Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-23 / 12. szám
egyház kertjének munkásai is, megérdemlett arányban és módon részesíttessünk. Ami ezen gyámintézet felállítása ügyében eddigelé történt, alig mondható többnek a semminél. A konventi bizottság idevonatkozó javaslatait, az egyházkerületek véleményei alapján, maga a konvent elvetette, igazabban ad acta helyezte. A sajtó útján közzétett tervezetek úgy szólva visszhang nélkül maradtak, s illetékes helyeken figyelemre sem méltattattak. Azt lehet mondani, hogy az egész gyámintézeti ügy a napi rendről levétetett. Igazán számot tevő lépés ez ügy előbbvitele érdekében, csupán egyetlen egyszer tétetett, akkor t. i. a midőn a nagyméltóságú Konvent az erdélyi egyházkerület indítványára a mult évben kimondotta, hogy «addig is, míg az országos gyám- és nyugdíj-intézet az egyházi törvény 226. §-a értelmében életbe léptethető lenne, az országos közalapból a kiosztásra váró segélyösszeg io°/0 -a az egyházi törvény által rendelt ezen célra évenként tőkésíttessék.» Minden egyéb, ami ez ügyben történt, csak tanácstalan tervezgetés és ok nélküli kísérletezés volt, melynek még annyi pozitív haszna sem lett, hogy a fogalmakat tisztázta s a legközvetlenebbül érdekelt félnek, a magyar reformált papságnak óhaját és kívánalmait kifejezésre juttatta volna. Es én ezen legkevésbbé sem csudálkozom. Hiszen a konventi bizottságnak mindkét rendbeli javaslata, bár a legjobb szándékkal és a legnemesebb intentiókkal, de adatok s így biztos alap nélkül, oly módon készíttetett és olyan hiányos indokolás kíséretében tétetett közzé, hogy a gyám- és nyugdíj-intézet tervezetét alaposan még megbírálni sem lehetett. Hogy a hivatalra képtelenné vált lelkészek s a gyámolítást igénylő özvegyek és árvák száma mennyi ? hogy e kettős intézet terheit hordozó lelkészek együttes fizetése mekkora összeget tesz ki ? hogy a nyugdíjazandó lelkészek, a gyámolítandó özvegyek és árvák számára nyújtandó évi nyugdíj, illetve gyámpénz mennyi fedezetet igényel ? hogy a nyújtandó segélylyel es nyugdíjjal az egyes lelkészektől kívánt belépési díjak és évi járulékok arányban fognak-e állani ? s ennek alapján a belépésre jogilag és erkölcsileg kötelezhetők-e? mindezekre a konvent altal hivatalosan közzétett bizottsági munkálatok semminemű felvilágosítást, sőt még tájékozást sem nyújtottak. Innen van, hogy az érdekelt papság a bizottság tervezeteit bizalmatlansággal fogadta s úgy a sajtóban, mint a tractualis és a kerületi közgyűléseken elfogadhatlanoknak nyilvánította, annyival is inkább, mert a bizottsági tervezetek egymástól sok tekintetben lényegesen különböztek. Az első bizottsági javaslat ugyanis külön gyám- és külön nyugdíj-intézetet kivánt létesíteni egy tűzkár ellen biztosító intézet segélyével, és a már meglevő tractualis és kerületi gyámintézetek tőke vagyonának lássankénti bevonásával, míg a második a gyám- és nyugdíjintézetet együttesen óhajtotta felállítani, kibővítve az u. n. kegyeleti átalány eszméjével. Egyik a papok belépési és évi díjait az osztályba sorozás kulcsa szerint, másik °/0 -ok szerint kívánta megállapíttatni. S míg az egyik a lelkészek nyugdíjait s az özvegyek és arvak gyámpénzeit határozott fix összegekben javasolta megallapíttatni, addig a másik bizottsági tervezet a kiosztandó nyugdíjakat és gyámpénzeket a rendelkezésre allandó jövedelem mennyiségétől és a segélyre jogosultak számától tette függővé, diminualva még ezt a bizonytalan osztalékot is 1 j2 > l /i y sőt az árvák részére még J/8 -ados morzsalékokra is. Igen természetes tehát, hogy ha már ugyanazon j testület két bizottsága is egymástól ennyire eltérő s még a fődologban, a vezér elvekben is egymással ellenkező javaslattal lépett a nyilvánosság elé, akkor a kerületek és a sajtó véleményének is százfelé kellett oszlani, ujabb adatot szolgáltatva ama latin közmondás igazságához, hogy «quot capita, tot sensus.» Es természetes az is, hogy a nagymélt. Konvent olvasva, hallva az annyira szétágazó véleményeket, látva, hogy javaslatai igazában senkinek sem kellenek és meggyőződve arról, hogy bizottságainak eddigi tervezetei alapján sem gyám-, sem nyugdíj-intézetet közmegnyugvásra és az életrevalóság reményével ez idő szerint nem létesíthet : a további tervezgetéssel felhagyott s az egész ügyet a napi rendről levette. Tehát ott vagyunk most is, ahol 8 évvel ezelőtt voltunk. Törvényünk van, de gyám- és nyugdíj-intézetünk nincs. Sőt most már biztosra lehet venni, hogy ujabb 8 év múlva sem lesz. Mert azon 6—7 ezer forinttal, mely a konvent határozata folytán, ennek utána évről-évre tőkésíttetik, közel 2000 papi család részére megfelelő gyám- és nyugdíj-intézetet létesíteni egy hamarjában teljes lehetetlen. Elérjük a huszadik századot is, mire a tőkésített összeg kamataiból évenként 4—5 ezer frt segedelem lesz e kettős intézet céljaira fordítható. Ennyi pedig nem lesz elegendő, még akkor sem, ha mi, lelkészek belépési díjul fizetéseink 50 /0 -át s évi járulékképen 2°/0 -át fizetjük is be, a mi pedig határozottan sok és kivált a szegényebb részre, elviselhetlen teherként nehezednék. Mert hozzávetőleges számítás szerint (a papi fizetések átlagát 600 forintba számítva) a belépési díjakból származó tőke (60 ezer frt) kamataiból csak mintegy 3 ezer, az évi járulékokból pedig, circa 24 ezer forint évi jövedelem származnék, melyek a közalapból 10 év alatt tőkésített összeg felhasználható kamataival együtt, a kezelési költségek levonása után, legfennebb 29—>30 ezer forint fedezetet nyújtanának. Ámde a szükséglet ennek az összegnek legalább is kétszerese, vagyis 60 ezer forint. Ugyanis, ha az elaggott és a hivatalukra képtelenné vált lelkészek számat csak 4°/0 -ra (ami 2000 után 80-at tesz ki) számítjuk s nyugdíjukat az eddigi fél fizetéssel való nyugdíjazásnak meglelelőleg, fejenként átlag 300 frtra becsüljük, kitűnik, hogy egyedül ezek számára évenként összesen 24 ezer forint szükségeltetik. Maradna tehát az özvegy-árvai gyámintézet jogosult tagjai számára összesen mintegy 5 — 6000 frt. Mi lenne juttatható ebből egy özvegynek és egy árvának? Felelet : kerek számban kifejezve 8, illetve az árváknak fejenként 4 frt. Számításom igazolására álljanak itt a következő adatok. Az erdélyi egyházkerület 1886-ik évi jegyzőkönyvéhez csatolt hivatalos kimutatás szerint (körül-belöl 500 papi állomás mellett) volt, illetve a kerület gyámintézetéből segélyt nyert 132 lelkész-özvegy és 122 lelkész-árva. Eszerint az egész magyar reformált egyház papi özvegyeinek száma (2000 lelkészi állomás mellett) 4 X x 32 = 528-ra, a segélyezendő árváké pedig 4 X 122 = 488-ra tehető. Ha mar most az árvák fejenként való gyámpénze fél akkora összegben állapíttatnék meg, mint az özvegyeké: akkor az osztó szám 528 + 244 — 784 lenne s így egy osztalék (6000 frt: 782 ==) 7 frt 77 krt, vagyis az özvegyek gyámpénze 7 frt 77 krt, az árváké pedig 3 frt 88^2 krt tenne ki. Nyilván kitűnik ebből, hogy egy olyan gyámintézetnek, mely 528 özvegyet fejenként csak 50 frt és 488 árvát csak 25 frt gyámpénzzel kíván évenként segélyezni, (a kezelési költségeket nem is számítva) 38,900 frt biztos évi jövedelemre j van szüksége.
