felvirágoztatásán. Delitzsch erlangeni tanársága 1867-ben véget ért, meghívást kapván a lipcsei exegeticai tanszékre. Eltávozása komoly veszteség volt az erlangeni egyetemre nézve. Sokat tett ő az egyetem hírének emelésére. Míg ott volt, nemcsak többféle nemzetiségű tanulók, hanem hírneves tanárok is felkeresték s hallgatták előadásait Brittaniából, Amerikából, Svéd-, Norvég-, Magyar- és más országokból. Azóta Lipcsét emelte hírnevével mint első rendű, világhírű exegeta. Delitzsch működéséről szólva, első sorban és mindenek előtt úgy kell őt tekinteni, mint hebraistát. De azért több mint pusztán hebraista. Gazdag szellemforrása többfelé medret nyitott magának s mindenikben sikerrel értékesítette tehetségeit. A keleti nyelvek, írásmagyarázat, Bibliai bevezetés, Szövegitészet, Apologetika, Bibliai lélektan, hittani fejtegetések, ájtatossági iratok, történelmi tanulmányok, népies elbeszélések, mind képviselve vannak művei lajstromában; mindenikkel megpróbálkozott tevékeny szelleme, s fáradhatatlan tolla. Minden művére rányomta egyénisége bélyegét, mindeniket bibliai szellem lengi át; mindenikben széles alapokra fektetett tudományosság egyesül merész röptű költői képzelettel, mely olykor-olykor mysticismusba is átcsap, mindenik kiváló előszeretetet árul el festői képek és symbolumok iránt, ezért nevezték el typikus theologusnak. Irtnodora élénk, életteljes s nehezen visszaadható; nem azért, mintha az alakra s mondatszerkezetre kevés gondot fordítana, hanem gondolatainak rohamos, tömör, képzeletdús kifejezései miatt. Mint hebraista korunk tudósai között első helyet foglalt el. E téren való működése félszázadnál messzebbre nyúlik vissza. Ide tartozó első művében a «Geschichte der Jüdischen Poesie.)) 1836-ban adja az ó-szövetségi kanon bezárulta után létrejött héber költői irodalom történetét egész a legújabb korig, s akkorig jobbára még ismeretlen irodalom mezejét tárta fel. De nagyobb vállalata e téren az új-testamentom héber nyelvre fordítása. Régóta foglalkozott ő már e fordítás eszméjével s 1838-ban «Wissenschaft, Kunst, Judenthum» című művében közölte is I. Kor. XIII. részének fordítását. Más téren való működése miatt aztán egy ideig abba hagyta ennek fordítását s csak a «Zsidók barátja)) nevet viselő társaság felszólítására fogott ismét hozzá, s adta ki mutatványul 1870-ben a Rómaiakhoz irt levél fordítását; hét év múlva aztán egész héber új-testamentuma megjelent a Brit- és külföldi Bibliaterjesztő-Társaság kiadásában. Kitűnősége az eddigi Hutter, M. Caul, lleichardt által végzett fordítások felett csakhamar el lett ismerve. Kiadás kiadást követett s 1885-ben már 7. kiadásban jelent meg, s belőle mintegy 25,000 példány kelt el. Némely birálói hibájául hozták fel, hogy merev, nehézkes irmodorú. De e mellett egyhangúlag elismerték, hogy minden elődjét felülmúlja hűségben és sok idő fog elmúlni, míg más fordítás kiszoríthatja..