Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-09 / 10. szám

tünk megkövetel. E részben hivatkozom azon tapasztalatokra, miket te is tehettél kedves szerkesztő barátom. Hányan járták az utrechti 200-ra menő theologusok közül az Opzoomer filozoíiai előadásait? A bölcsészettörténelmi előadást járták a magyarok és németek; a metafizika neve alattiakat pedig meg ezek közül is oly kevesen, hogy rendesen elfértünk dolgozó szobájában Íróasztala mellett. *) Németországon már többet is kívánnak, többet is tesznek, de többet mint mi, korántsem. És ez természetes is. Maga a theol. szaktudomány oly terjedelmes, oly sok időt és gondot vesz igénybe, hogy a tanulókat attól nagyobb mértékben vonni el, ott senkinek sem jut eszébe. De ott aztán nem is acceptálnának olyan forma gondolkozást, minőt iró elárul midőn ezt mondja : «Mert bizony, valljuk meg a hiphil-hophal stb. még nem ád tárgyat a gondolkozásra, sem nem tesz jó lelkipásztorrá és még kevésbé igazi theologussá, amit erős, alapos és sokoldalú bölcsészeti képzettség nélkül képzelni is alig tudok.» Mintha csak az egész ker. theologia nem volna egyéb mint hifil-hofál s azontúl csak satöbbi! Lám, minő nagy baj az, ha az ember azon követelmények felállításánál, melyeket egy theol. akadémiához fűz, csak saját drága énjéből indul ki, nem pedig tudományos elméletből ! Az elmélet megtanította volna irót, hogy a ker. theologia nem hifil-hofál, sőt a hifilhofal nem is theologia, hanem csak eszköze annak, hogy Izrael vallását és az ó-testamentumot, ez pedig újra eszköze annak, hogy Jézus vallását és az új-testamentumot alaposan megismerhessük; ezen utóbbi pedig legfőbb tárgya, alapja a ker. theologiának és minden ismeretek között első sorban ennek ismerete tesz «jó lelkipásztorokká.)) És ha saját tanrendünket összehasonlítjuk a külföldi facultásokéval, látni fogjuk hogy épen ez, az exegesis, a mire ott sokkal nagyobb súlyt fektetnek, a miből sokkal több előadást tartanak. így állván a dolog, legfennebb az lehet még kérdés tárgya, ha vájjon megfelelnek-e akadémiáink a szervezet (és nem iró) kívánalmainak ? Elismerem, hogy e tekintetben van az akadémiák között a legnagyobb eltérés. Némely helyen csak a kötelezett tárgyakat adják elő, más helyt ezeken kívül még csak specialcollegiumokat, más helyt pedig még más bölcsészeti tudományokat is, csakhogy más-más néven. Ezen nagy eltérés a tanerők számából, a tanár filozofiai álláspontjából sőt magoknak a filozofiai tudományoknak végetlenül különböző rendszeré*) Valóban, én is így láttam, így tapasztaltam. Sserk. bői önként íoly. Hiszen tudjuk, hogy e különböző filozofusok még a tudományok nevében sem egyeznek egymással. Én pl. (bocsánat, hogy így mondom) azon nézetben vagyok, vagyis azon filozofusokat követem, a kik azon nézetben vannak, hogy, ha megtanítják a hallgatót mindarra, mit a filozofia eddigelő alkotott, azaz, ha jó móddal eltanítják a filozofiai tudományok történetét, kezdetöktől a mai napig, akkor el is tanították mindazt, mit az ifjaknak megtanítani lehet és kell, úgy, hogy azontúl aztán maguk csinálhatnak, maguknak filozofiát, t. i. ha tudnak. Én önmagamról tanítványaim előtt is be szoktam vallani, hogy én erre nem vállalkozom. Ugyanezért még a speciálcollegiumokat is a bölcsészettörténelmi előadásokba szövöm be, egyik évben a metafizikai világnézetek történetét Thalestől Hartmannig ; másikban az ismeret elmélet és logika történetét Aristotelestől Hegelig; máskor a materialismusét Demokritustól Büchnerig; máskor meg ugyanazon keretben előadom részletesen a Plató, vagy Spinoza, vagy Kant vagy Schleiermacher rendszerét stb; és ezen methodus követésére engem mindenekfelett saját álláspontom vezet, a konventi szervezet és a zsinat által kimondott tanszabadság pedig feljogosít. De az ilynemű különbségek és eltérések dacára is úgy saját tapasztalatomra, mint az évi Értesítőkre támaszkodva, merem állítani, hogy a konventi szervezet kívánalmainak lényegileg mindenik akadémia eleget tesz. Azonban iró ezt kétségbe vonja. Minő alapon ? Először is így ir: cca vallásbölcsészetet a theologiai tárgyak közé szeretem (!) sorozni . . . minélfogva óraszámát az említett minimumból le kell ütnöm.» Már mit mondhatni erre? Hiszen ha szereti, hát szeresse, és ha kell, hát üsse. De mit tehetünk mi arról, hogy a szakbizottság és a konvent nem «szerette» és nem ütötte le? Nem tartom szükségesnek a szakbizottság és a konvent eljárását védelmem alá venni. Arra sem érzek kedvet, hogy kifejtsem, minő viszony van egyfelől a vallásbölcsészet és a bölcsészet, másfelől vallásbölcsészet és theologia között. Meg fog felelni erre minden másodéves theologus diák. Csak annyit jegyzek meg, hogy a vallásfilozófiát Hegel óta, tehát azóta, mióta vallásfilozófia van, minden íilozofus és theologus filozofiai tudománynak tartotta. Tehát hagyjuk csak meg a konventi számítást : 11 + 6 = 17. Most már iró azt mondja, hogy Enyeden «a paedagogiai tárgyakon kívül mindössze bölcsészettörténetet adnak elő féléven át heti 5 órán» s azután nagy keserűséggel kiált fel: «Valóban mélyen elszomorító állapot!» No hát,