Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-16 / 11. szám

Kétségkívül vallást tenni róla szóval és cselekedettel, ez a hivatásunk. Hogy a hitetlenek büntetést érdemelnek és nyernek is, a mennyiben a bűnben maradnak, ennek az igazságnak ereje is az Úr szeretetének hirdetésére ösztönözzön. Jézus szeretetével, az isteni szeretettel, lelki fegyverekkel folyton kell küzdenünk a hitetlenség és bűn kiirtására. Arra kell igyekeznünk, hogy, mint a Jézusnál, minden szó és tett mindenkivel szemben, legyen az intés, vigasztalás, tanítás vagy dorgálás, a szeretet teljességéből legyen merítve. A hitetlenek s bűnösök ellen harcolnunk kell teljes erőnkből, mint a régi zsidók harcoltak a kananiták ellen, de nem azért, hogy mi is testi életüket oltsuk ki, hanem hogy a bűn legyen kiirtva ellenségeinkből s ezek barátainkká váljanak. így érthetjük meg a Jézust is mindig jobban és jobban. így ragyog az ő szeretete is előttünk mind fényesebben. Oh könnyű dolog ruhákat adni a szegényeknek vagy néhány krajcárt a koldusoknak, de nehéz dolog az Isten szeretetét a lelkekkel megismertetni, nehéz dolog farizeusok és sadduceusok ellen küzdeni egyaránt, nehéz dolog tanítványokká tenni minden népeket, nehéz az Isten országa terjesztésének nagy munkája. Megátalkodott bűnösökkel szemben hol vegyünk szeretetet? A Jézusnál, ki a tékozló fiúról beszélt. Ha bántanak, mikor mi áldani akarunk, mit tegyünk? Menjünk s hallgassuk meg a Jézus szavait: «Atyám ! bocsáss meg nekika Ha látjuk, hogy mily kevés az igazi valóság az emberekben, tekintsünk a Jézusra, a ki a megtöredezett nádszálat nem rontja meg s a füstölgő gyertyabelet nem oltja ki. (Máté 3. 20). Ámde nem mi vagyunk az elsők, sem az utolsók, kik Jézus szeretetének teljességéből merítünk. S a kitől századok óta tanul az emberiség szeretni, s a kinek szeretete oly fény, mel}'- minél több sugarat bocsát, annál hatalmasabban ragyog, nem méltó-e, hogy róla oly vallomást tegyünk le, mint az emmausi tanítványok egykoron. (Luk. 24, 17). Óh mily nagy volt ! Szóban és cselekedetben hatalmas, Isten és az egész nép előtt! Ifjú emberek! Kedves Barátim ! Bármint gondolkodtak eddig Jézusról, ne állapodjanak meg, míg az ő általa hirdetett és megvalósított igazságok fenséges voltáról, az ő szeretetének isteni erejéről meg nem győződtek, s az ő szenvedései közt megmutatott nagyszerű nyugalmát meg nem értették. Sok bűnt követtek el, sok vért is ontottak a Jézus nevében, de egyetlen egyet sem az ő vele való közösségből folyólag. Törekedjenek azért e közösségre, s kérjék Isten segítő kegyelmét. Nézzék meg a világtörténelmet s lássák meg, hogy a hol a Jézusban való hittel, érte s vele szenvedve, az ő általa kimutatott úton haladt az emberiség, mindig és csakis akkor fordultak jobbra ügyei. Nem elég egyes tanokat hirdetni, melyek összeköttetésben vannak Jézus szavaival. Jézus személyiségének kell bennünk új életet alkotni. Mert a Jézus tanai is nagyszerűek, de a Jézus személyisége hatalom, melylyel a világnak le kell számolnia. Jézus «sokak elestére és feltámadására rendeltetett.)) (Luk. 2, 34). Legyenek önök azok közül valók, kik a Jézussal új életre támadnak fel! Legyenek önök azok közül valók, a kik látva, hogy O mily nagy és szeretetteljes, így szólnak hozzá s szavaiknak tetteikkel, életűkkel kölcsönöznek súlyt: «Uram, kihez mennénk? Örök életnek beszéde van te nálad.» (Ján. 6, 68). Szabó Aladár. BELFÖLD. Halotti énekes-könyveink búcsúztatói. A tiszántúli ev. ref. egyházkerületnek azon ténye, melynélfogva a temetéseknél eddigelé szokásban levő «verses búcsúztatók)) mondását eltörölte, az e miatt sok helyen tömeges anyagi károsodást szenvedett, s ennek némileges kipótolása reményétől örökre megfosztott énekvezérek méltán való zúgolódását kivéve mindnyájunk keblében méltó örömöt keltett; mert e tény által derengni látjuk azon szebb idők hajnalát, midőn e mindnyájunk által megunt s nagy tehernek tartott ósdi és helytelen szokásnak a többi négy egyházkerületben Js eleje vétetik. Én azonban sok tanító társammal együtt a «verses búcsúztatók)) eltörlését nem tartom olyan ténynek, mely által a nem verses, tehát nem énekvezérek, hanem lelkészek által mondott búcsúztatóknak is eleje vétessék. Nézetem s mások nézete szerint akármilyen ruhába öltöztetjük, akárki által mondatjuk is el a búcsúztatót, az csak megmarad, a mi eddig volt: búcsúztató, prózába foglalt, emberi gyarlóságot takaró, emberi élet jól vagy roszul lefolyását legtöbb esetben meghazudozó émelygős mondatoknak összeszedése. Hogy halotti énekes-könyveink is tele vannak ilyenekkel, meggyőződhetünk, ha az u. n. debreceni és pápai «Halotti énekeket)) egyenként megvizsgáljuk. Vegyünk elő csak a debreceniből néhányat. 3. ének, 7. vers. Drága szép erkölcsnek zsengéjét mutattam. Szelíd természettel azt látnotok adtam: Magam kedveltettem, valamit tudhattam ; Kedves, kellemetes mindeneknél voltam. 14. vers : Édes szüleim! hát engem mit sirattok 1 Nedves orcával és bús szívvel mért vagytok1 Reám borulással, jajszóval jajgattok, Hidegült tetemim mit ápolgatjátok ! 10. ének, 2. vers: Az én beszédemet, kérlek, halljátok meg, Vallástételemet mostan értsétek meg stb. 16. ének, 1. vers. Az Úr hatalmas szavára Jutottam éltem fogytára s.b. Vegyük elő a pápaiból. 46. ének, 2. vers : Kedves társ I meghűlt szíved Forró szeretete, Erted kesergő híved Özvegygyé tétete. Reményimnek vége lett, Te itt hagyál engem. Jajom koporsód előtt Haszontalan zengem. 74. ének, 4. vers: Hát kedvesim, Szereim esi m 1 Már ne sírjatok, stb. Vagy olvassuk el néhány, egyes gyülekezeteknél még ma is énekelt s lelkészek, tanítók, vagy épen egyszerű paraszt-poéták által «csinált» s mellé eredetiségé-