Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-23 / 12. szám

Érdekes bizonyság erre a Salkinson Izsák áttért zsidó hittérítő fordítása (1885.), melytől nagyon sokat vártak. De bár némely verset szerencsésebben fordít, alapjában s lényegében nem versenyezhet a Delitzschével s egyik bírálója*) meg is jegyzi, miszerint «meggondolva, hogy a Delitzsch fordítása, mely közel 50 éves fáradozás eredménye, 1877 óta készen van s azóta 38,000 példányban bocsáttatott ki és köztudomás szerint különösen a keleti zsidók közt már nagy missziót teljesített, joggal tehető fel a kérdés: mi célja van egv újabb angol biblia-társaságnak**) azzal, hogy ily fényes eredmény ignoráiásával más fordítást hoz forgalomba?)) Nagy az eltérés a két fordítás közt annyiban is, hogy Salkinson a klaszikus héberre igyekszik fordítani, Delitzsch pedig arra törekszik, hogy úgy fordítsa le, a hogy az új-testamentomi irók a görögül irott szöveget héberül gondolták, vagy héberül irták volna, ezért a Krisztus korában divatozott héber kifejezéseket, szólásmódokat szándékosan alkalmazza, s hogy mily sikerrel, elég legyen Driver angol exegeta bírálására hivatkoznunk, a ki szerint «a most élő keresztyén tudósok közt alighanem Delitzsch olvasott legmélyebben a biblia utáni zsidó irodalomban)). (Vége köv.) Dézsi Lajos. KÖNYVISMERTETES. «Magyar tanítóképző.» A magyar tanítók ép ző-intézeli tánátok orsz. egyesületének tulajdona. Felelős szerkesztő Nagy László stb.; V. évfolyam 1890. Budapest, kiadja Méhner Vilmos, ára egész évre 4 jrt. E folyóirat, mint a tanítóképző tanárok országos egyesületének közlönye, érdemes arra, hogy vele tüzetesen foglalkozzunk, mert a népiskolai paedagogia és tanügypolitika számos kérdését szellőzteti. Két füzete fekszik előttem, a januári és a februári. Főbb rovatai : Elmélet, tanítóképzés, népoktatás, ismertetések, egyesületi élet, irodalom, okirattár, vegyesek. A januári füzet első rovatát Nagy László szerkesztő nyitja meg «Tájékozásul)) cimű cikkel, mely magában foglalja a folyóirat programmját. Elmondja, hogy a «Magyar tanítóképző)) (melyet négy évig Déván adtak ki a tanítóképző tanárok) valódi hiányt töltött be, s most miután a tanítóképezdei tanárok országos egyesületének tulajdonává lett, ez egyesület törekvéseit fogja szolgálni. A nevezett egylet törekvése pedig az, hogy tanítóképzésünk fejlesztessék s oly fokra emeltessék, hogy a reá váró fontos célnak és kulturális feladatunknak teljes mértékben megfeleljen. Nem akarja ugyan a nevezett egylet összes intézeteinket egy formába kényszeríteni; de eljöttnek látja az időt üdvös változásokra s lapja utján oda fog hatni, hogy a tanító-képezdék fokozatosan az egyöntetű és egyenletes fejlődés és felvirágzás útjára tereitessenek, hogy azok ne csak praeparandiák, előkészítő, hanem teljesen kiképző intézetek legyenek. Eme cél megvalósítását különben ta?iítóképzésünknek — nem miniszteri rendeletek, hanem — törvény útján való rendezésétől várja. Törekvésük lészleteiről szólva : Szabatosan megállapítandónak tartja, milyen legyen a viszony az általá-*) Kautzsch a «Theologische I,iteraturzeitung»-ban 1886. évf. 459. lap. D. L, **) Ugyanis a Salkinson fordítását az angol «Trinity Bible Society*, és nem a brit- és külföldi bibliaterjesztó'-társaság adta ki. D. L. ?ios és a szak-képzés között; milyen módon és mily mértékben legyen tekintettel az egyes tárgyak oktatása az elemi módszerre; mennyiben térjen el egymástól a tanítók és tanítónők kiképzése. Különösen megvitatandó, miként volna a gyakorlati kiképzés reformálandó, az osztatlan gyakorló-iskola részben osztottá alakítandó. Alaposan megbeszélendő, mely tantárgyak oktatására kell nagyobb tért és gondot fordítani, s ekként lassanként összeállítani óhajtja a tanítóképző tantervet és az egyes tantárgyakra vonatkozó methodikai iitasításokat. Foglalkozni fog az előképzettség, tanítóképesítés, tanítóképző tanárképzés s a tanítóképző tanárok kinevezési és szolgálati szabályzatának kérdésével, úgy szintén az igazgatás ügyével. Meg fogja vitatni: üdvös-e a mai formájában a tanítóképezdei igazgató-tanács. Sürgetni fogja, hogy a tanítóképzés hozassék szorosabb viszonyba a népoktatással, azáltal is, hogy a tanítóképezdei igazgatók és tanárok iskolalátogatókul alkalmaztassanak. Megvitandónak tartja, miként szervezendő a tanítóképezdék szakfelügyelete, s helyes volna-e a népiskolák és a tanítóképezdék felügyeletét egymástól elválasztani? Sürgetni fogja a tanítóképezdei tanárok anyagi viszonyainak és a tanári testületek szervezetének — az egyenlőség és méltányosság alapján való — rendezését. Szükségesnek tartja a különféle hazai tanítóképezdék és tanítóképezdei tanárok működésének, úgy szintén a külföldi tanítóképezdék megismerését is. Figyelemmel lesz hazánk népoktatásátiak minden mozzanatára. így fejtegetni fogja a tanfelügyeletnek a tanítóképzéshez való viszonyát is és hozzá fog szólni a tanfelügyelet minden aktualis ügyéhez és oda fog hatni, hogy ezen intézmény a helyes irányban tovább fejlesztessék. Igyekezni fog- azon, hogy a lap a tanítóképezdei tanárok országos egyesülete életének és törekvéseinek hű kifejezője és élesztője legyen. Végül igéri, hogy olvasóit a tanítóképzésre; népoktatásra és a paedagogiai tudományra vonatkozó bel- és külföldi szakirodalomban alaposan tájékozza. A szerkesztő most vázolt programmja szép és megvalósítása derék dolog lesz ; csupán csak annyit jegyzek meg reá, hogy midőn az egyöntetű és egyenletes fjlesztesén buzog hazai tanítóképezdéinknek, soha el ne feledje ezen bölcs mondását sem : «nagy hiba volna tényleges állapotaink tekintetbe nem vételével összes intézeteinket egy formába kényszeríteni!)) Mintáz egyes ember egyéniségének szükséges érvényesülnie: épen úgy szükség van erre a hazai tanítóképezdéknél is. Ézen egyeniség kinövéseit csak is ott kell lenyesegetni, és pedig kérlelhetetlenül, ahol azok vagy magyar állami vagy tanítóképzési szempontból veszélyesek. Hetyei Gábor — társ-szerkesztő — «A minek haszna lenne» cím alatt hazai tanítóképző tanárainkat arra sarkalja, hogy egymást, és illetőleg a hazai képezdéket látogassák meg; továbbá fölveti azon kérdést: nem lenne-e idő-, cél- és alkalomszerű, hogy egyelőre a tanítóképző igazgatók bizonyos fokú állami segélylyel meglátogatnák a külföldi tanítóképezdéket s közvetlen tudomást szereznének azoknak 20 év alatti előhaiadásáról ? Hogy a tanítóképző tanárok a hazai képezdékkel megismerkedjenek s eltanulják egymástól azt, a mi jó és célszerű — helyes volna, de mikor? A tanév alatt tariítaniok kell; a szünidő alatt pedig — a református képezdéket kivéve, nincs az intézetben növendék, és kivéve talán az igazgatót, nincs tanár. A külföldre járást a mi illeti, eszembe jut a külfölddel kérkedő kálvinista akadémikusok egy némelyikére tett eme régi megjegyzés : «a ki oda nem visz, nem is hoz az onnan !» Különben annyi mindenféle szükséges és szükségtelen