Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-23 / 8. szám

Az a tény, hogv az erdélyi status «sede vacante» autonómiát tudott teremteni, épen azt bizonyítja, hogy csakis a főpapság nélkül, vagy épen ellenére létesülhetne Magyarországon is autonómia. Manapság pedig épen nem kívánatos, hogy valami államcsíny árán létesüljön az autonómia. Sőt még így is bajos volna a végleges szervezkedés; a legelső szentszéki ülésnek, a legelső püspöki konferenciának hivatalból kellene lépéseket tennie az elvesztett tér visszafoglalására, az elvesztett jogok, kiváltságok visszaszerzésére. Mily hosszú és áldatlan harc volna ez mind a hierarhia, mind a laikus község reputációjának rovására! Pedig okvetlenül ezt involválná a kath. egyház szervezete. Nagyon félreismerik e szervezetet azok, kik abban demokráciát látnak. Soha; a papság egy-egy tagja lehet ugyan lelkes híve a demokráciának, de a szervezet, melynek élő kötelékébe tartozik az ilyen lelkes pap is, a szó legszigorúbb értelmében arisztokratikus, végső elemzésben monarhikus. S e szervezet monarhája teljes hatalommal szól az alattas közegekhez, a felülről jövő parancs ellen nem levén apelláta. A szerzetességről pedig fogalma sincs annak, ki — mint Gvőrífy képviselő úr — demokrata intézménynek tartja. Benedek, Bernát, Norbert, Ferencz és Vazul regulái, eltekintve a földig hunyászkodást kivánó Domonkos, Karthausi, Trappista, Karmelita-rendek szigorú szabályaitól, annyira megszabják a felsőbbség iránti vak engedelmességet, hogy, hacsak túl nem teszi magát valaki a lelkiismeretben kötelező regulán, a priortól kezdve le az utolsó cellerariusig és noviciusig egyforma szolga mindenki a Krisztust képviselő apát, illetőleg generális előtt. Ilyen intézmények nem alkalmas tényezők a valódi autonomiához; ellenkezőleg ellenségei. Világos dolog, hogy a 70-ki kongresszus elaboratuma szentesítésének is az említett tényezők állották útját, eltekintve attól a köztudomású körülménytől, hogy voltak egyházfők, a kik aktive szerepeltek «ad acta» tételében. A hierarhia nem szorult akkor a laikus közönségre, másrészt meg veszedelmes praecedenst és jogai csorbulását látta a laikusoknak engedett kormányzásban való tényleges, bár épen nem lényeges, részvétben. Mindezek aztán azt is bizonyítják, hogy az autonómia hiába keletkeznék az alsó papság kebelében; eltekintve attól, hogy minden ilyes mozgalomban a saját jogainak csorbítására, hatalmi körének megnyirbálására irányuló törekvést látna a maga javaira mindig féltékeny főpapság, mindenesetre egyházpolitikai szempontból is kénytelen volna elitélni az egész mozgalmat, esetleg megtorlására törekedni. Valóban nemcsak hazánk, hanem az egész világ feszült figyelemmel várja a magyar vallás-és közoktatásügyi miniszter intézkedéseit, melyek az abnormis állapot megszüntetését, s ily módon az igazi autonómia megalkotását célozzák. A jelek azt mutatják, hogy sok víz fog addig lefolyni a szőke Dunán, míg csak a kezdet nehézségein is diadalmaskodni fog a józan ész, az elfogulatlanság. Mert kath. autonómiáról beszélni addig, míg a hierarhia merev álláspontja feladva, jobban mondva, megdöntve nincs: absurdum in terminis. Olyan katholikus autonómia pedig, mely a hierarhia alatt, illetve szupremaciája mellett szervezkednék, gondolatnak is nevetséges, (cpictus masculus.)) Dr. Bakonyi Lajos. ISKOLAÜGY. Népoktatásunk állapotáról. Bemutatni igen érdemes a magyar közoktatásról szóló miniszteri XVIII-ik jelentést, mint érdekes és tanulságos képét közoktatásunk állapotának, haladásának s igényeinek. Népoktatási része az 1887

/s

. iskolai évről, a többi szakaszok pedig az I888

/9

. évről szólva mutatják be közoktatásunkat. E Jelentés a szokottnál kevesebb statisztikai kimutatást közöl és «ezuttal csakis az általánosabb adatok felsorolására szorítkozik.)) Ezért az egész jelentés a szokottnál ideálisabbnak látszik, annyival inkább, amennyiben figyelmet fordít a tanmódra s eredményére, és az oktatás számára megifjító reformokat helyez kilátásba. S ez igen kedvező jelenség. Hiszen végre is azon fokra kell fejlődnie a közoktatásnak, hol hű képét nem annyira az iskolázás statisztikai adatai tüntetik fel, mint inkább a belső életfolyamat, az oktatásnak az a módja s eredménye, melyet a didaktikai elvek uralma vezérel s biztosít. A statisztikai számok a népoktatás terén akkor bírnak nagy jelentőséggel s érdekkel, a mikor a népoktatás még csak kezdetleges nehézségekkel küzködve halad előre, t. i. a mikor még arról van szó, hogy hol van, hol nincs iskola vagy tanító, hány tanköteles jár s nem jár az iskolába, hány iskola bír kellő fölszereléssel, hány tanító fizetése éri fel a törvényszerű minimumot, hány az okleveles és nem okleveles tanító, stb. Mindezen tanügyi érdekeknek, e nyers munkának számbeli közzététele tájékoztató és érdekes, de, mint mondám, csak addig, míg a népoktatás fejlődése alacsonyabb fokán áll; amint ifjúkori állapotából kiemelkedik s férfikorába kezd lépni, már ekkor nem szabad pusztán statisztikai szamokkal ismertetni és számokból ismerni akarni az oktatás állapotát s fejlődését, hanem inkább a számokkal ki nem fejezhető iskolai oktatás-módban és célszerűségében keresni azt. Tehát kétféle mérték alkalmazandó az oktatás mérésében s megitélésében : külső és belső, vagyis statisztikai és paedagogikai, a szerint a minő fejlettségi fokon áll az oktatás. S e kétmértéküség any-