Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

— nem emberré lett Isten, nem atyátlanul született emberfia. Ez ember, de olyan ember, a milyenhez hasonló soha és sehol sem volt, egyetlen tökéletes, bűntelen, a zavartalan istentudattól mindenkoron athatott ember. S min alapul az ezen Krisztusban való hit? Alapítják egyrészt Jézus önvallomására, mert — úgymond — Jézus vagv az volt, minek magát mondá t. i. bűntelen, vagy — más választás nincs — svindler; másrészt a keresztyén gyülekezet tudatára, mert — úgymond — « keresztyén gyülekezet a Krisztus által történt váltsága tény érői mindenkor bizonyos volt. Hat Schwalb úr szerint az uj Krisztus-hit ezen kettős alapja nagyon ingatag. Ami az első alapot illeti, igaz — úgymond — hogy az u. n. Janos-evangyéliomban Jézus azt állítja magáról, hogy ő bűntelen, de hisz azt ma már minden okos ember tudja, hogy ez az evangyélom Kr. u. körülbelől a 160-ik évben Íratott s hogy abban a Jézus szavai nem a valódi történeti Jézustól, hanem a szerző Krisztusától, a Lógóstól származnak s így a legcsekélyebb történeti hitelre sem tarthatnak számot. De ha Jézus valóban úgy nyilatkozott volna magáról, «én (t. i. Schwalb) mondom néktek : undorral fordulnék el tőle, mint egy borzasztó svindlertől, vagy olyan embertől, ki borzasztó öncsalás áldozatává lőn. A schleiermacheri Krisztustan egyik alapja e szerint megdől. S hogy állunk a má ik alappal? Hát igaz, hogy ezer meg ezer keresztyén s főként száz meg száz theologus él a Krisztus által történt váltság tudatában. S engedjük meg, hogy váltságunk egyházi tudatából egy olyan megváltó valódi létezéséről való tudat logikai szükségszerűséggel következik. De hát nem csodálatos dolog-e, hogy a ker. egyház ezen ő váltságtudatának tartalmát oly későn fedezte fel? Mert tény, hogy egy olyan megváltó valóságára vonatkozó tudat csak Schleiermacher óta létezik. S ha — a mi nem áll — az egész keresztyén egyház hitt volna is ama Megváltóban, mit bizonyít ez ? Hiszen volt idő, mikor az ördög s boszorkanv-hit is általános volt ! Mikor a népek Sphinxről, Griffekről, Phőnixről regéltek! íme! a másik alap is megdől tehát. De magának Schleiermachernek tanítványai is belátták az ő Krisztus-képe tarthatatlanságát. Nem ragaszkodtak többé mereven Jézus bűntelenségéhez, hanem annal hatarozottabban állították, hogy «Jézus, mint az Atya történeti értelemben vett egyszülött fia, egymagára alló, a maga nemében páratlan ember, a legjobb, legkegyesebb mindenek között.» Különös szavak ! Hat Goethe, Schiller nem voltak páratlanok a magok nemében? S nem az-e minden ember ? «A legjobb, legkegyesebb?!)) Ki tudja? Hogy thermometer van, azt tudjuk, de létezik-e eusebiometer? Jézus az első?! ki hat a második, harmadik ? Ki az utolsó ? Gyerekes beszéd, íecsegés. Ez a redukált schleiermacheri Krisztus is oda való, hová a többi: a theologiai almok közé. Meg kell hatralniok az Igazság fénye előtt. El kell tűnniök a fejből és szívből. S akkor aztán megmarad a valódi Krisztit s: a kegyes és jámbor zsidó ember, milyen akárhány van. «Magam is ismertem — mondja Schwalb — néhányat. Ti ií ismerhettek. Ott van az az angol zsidó, kiről pár héttel ez előtt olvastuk az ujsagban, hogy ő felségének, a minden oroszok cárjának 40 millió markot ajándékozott az Oroszországban lakó szegény zsidók iskolaira. Hát nem többet ér ez, mint a jánosi* Krisztus minden beszéde ? S magam olvastam egy mozdonyvezetőről, ki leugrott a mozdonyról, hogy a vágányok közt játszó gyermek életét megmentse. Hat nem többet ér az ilyen tett, mint a theologiai kirakatok Krisztus képei ?» Elég! elég! Leszállhatsz szószékedről te megtévedt pásztor! Munkádat bevégezted, feladatodat tisztán megoldottad: a keresztyén hitet gyökerestől kitépted. A nép, az istenadta nép, mely az élet terhe alatt megfáradt, mely éhezi és szomjúhozza az Igazságot, tódul kifelé templomodból s viszi magával a gyógyító balzsamot, melynek neve : nihil. A látók megvakultak, a járók megsántultak, s a hívőknek hirdettetik a hitetlenség. Kedves olvasóm ! ki talán magad is prédikátor vagy, nem ejt gondolkodóba téged ez a brémai látvány ? Bizony érdemes afelett gondolkodni — nekünk s nálunk is. Nem hiszem ugyan, hogy széles e hazában akadjon protestáns prédikátor, a ki célúi tűzte: a Krisztust templomból s szivekből kiprédikálni, de... beprédikáljuk-e? S egyáltalán prédikálunk-e a szószéken, vagy csak beszélünk ? Ha bőterméssel megáldott prédikáció-irodalmunkon (pedig több, mint bizonyos, hogy a java magot viszszük piacra) végig tekintünk, egy tekintetben, valljuk meg, a mi igaz, még Schwalb urnái is hátrább állunk. A mi beszédeink jobbára christologiai álláspont nélkül szűkölködnek. Nem szólunk a Krisztus ellen, de nem is szóljuk, hirdetjük Krisztust. Ékesen, szépen gyönyörködtetünk, ríkatunk is, de nem épitünk. Oratorizálunk, de nem evangelizálunk. Úszunk — költői phrazisok dagadó vitorláit feszítve — a felületen, de hálót nem vetünk a mélyre, hogy embert fogjunk, halászszunk. Miért? Mert azt a mélyet s annak elrejtett drága kincseit, a Krisztust és az emberszív fő fő életszükségleteit nem ismerjük. A mélyre keilene hatolnunk, a Krisztust kellene jobban megismernünk, hogy a Krisztust s csak a Krisztust hirdethetnék. S erre nézve egyedüli célra vezető eszköz az írás tanulmányozása. Az írás a mi életkenyerünk, eledelünk. Mert örökélet beszéde, az isteni szellem 1 kinyilatkoztatása vagyon abban. Az írás szellemének átértése s átélése nélkül nincs ker. theologus, nincs ker. prédikátor. Ezt az igazságot senki fényesebben nem igazolja, mint Schwalb úr. Schwalb úr sokat olvasott az írásról, de nem nőtt lel az írás szellemében, nem is értette meg hát annak szellemét. Innen az ő lelke tébolya. Csak egy példát állításom igazolására. Hallott valamit arról, hogy az írás a hit és élet zsinórmértéke. O ugyan erre semmit sem ád, nekí az írás könyv, mint a többi könyv. S mégis (öntudatlan szükségérzete az egyén objectiv lüggésviszonyának!) az írásra alapítja beszédeit. De hogyan? ((Krisztus nem Pápa» című beszédében p. o. kiindul Máté 23, 7—10-ből s be akarja bizonyítani', hogy a földön Mesterünknek, Vezérünknek senkit sem fogad -hatunk el. Igen, de a szöveg világosan mondja: egy a ti Mesteriek a Krisztus. Hát Schwalb úr az exegeta erre igy felel : «A legrégibb codexekben a Krisztus szó csak egyszer, a szöveg végén fordul elő, a 8. versbe tehát később csúsztatta be valamely leíró, ki nem tudta felfogni, hogy Krisztus sem lehet Mester, s ha ez így van, akkor igen valószínű, hogy eredetileg a szöveg végén sem volt meg. De teszi hozzá, ha Jézus mégis mondta volna, azt caak valami rosz órájaban tehette.» Hat gondolom ehhez az irásmagyarázathoz nem kell kommentár. S ilyen Írásmagyarázatot! épül fel az ő egész christologiája. Christologiája ? ! Koszul fejeztem ki magamat. Schwalb úrnak nincs christologiája. Az ő elmélete nyilt lázadás minden christologia, nyilt lázadás a szószéken maga a keresztvénség ellen.