Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

Te, ki hittel, izmos karral Megbirkóztál a viharral. Mint, ki népet hűn vezérel, Jártál Mózes vesszejével, A sziklából forrást nyitva, Szomjazókat boldogítva. Kezeidet fölemelve Romlást hoztál az ellenre; Ezt emlékül hagytad könyvben, Fájó szívben, hulló könnyben. Megnyeréd az üdvösséget: Zászlódon két jelszó égett: Szent az Isten és félelme, Szent a haza és szerelme! Azt imádtad, ezt szeretted, Ebből sarjadt minden tetted. Gyászol Téged a szentegyház, S a hazáé is lőn e gyász. Ki szívednél melegedtem, Első lángot onnan vettem : Ezt a bús dalt, ciprus-módra, Hadd tegvem le sírhalmodra ! E kis dalnak, búsan szállva, Megnől majdan himnusz-szárnya : Lelkünket Te emeled fel, Nagyra késztő emlékeddel. S hol aluszod a jók álmát, A ciprus hajt győző pálmát: Könny s veríték rá a harmat — El az eszme, el nem hamvad ! Sántha Károly. Balla István. — IS13. márc. 17, 1890. jan. 21. — Meghalt a kedves öreg! Szemét lefogta a halál fagyos keze, beszédes ajkát megnémítá az enyészet irigy angyala. Sok szép időt élt közöttünk, de nekünk még nem eleget. Sokszor hallottuk lágy zengésű, kedves hangját, de még sokáig elhallgattuk volna. Sokszor megnyugtatott és megvigasztalt derült, józan életphilosophiájával, de még nem tanultuk meg egészen, még nem mondott el mindent. Valami kellemesen szelíd érzelem, valami lebilincselő áhítat, valami a világgal, a sorssal, az emberekkel megelégült béke fogta el a lelkét, mikor avval a kis öreggel beszélt. Pedig nem mondhatnók, hogy a sorsnak elkényeztetett gyermeke lett volna; nem mondhatnók, hogy a beteljesült vágyak és remények vonták be modorát csillogó zománccal. Oh nem! Átélte ő is, mint annyi más, a sikertelen küzdelem kínait, de ő ezeket csak önmagában érezte, a világ ezekről nem sokat tudott. Elindult lelkesült vágygyal és jóravaló indulattal a szép, de nem minden tövis nélkül való lelkészi pályán, de annak a szellemi kincsekkel telt reservoirnak, melyet azon a pályán épített, nem volt alkalmas kivezető csatornája. Az a rokonszenves hang, mely a csendes kis szobaban oly édesen zengett: a Balla István született 1813 év, március 17-én Duna-Vecsén. Az elemi iskolákat szülővárosában, gymnasialis és theologiai tanulmányait pedig Kecskeméten végezte. Az alacsony termetű fürge kis ember az alma mater kedvence vala. Tanárai szerették élénk munkakedvéért, nem mindennapi talentumaiért. Tanulótársai bálványozták szellemének sziporkázva fel-felcsapó lángjáért, modorának karakterisztikus kedvességéért. Elő tanuk bizonyságtétele szerint ő volt az akkori felsőbb tanuló ifjúság életében a mozgékonyság, a derült szellem, az emelkedettebb joviálitás megtestesülése. S különös, hogy ez az örökké vidám, örökké csapongó kedély, egy hozzá képest csaknem mindenben ellentétes egyénben talált leghívebb barátra. Egy magas, szikár, gondolkozásban és cselekvésben egyaránt komoly fiatal ember volt az, kihez Balla leginkább vonzódott. Midőn ez az ifjúkori ked -ves barátja később a hazai reformátusság kimagasló műveltségű, világlátott, majd visszavonult életet élő papja: Ács Gedeon pár évvel ez előtt meghalt, a már akkor nagyon elgyengült öreg úr keservesen sírva kiáltott fel: «Praecipe lugubres cantus Melpomene.» A theologiai tanfolyamot bevégezve Fehérmegyébe, Tabajdra ment akadémikus rektornak. Pár évi ott tartózkodás után, miközben a papi szigorlatot is letette, szülőföldjére Duna-Vecsére jött tanító-káplánnak. Azóta itt volt. Á legöregebbek kivételével alig van valaki a nők közül Duna-Vecsén, ki nem Balla tanítványa lett volna. Félszázadon túl terjedő tanítói működése emlékezetben marad egy emberöltőn keresztül. Mikor 50 éves tanítói jubeliuma alkalmával tanítványai, vagyis az egész város kifejezte előtte hálás elismerését, szóba jött, hogy nem jó volna-e felsőbb helyre is folyamodni a méltánylás némi külső jeléért? ... A kis öreg igazán dühbe jött. Azt mondta, hogy kegyetlenség ezt a szép napot, melyen maga előtt latja tanítványainak tömör falanxát, ennyire elrutítani az emberi gyarlósagnak ilyen előtérbe tolasával. Általában egész életében az egyszerűség embere volt. Külső érülközésben egyszerű falusi emberek, magános óráiban az ó-kori klasszikusok képezték társaságát. Ez utóbbiak fényes gyülekezetében is teljesen otthonos volt. Valóban, a ma már mindinkább modernebb irányban haladó műveltséggel szemben kimagaslott az ő ősi klasszikai míveltsége. S én, ki megvallom, ifjabb koromban nem nagy lelki gyönyörűséget találtam egy-egy görök-római auktor megszólaltatasában : ennek a kis öregnek ajka által hallva azokat, édes merengés s szent lelkesültség, de egyszersmind az önvád szemrehányása szállta meg keblemet. Most már nem hallok tőle semmit! A 77 éven keresztül szelíden világító fáklyát kioltá a sír fagyos göröngye. A jellemben szilárd férfiút eltakarta a sötét szemfedő. A nemesen egyszerű, következetesen igazságos, minden körülmények közt őszinte, a feledhetlenül kedves ember meghalt — kiszenvedett! Nyugodjanak csendesen a hű szolga, a mindnyájunk által őszintén szeretett halott porai. Duna-Vecse. Katona Ferencz. mindenség hatalmas urát hirdető helven mint gyenge fuvalom. elenyészett, KÜLFÖLD. Belmissziói szemle. A Gyermek-barátok egyesülete New- Yorkban. A New-York utcáin járó előtt feltűnik, hogy mindenütt annyi szegény gyermekkel találkozik. Egy-egy rongyokba