Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

öltözött kis alak majdnem könnyekre fakaszt kiéhezett arcával, viszont haszontalan virágot, vagy összegyűrt képet kínálók zokogva elmondják, hogy szüleik elhaltak és teljesen magukra maradtak. S mindennek mi a következése ? Természetesen tárcánk után nyúlva, segíteni akarunk rajtok, de egy rendőr vállunkra teszi kezét és mondja: «Ne adjon nekik pénzt; mindkét gyermek csaló, kik lopásért és részegség miatt több ízben meg lettek büntetve. Mindkettőt szüleik szorítják lopásra és koldulásra és a fiú már két ízben segédkezett nagy betöréseknél!» A rendőr egy darabig elkisér bennünket és elmondja: «Nem gondolja senki, mennyi vesződségem van e gyermekekkel. Ha egy hatéves fiút bekísérek, mivelhogy rajtakaptam, mikor egy hölgy zsebéből pénztárcát lopott : akkor nagy csoportosulás támad körülöttem s a gyerkőcök annyira belém csimpeszkednek, hogy eldönthessenek, mely alkalommal a fogoly elszökik ; akárhány tolvaj kisiklott kezemből, de most már ismerem összes mesterfogásaikat. De azt is merem állítani: E gyermekek a világra is úgy jönnek már mint rablók és lerészegednek, mielőtt még beszélni tudnának!» Ezek után meghajtva magát, visszamegy állomására, és mi hitetlenkedéssel nézünk utána. Részeg gyermekek! Lehetetlen ilyet gondolni is, hát még elhinni! De ha meggondoljuk, hogy 1875-ben New-Yorkban részegeskedés miatt büntetve lett 24,786 fiú és 11,305 leány, kik mind 14 éves koron alóliak voltak, akkor elhiszszük e lehetetlennek látszó beszédet. Tíz évvel később e szám 12,635 húra és 6001 leányra szállt le, a mi szinte még rettentő nagy szám, de ha ismét elgondoljuk, hogy 1865—1885-ig a város lakossága egy fél millióval növekedett, akkor belátjuk, miszerint a részegeskedő gyermekek százaléki foka igen jelentékenyen megkevesbedett. Hasonló az arány más bűntettek dolgaban. Ezen apadást köszöni a város „a gyermek-barátok egyesület étiekmely 1854-ik év óta folytonosan dolgozik a gyermekek körül. Az egyesület dolga pedig nem könnyű! Van New-Yorkban 50,000 gyermek, kik iskolát soha nem látogatnak. Dacára annak, hogy New-YT

ork államának törvénye elrendeli, hogy minden egyes gyermeknek évente 13 hétig kell nyilvános iskolát látogatnia, nem érvényesül e törvény, mert New-Yorkban és a szomszéd városokban, felette elégtelen a nyilvános iskolák szama. Évente kell ezerszámra, térhiány miatt, oly gyermekeket visszautasítani, kik kívánnak nyilvános iskolába járni; mit tegyenek ily körülmények közt azon gyermekekkel, kik nem akarnak iskolaba járni, vagy kiket szüleik, gyermekeik keresete miatt, nem akarnak iskolába küldeni? Ezeknek koldulniok, lopniok, rongyot kell szedniök és nagyobb korukban mint újságkihordóknak, csizmatisztitóknak, küldöncöknek kell kenyeröket keresniük, ha időközben a lopást mint mesterséget meg nem tanulták, vagy betörő bandának nem lettek tagjai. Azonban, eltekintve azon gyermekektől, kiknek szüleik vannak, van itt ezerszámra oly gyermek, ki születésétől kezdve az utcán élt, soha anyai szeretetet nem ismert, soha máson mint rongyokon, udvarokon és szabad eg alatt nem hált ! Honnan kerülnek ide e gyermekek? Onnan, hogy egyszerűen elhagyják őket vagy kivándorlók, vagy nemtelen anyák. Vannak ugyan itt is árva- és lelenc-házak, de mi ez azon nagyszámú, szülők nélküli gyermekekhez, kik állatok módjára növekednek föl az óriási város mocsarában és nyomorában, Istenről való sejtelem nélkül, annélkül, hogy legalább felületesen írni, olvasni, számolni tanultak volna, mindenkor csak azon töprengve, hogyan — mindegy akármely módon — elégítsék ki éhöket és szomjukat, mikép juthassanak ruházathoz. Hogy ily gyermekeken segítsen és nekik mindenek előtt otthont szerezhessen, 1854-ben alakult meg „A gyermek-barátok egyesületeA társaság tagjai utcáról szedték fel e vadoncokat, megtisztították, élelmezték őket és megkísérelték őket becsületes munka utáni keresetre szoktatni. E végből kölcsön adtak nekik 1—2 dollárt, hogy azokon a lelenc csizmatisztitó kellékeket, vagy egy csomó újságot vehessenek s ezzel, úgy szólván, számukra üzletet alapítottak. A kis tőkét és a ruházatot le kellett dolgozniok. Ezen eljárást követi a társaság még ma is és szerzett 6 lakházat, 2 olvasó termet ifjak számára, és alapított 21 iskolát, melyekbe a szegénység miatt nyilvános iskolába nem járható gyermekek felvétetnek, ruhával is részben élelemmel is elláttatnak. A lakházak közül öt fiúk, egy leányok számára van berendezve. Felvétetnek a fiúk 6 — 18 éves korig és nevelésök ez elv szerint történik: «Segíts magadon és ne fogadj el ajándékot!» Első kölcsönét, ruházatát, étkezését és hálását önmagának kell vissza- és megfizetnie. A fiúk lakházaiban vannak nagy, szellős hálótermek, néhány gyülekezési szoba és egy ebédlő. Mivelhogy a fiúk napközben nem járnak haza, azért kapnak reggel kávét és kenyeret, estve meleg vacsorát. Mindenik étkezésért és a tiszta vaságyakért fizetnek 6 centet, napjára 18 centet vagyis 36 krt. Ujságárusító, csizmatisztitó, küldönc stb. fiú New-Yorkban keres hetenként másfél, egész három dollárig, feltéve, hogy szorgalmas. Mindenik fiúnak a lakházban van takarék-perselye melybe belerakja megtakarított centjeit, s ily módon 1885-ben 213 fiú az egyik lakházban megtakarított 1333 dollárt, más lakházban 211 fiú megtakarított 2110 dollárt. Tanítást kapnak a fiúk vacsora után; tanulnak olvasni, irni, számolni, némi földrajzot, és vasárnap estve felolvasnak nekik a bibliából. Vallás-oktatásban, fájdalom, nem részesülnek, mert amerikai elv, hogy ezt a különböző egyházaknak kell végezniök. Ezek ennélfogva sürgetik vasárnap délutáni iskoláik meglátogatását. Ilyen módon sok gyermek, ki mint rongyos kis bűntettes vétetett fel, vallásos, becsületes férfivá lett, miként erről száz meg száz példa tanúskodik. Az egyesület főtörekvése abban áll, hogy a gyermekeket először is kivonja a legdurvább elhanyagoltságból, hogy őket azután a nyugoti vagy déli államokba küldhesse, hol a földbirtokosoknál mint béresek és lovászok stb. találnak alkalmazást, vagy épenséggel örökbe fogadtatnak. Fennállása óta az egyesület 80,000 egyént, legnagyobbrészt 14 éven alúli gyermeket bocsátott el és igyekezett nekik otthont szerezni. Az onnan beérkező számos levelek tanúsága szerint, ezen kis kivándorlóknak jó dolguk van. Némelyek közülök meggazdagodnak, mások bizony a kísérteteknek esnek áldozatúl; legtöbben azonban bizonyságot tesznek arról, hogy a gyermek-barátok fáradozása nem volt hiábavaló. 1886-ban 2570 gyermeket bocsátottak el. Ezek közt volt 1149 árva és 229 névtelen, utcáról felszedett gyermek. A leányok lakháza, mely 12—25 éves, hajléktalan leányokat fogad fel, valóságos mentő horgonya sok szegény, félrevezetett teremtménynek, mely a nagy város iszapjában közel volt az elmerüléshez. Sajnos, hogy a társaságnak e célra csak egy háza van. Ott tanulnak főzni, mosni, ruhát varrni, általában háztartást. Befogadáskor nem egy lánynak már van szomorú élettörténete. Vannak ott erőnek erejével Amerikába kivánkozott német lányok is, kik Nev-Yorkban vállalkozók karmai közé