Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-23 / 8. szám

fenyegették, s mindig csak addig, míg a maga befolyásával, vagy szerencsés fordulattal vissza nem kapta elvett jogait, kiváltságait; míg a fenyegető viszonyok meg nem szűntek. A mint az óhajtott állapotok zavartalan «possessiót» Ígértek, azonnal elhunyt az autonomia eszméje ... jeléül annak, hogy a kath. hierarhia csak az őt fenyegető veszedelemben ismeri a laikus elemmel való közösséget, és bizonyságául annak, hogy a kath. hierarhia csak önnön magát tartja_ intéző tényezőnek. És ez másként nem is lehetséges, hisz — «vera Ecclesia eredi debet societas inaequalis atque ita Christo auctore comparata, ut alii in ea sint praepositi, alii subditi; alii doctores, alii discipuli.)) Az is köztudomású dolog, hogy a jogaira, kiváltságaira féltékeny hierarhia a concil. Tridentinum sess. 7. can. 20; sess. 23. can. 6, 7, és különösen a canon 11-el nemcsak azokat sujtá anathemával, kik azt állították, hogy a hivők községe az egyházi hatalom szoros értelmében vett birtokosa, mely aztán egyeseket megbíz e hatalom gyakorlásával; hanem VI. Pius Richerius, Febronius, s a pistori zsinat tételeit, s még előbb Quesnell tanítását pusztán csak azért átkozta ki, mivel a laikus község számára is részt követeltek az egyházi hatalom gyakorlásában; sőt, hogy kétség se támadjon valaha, megdönthetetlennek hirdetett dogmákban tevé közzé, hogy a kath. egyház nyájból és pásztorokból áll; ez utóbbiak közvetlen Istentől kapják összes hatalmukat, és a coetus nélkül, sőt annak ellenére, kezdettől fogva, independenter a jidelibus, proinde immediate habent auctoritatem regendi, docendi et sanctificandi coetum lidelium. Mindezek után pedig világosan kijelentik a dogmák, hogy a nyáj pásztorai, vagyis a papság, a legfőbb pásztornak — Krisztusnak — megfelelően hármas hivatást tölt be: a magisteriumot, ministeriumot és a regiment. Az első a papi hivatal; az utolsó kettőt ccpotestatem docendi regendique» a papság iurisdictiója foglalja magában. Már most, ha oly áthidalhatatlan űr tátong a nyáj és pásztorai között, ha minden intézkedés, minden hatósági funkció a pásztorok kezében összpontosul s a dogmák értelmében a nyájat soha meg nem illeti : űgy mi célra egyesülhet a nyáj a maga pásztoraival ? Hisz a büntető hatalom esetleges büntetéseinek végrehajtásán kívül abszolúte semmi szerepe nem lehet a laikus elemnek ! Az érseki, püspöki és szerzetes iskolák ügyeiben tisztán a fenntartó személy vagy testület intézkedik, s ha a középiskolákról szóló 1883. évi XXX. tcikk illető §-ai kívánni valót nem tüntetnek fel, mindenben az állam részéről is elismert felettes hatóság rendeletei az irányadók. Annyival kevesebb beleszólása lehet a laikus elemnek olyan ügyekbe, melyek a tényleges egyházkormányzást illetik. Nincs hát egyéb, mint a népiskolák ügye, s az alsó papság kongruájának kérdése, a mik látszólag arra bírnák a hierarhiát, hogy a laikus elemmel vállvetve oldja meg s rendezze őket véglegesen. A kongrua enquettek szegénységibizonyítványai annak az egyházszervezetnek, melynek egy-egy állása százezrekben hagy dúskálni, másik meg alig-alig adja meg a szükséges mindennapit. S a ki figyelemmel kiséri a megoldására annyiszor a mennyiszer összeült püspöki konferenciákat, az tudja, hogy épen a konferenciázók szűkkeblűségén, áldozni nem akarásán törik meg a jobb sorsra érdemes ügy várva várt megoldása. Ám ide is szükséges a laikus elem bőkezűsége, jó hát az autonomia mézes madzagával édesgetni. Ép így áll a sokat nyomorgatott, munkával túlterhelt kath. népiskolai tanítók ügye is. Őket hadd korholja, szidja a laikus közönség is, de anyagi helyzetén segítsen, s ne várja a dúsgazdag egyháztól az ingyen segítséget. E segítség költségeinek előteremtésére is jó volna az autonomia! Nem természetes-e, hogy ott, hol az eszme életgyökere nem a meggyőződés, nem a valódi hitélet talajából szívja éltető nedveit; ott, hol a laikus közönség nyíltan és hivatalosan a legelő nyáj szerepét viselni kénytelen, melyet ((isteni hatalommal)) kormányoznak és vezetnek pásztorai : ott a szó igaz értelmében vett autonómiáról szó sem lehet. Vagy-vagy. Ha hierarhikus, akkor nem autonom; ha autonom, akkor fel kell adnia az alapot, melyre százados gyakorlat a hierarhiát építette. De a mily kétségtelen, hogy a megkövesült dogmákon, morális korolláriumokon nyugvó hierarhia soha nem tűri a saját hatáskörébe való avatkozást, ép oly bizonyos, hogy soha nem járul a szó legszebb értelmében vett autonomiához: akár az egyes községek, akár az esperességek, akár az egyházmegyék, akár az egész ország katholikus laikus közönsége kezdeményezné is az autonom szervezkedést. Hiszen j létének alap feltétele az, hogy hatalmát soha meg ne oszsza az általa ,,isteni hatalom folytán" kormányzott közönséggel. E körülménynek tudata szüli azt a rideg közönyt, mely a kathol. laikus közönségre nézve teljesen közömbös dologgá teszi a kormányzás formáját, hibáját, sőt visszaéléseit.