Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-10 / 6. szám

delme mutogatja hatalmát, a legapróbb részle­tekig leirva jelennek meg a hírlapok hasábjain. Miért ? Mert az olvasó közönség mohón kap­kod a sensatiós közleményeken, a botrányos és hajmeresztő híreken. Kuriozitásból elővettem egy napon a fővárosban megjelenő legtekintélyesebb magyar napi lapokat s kijegyeztem az épületes cikkek és hírek címeit, amint azon napi szá­maikban itt következnek : Vezércikk: ((Botrány a képviselőházban.)) Tárca: «A morgue utcai kettős gyilkosság.)) Újdonságok : ((Szerelmes oláh pap. Elfogott sikkasztó. Az öngyilkos postamester. A bécsi gyilkosság. Lázongó munkásnők. Hamis bukás. A kegyetlen szabó. Vád alá helyezett kormány. Verekedő amazonok. Éjjeli támadók. Orgazda­ság. Öngyilkosságok a vidéken. Egy gyújto­gató rémtettei. A gyermekgyilkos. Öngyilkossági kísérletek. Utcai támadás. Sikkasztó körjegyző. Huszonkét vádlott. Talált csecsemő. Testvér­gyilkosság. Boulanger válópöre. Postasikkasztás. A Kókánügy. Zavargás egy dohány-gyárban. Az illavai rablólázadás. Furfangos csaló. Ellopott pénz. Az ottlaki gyilkosság. Gyilkos szándékú férj. Vérfagyasztó kettős gyilkosság. A gyermek gyil­kos anya. Életunt szekerész-önkéntes. Egy fiatal leány öngyilkossága. Jack, a hasfelmetsző. A szerelem halottja. Sztrájk egy vidéki gyárban. A finánc udvarlása. Tengeri rablók garázdálko­dása. Megboszulta fia halálát. Egy szép asszony tragoediája. Vidéki bűnkrónika. Keresd a férjet.)) És ez így megy napról-napra, évről-évre. Az ember szinte megcsömörlik, látva ez utálatos bűnök egész halmazát. De a megcsömörlés még csak hagyján. Nagyobb baj, hogy sokakban épen vágyat és kedvet kelt e folyvást ismétlődő bűnlajstrom hasonló bűnök elkövetesére. Mert a felnőttek között is nem egy van, aki, mint a gyermek, kész másokat, kivált a nála nagyobba­kat, utánozni, ((mészárósdit)) ((akasztófát)) ((tol­vaj ósdit)), «gyujtogatót(( stb. játszani. Es mikor az ember szüntelen csak gonosztevőkről olvas és gondolkozik, mikor képzelete, szíve, lelke folyvást bűnkrónikákkal van tele: nem sok kell ahhoz, hogy maga is társul szegődjék a bűnö­sök táborához. Igazán nem tudom, miért ne lehetne az efféle bűnkrónikákat hallgatással mel­lőzni s helyettök egyébb, szép és nemes tárgyú hírekkel táplálni az olvasó közönséget. Hát a regényirodalomról és a színdara­bokról mit szóljunk ? Valóban difficile est saty­ram non scribere. Mennyi rémes história, mennyi családi botrány, mennyi sikamlós beszéd, mily sok kétértelmű szó, mennyi házasságtörés és mily végtelen sok erkölcstelenség tálaltatik tel bennök az olvasó és a hallgató közönség elé. Pedig azok a legközvetlenebbül hatnak minden­kire, mert a fülnek és a szemnek egyaránt tet­szenek, s mert úgy az értelmet, mint az érzelme­ket hatalmasan megragadják. Oh ti írók és fordí­tók, költők és színigazgatók! ha meggondolná­tok, hogy szavaitoknak hatása alatt mennyi bűnös gondolat támad a fejekben és mennyi bűnös érzelem a szívekben, hol indulatokká, majd gonosz tettekké érlelődnek : bizonyára két­szer is meggondolnátok, míg tollaitokra és ajkai­tokra vennétek a szavakat, melyekkel lassan ölő mérget csepegtettek az ifjú nemzedék keblébe, mely hittel és áhítattal csügg rajtatok. Tisztelet azonban a kivételeknek. És legyen dicséret és magasztalás azoknak, kik halhatat­lan műveikkel tiszta erkölcsök követésére buz­dítják lelkeinket! * * * íme, tisztelt közgyűlés, mennyi fontos és nevezetes tényezője van a valláserkölcsi nevelés­nek. Ne mondja többé senki, hogy ez csak az egyházak és az iskolák feladata és ne higvje senki, hogy a valláserkölcsi élet mezején csak a papoknak és a tanítóknak kell munkálkodniok ; mert íme az üdvös munka terheiből és gyönyö­reiből másoknak is bőséggel kijut. Az elmon­dottak, úgy vélem, meggyőzték mindnyájukat afelől, hogy a valláserkölcsi nevelésnek számos tényezője van, s csak ha ezek mindenike, az egyház, a család, az iskola, a társadalom és a sajtó, egyiránt megteszik kötelességeiket s e célra egyesített erővel és kitartón fáradoznak : várható hazánkban a valláserkölcsi élet megja­vulása, amit mielőbb adjon az Isten, a mi szi­vünknek örömére, a közművelődés áldására, hazánknak és nemzetünknek dicsőségére! Szőts Sándor, dévai ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Circulus vitiosus a tanítóképzésben. (Folytatás és vége.) Hány évfolyamú legyen tehát a tanítóképzés, hogy kellő sikert, kellő szakképzettséget biztosíthasson ? Aligha elég a 4 évfolyam. Határozott felelet itt sem adható, mert az évfolyamok kérdésével ismét csak tágabbá s bonyolódottabbá válik a tanítóképzési circulus vitiosus. Hiszen a tanítóképzőbe belépők előképzettségét, tehet­ségét is számításba kell venni. Az előző igazgatói nyilat­kozatok is kiemelik a kellő előképzettség s tehetség szükségét. Sőt egyikök még következőleg egészíti ki panaszát: «Tény. hogy ujabb időben részint a segélyezés csökkentése, részint a tanfolyam négy évre emelése követ­keztében a obb s értelmesebb elem közül hova-tovább kevesebbeket vonz a nagyon is szerény anyagi javakkal

Next

/
Thumbnails
Contents