Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-16 / 11. szám

adjunk másoknak lelki ajándékokat is. A keresztyén szeretet nemcsak hogy jó kedvből ellátja a szegényeket, a mit Julián óta hiába iparkodnak más indító okokból megtenni a világ fiai, hanem egyúttal igyekszik a lelki szükségből, a bűnből, hitetlenségből és vakhitből kivezetni Isten segedelmével a lelkeket. Mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri is, lelkeken pedig kárt vall? (Máté 16, 26). Hiába iparkodtak keresztyén mezzel bekent farizeusok e mondás igaz értelmét elforgatni, s hosszú prédikációkkal és imádságokkal elégíteni meg azokat is, kiknek teste volt elsanyargatva. Az igazi keresztyén szeretet, mely a Jézus teljességéből merít, mindig törekedett ételt adni az éhezőnek, italt a szomjubozónak, meglátogatni a foglyokat és gyógyítani a betegeket, de nem tévesztette szem elől, hogy a lelkek éhét és szomját is ki kell elégíteni, s a lelki kínok panaszszavát is meg kell hallani. Ilyen felebaráti szeretetet hirdetett és valósított meg Jézus. A pusztában kenyeret adott először az elfáradtaknak, de azután a mennyei kenyérről is beszélt nekik. Azonban nemcsak felebaráti szeretetet hirdetett ő, mert ha ennél többet nem tett volna, akkor az általa alapított keresztyénséget nem tarthatnók a legmagasabb fokon álló vallásnak, mert hiszen a budhismus is prédikálja az emberiség, sőt a minden lény iránt köteles szeretetet. S valóban vannak, akik azt mondják, hogy a keresztyénségnek nemcsak az ((emberszeretet)), hanem az «Isten iránti szeretet)) is lényeges jellemvonása. Ez benne a maradandó. Ha azonban a nagy parancsot halljuk: «Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből)) (Máté 22, 37), megrendül bennünk a szív, s elhal ajakainkon a szó, míg lelkünk mélyén felmerül a kérdés : «Hát a parancson kívül nem adott a Jézus egyebet? Hát az utolsó a keresztyénségben mégis csak, egy kétségkívül szent és fenséges, törvény ?» Nem ez a legmagasabb a keresztyénségben ! Nem ez a parancs legkitűnőbb Jézus ajándékaiban. Az Isten iránti szeretet is csak embernek szeretete, s mint ilyen tökéletes nem lehet. Tökéletlen dolog pedig nem lehet a legtökéletesebb vallás lényege. Nem a parancs a legmagasabb a keresztyénségben, hanem az evangeliom, mely azt hirdeti, hogy az Isten szeret bennünket. Ezt az isteni szeretetet, mely tökéletes, mint az Isten, hozta le Jézus a földre a maga egész teljességében. Ez az isteni szeretet, mely Jézus által a mienk is lehel, tehet egyedül képessé, hogy Istent és felebarátainkat úgy szerethessük, a mint azt a megtestesült szeretet kivánta. Ez az isteni, veghetetleri, örök tiszta és szent szeretet a keresztyénség igaz alapja, lényege s a Jézus legdicsőbb j eltemvonása. Ez az isteni szeretet különbözőképen nyilvánult nála, de minden cselekvésében ez nyilvánul. Nem mindig szól oly szelídséggel, mint a bűnös vagy inkább bűnbánó nőhöz : «A te hited megtartott téged, békességgel.)) (Lukács 7, 50.). Szava sokszor, mint a mennydörgés, úgy zúg, de bizonyára csak azért, hogy a farizeusok szivének kemény földét áthasítsa, hogy egy-egy Nikodemust azok közül is magához vonjon. Szeretete szent szeretet, mely utálja a bűnt minden formájában, s míg egyfelől az Atyát is úgy tünteti fel, mint a ki «meg nem bocsátja a vétkeket azoknak, a kik másoknak meg nem bocsátják)) (Máté 6, 15.), magáról is azt vallja, hogy megtagadja az ő mennyei Atyja előtt, ki Ot megtagadja (Máté 10, 33.). És itt oly nyilatkozatot kell tennem, melyről magam is jól tudom, hogy nem népszerű. De hát a kik az evangeliom ügyét szolgálják, azoknak kötelességük az igazságot úgv, a mint mégis merték vallani, tekintet nélkül arra, népszerű-e a mit hirdetne, kvagy nem ? Az Isten haragjáról kell szólanom, mert a nélkül az Isten szeretetének jelentőségét meg nem ismerhetjük. O- és új-testamentomban egyaránt hirdetett igazság, hogy az Isten szent s a bűnt gyűlöli. Az Isten haragja tehát első sorban a bűnre vonatkozik. De ha az egyén élete összefonódik a bűnnel, akkor a harag az egyént is éri és pedig minél inkább összefonódik, annyival súlyosabban, ha egygyé lesz vele, teljesen. Ezért sújtja az Úr híveit is. Ezért jár a megtéréssel együtt a szív összetörése. Ezért vetette népét is az Úr büntetés kemencéjébe. Ezért lesz súlyos büntetése a Krisztus számos nyilatkozata szerint a megátalkodott s meg nem bánt bűnnek. (Márk 9, 44.). Az Isten lényege szeretet, de ez a szeretet életerő, nem mézes-mázos, édeskés érzelem. Ez életerőre szüksége van az embernek, ha isteni életet akar élni. Az a szeretet, mint életerő, a jézusban jelent meg. Azért a Jézus az isteni élet feltétele. Ha valaki Öt be nem fogadja szivébe, kárhozatra megy, s az Isten haragja marad rajta, épúgy, mint valamely szervetlen anyag nem lesz növénynyé, ha csak a növényi élet feltételeit el nem fogadja. E következmé-nyeket a kálvinismusnak mindig volt bátorcága kivonni, s így, valóban fényesen bizonyítva meg az isteni kegyelem és szeretet fontosságát, óriási hatást gyakorolni a világra. A kálvnismus azonban tévedett, mikor egy-egy percre az Isten Ítéletébe való avatkozást tette cselekedeteinek indító okává. Tévedett Kálvin, mivel részt vett Servet halálra vitelében. Tévedett Cromwell, mikor puritánjait nem akadályozta meg I. Károly kivégezterésében. S ha még Kálvinnál kivételes eset volt is az Isten Ítéletébe való avatkozás, nem úgy, mint az inquisitoroknál, kiknél az rendszer lett, melynek nem is az Isten ügye iránti érdeklődés volt támpontja, nekünk nem kell őt még odáig sem követnünk, mást, mint az isteni szeretetet ne akarjunk cselekedeteinknek, bárkivel szemben is, indító okai közé felvenni. Azért ne felejtsük el, hogy Kálvin többet tett a Jézus s vele együtt az isteni szeretet megismertetésére, mint ezeren vádlói közül. Cromwellnél sem volt Angliának dicsőbb uralkodója. Nekünk azonban példányképünk és mesterünk az a Jézus, a ki még az áruló Júdást is szeretetével árasztotta el az utolsó pillanatig. Bár előre tudta, hogy elárulja, még sem ölette meg, sőt barátjának nevezte, de hogy a veszedelem fia büntetést, ha^lt s kárhozatot szerzett magának, el nem hallgatta. (Ján. 17, 12.). Nem kell tehát az ó-testamentomi Istent az új-testamentomival úgy szembe állítani, mintha az csak «haragosa Jehova, ez pedig csak «szerető» Atya lenne. Az ó-testamentomi Isten is ahosszutürő)), az új-testamentomi Isten is hirdet az Úr Jézus által «örök gyötrelmet)) azoknak, kik nem az övéi. (Máté 25, 46.). De hát, hogy a Krisztus a bűn nehéz következményeit oly nyíltan hirdette, nem mutatott-e ezáltal is nagy szeretetet? S hogy a nagy veszedelem elöl való menekedés az ö szeretetében van egyedül, nem ez bizonyítja-e legjenségesebben az ő szeretetének isteni egyetlen voltát ? És tévednek azok, kik isteni szeretetet isteni tudás és bölcsesség nélkül lehetőnek tartanak. Az emberi szeretet gyarlóságát épen az okozza, hogy a gyarló ember mások szükségeit, körülményeit, az alkalmazott eszközök hatásait kellőképen átlátni nem tudja. A ki bűnt megbocsát, annak tudnia kell, meg van-e az bánva? A ki vallást akar tenni valakiről az ítélet napján, annak tudnia kell, vallást tett-e ez ő róla ?