Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-16 / 7. szám
205 PROTFST4\t< í PCYH47T mfOT 4T ran 20fi úr ő szent Atyaságánák neve napja, küldjünk hozzá egy hódoló feliratot. Hogy legalább határozzanak már valamit. De beszélhetett már nekik, nem maradtak azok, ha ebédre marasztalja is őket. — De megkövetjük, ez is dogma. A püspök is dogma, meg a szentségtartó is dogma. S úgy eliparkodtak a plébánia tájékáról, mintha soha gyűlésen sem lettek volna. * * * Ugy hírlik, hogy püspök úr O Eminenciája kegyesen megerősítette a hozzá felterjesztett alapszabályokat ; — de Nyúl Nepomuki János templomatya azóta sem mert presbyter Kovács István urammal találkozni. Aristophanes. KÖNYVISMERTETÉS. Nihiiismus a szószéken. ISI. Schwalb: ,,Gebrechen und I.eistungen des kirchl. Proteslantisnuis'' című művének kritikai ismertetése. III. Hogy Schwalb úr christologiáját megítélhessük s érdeme szerint méltathassuk, szükséges egyet-mást előre bocsátanunk. A christologiai kérdés fundamentális jelentőségű. (Bizony nem artana többet foglalkozni vele!) Krisztus nélkül nincs ker. egyház, nincs ker. theologia. Krisztus még ma is egyedüli egységkapcsunk, w tartja össze az egyházi felekezetek és theologiai partok nagy sokaságat. A názarethi Jézus a Kuszius! ez volt s ez marad a keresztyén világ közös hitvallása. A Krisztus-hitben tehát egyek vagyunk. S mi e Krisztus-hit lényeges tartalma ? Semmi mas, mint maga a Krisztus: az isteni üdvigéretek, a kegyelem teljessége. Krisztuson kívül nincs üdv, ezt vallja minden keresztyén. Épen azért, szorosan véve a dolgot, hit dolgaban nincs köztünk különbség. A christologiai kérdés nem a Krisztus-hit, hanem a Krisztus-tan kérdése. A christologiai kérdés ott merül fel, a hol az eszméi a történettel, a Krisztust a Jézussal hozzuk kapcsolatba. Mert itt mar a hit köréből a tan körébe lépünk s régi, de igaz mondás : ahany fej, annyi vélemény. A r. katholicismus hitben és tanban egyaránt egységet sürget. S midőn a tanegységgel igyekszik biztosítani a hitegységet, a valódi egységet, mely a hitben Krisztus által Isten és ember közt létesült, semmisíti meg s ezzel természetesen az istenfiak benső önállóságát, lelkismereti szabadságát az egyhaz-fiak külső függésévé, lelkiismereti rabsagává változtatja. A protestantismus egy és szükséges dolognak csak a hitegységet tartja s minél szorosabbá teszi a köteléket, mely a hívőt a Krisztusban Istennel egybe íűzi, igen természetes, hogy a belső és közvetlen kegyelmi határozottság alapjan annál tágabb tért, annál nagyobb önállóságot, szabadságot biztosít az egyén öntevékenységének. A hivőntk minden szabad a Krisztusban, de csak a Krisztusban. Mert a mint Krisztus maga a szabadság szelleme, úgy a szabadság csak is a Krisztus szelleméből táplalkozhatik. Ebből foly, hogy mindennel szemben szabadok vagyunk, csak a Krisztussal szemben nem, mert a szabadság csak addig szabadság, míg a szabadságot biztosító alapon áll. Ha ezt kirúgja maga alól, mint a fa, gyökér és éltető nedv nélkül, elszárad. Mi következik ebből? az, hogy a Krisztus-hit nem kérdés, — élet igazság és bizonyosság az. S a kire nézve nem az, hát az lehet akármi, lehet zsidó, lehet pogány, de keresztyén soha és semmi körülmények között. Ám egészen másként áll a dolog a Krisztus-hit előfeltétele mellett, sőt egyenesen abbói sarjadt Krisztus-tannal, vagyis az u. n. christologiai kérdéssel. Ez már, mint történeti s így hát tudományos kritika alá eső tárgy, felfogás dolga. S tény, hogy a tekintetben, hogy minő viszony létezik Krisztus, mint üdveszme és Jézus, mint üdvtörténeti személyiség között, kezdettől, az apostolok idejétől fogva úgy az egyszerű nép, mint a fejlett gondolkozású theologus tudatban a legkülönbözőbb nézetek uralkodtak. S e nézetek egyike sem volt veszedelmes Isten országára nézve addig, míg a valódi Krisztushittel szervi kapcsolatban állott. Az alak más volt itt is, ott is, de a lényeg ugyanaz. Jézust, mint Krisztust akarta való igazságában felfogni az orthodox, meg a liberális theologus is, csakhogy amaz felfogását merőben természet feletti isteni, emez merőben természetes emberi keretbe igyekezett beilleszteni. S most épen azon foly a munka a komoly theologus-világban, hogy e két egymással ellentétes, de nem ellenkező nézetet, félszeg mozzanataiktól megszabadítva, magasabb, életteljes, a valódi ker. vallástudat tartalmát minden oldalukig kifejező egységbe foglaljak. S íme elő all egy Schwalb, a ki az emberiség legszentebb érdekét teljesen ignoralva, a merész ivezetben emelkedő épület szögletkövét, magát az egyetemes ker. Krisztus-hitet tamadja meg, s hozza templomi szószéken. Hat mar csak ezért is érdemes róla tudomást venni. Négy beszédben hanvtorgatja a christologia kérdést. Neki megy legelőször is az ó-egyház Krisztusának. Jézust szerinte halala előtt és utan igazan vajmi kevesen ismerték. Miért ? Mert csak a hasonnemű ismeri meg a hasonneműt. A keresztyének között pedig vajmi csekély a Jézussal hasonszelleműek szama. No, de ha több nem, egy bizonynyal van, és ez Schwalb ur. S rajta kívül talán még Luther. Igen ((Lutherünk — mondja — működése kezdetén a valódi Jézus képét majd hogy tisztara fel nem ismerte, bizonyság erre az a kis iratka, melyben kimutatja: «Hogy a mi Urunk Jézus Krisztus született zsidó volt.» De aztán ezen igaz ismerete elhomályosult s visszatért ő is az ó-egyhaz Krisztusahoz. Vallotta s vallja vele az egész protestáns egyház, hogy Jézus Knsztus valódi Ist n és valódi ember egy személyben. És ez iszonyatos hiba! Ha megmaradunk a történeti Krisztus egyedül helyes ismereténél, azóta talan mar betereltük volna akkuikba — Schwalb úr mondja — Izrael házanak szerte szórt juhait is, s protestáns prédikátorok nem találnák gyönyörűségüket — zsidó-heccben. S nemcsak ez. Nem vétkeznénk az egészséges emberi ész és erkölcs ellen. Helyre állna az egyedül igaz Istenhit s meghátrálná ez előtt az ó-egyhaz Krisztusa, igen, általában minden Krisztus eltűnnék s lenne Isten minden mindenekben.)) Ezzel Schwalb ur végzett az ó-egyház Krisztusával. Megvizsgálta (!) annak hamis képét és elvetette. Több szóra nem érdemes az. Pliszen tényleg mintegy 130 év óta, legalább a prot. egyház jó részében, az ó-egyházi Krisztus helyére ugy is mas Krisztus lépett már : a régi rationalismus teremtette, a nagy Schleiermacher átalakította s gazdagon feldíszítette az uj Krisztust. Ezt ő a közvetítő theologia Krisztusának nevezi. Szintazonképen bánik el vele. Ki legyen ez az uj Krisztus ? Ez már — úgymond
