Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-02-10 / 6. szám
kecsegtető néptanítói pálya.» Jobb s értelmesebb elem szükséges tehát!? Minden képzés bizonyos föltételekhez van kötve ; minden szakképzés bizonyos előkészültséget követel növendékeitől. A tanítóképzés sem támaszkodhatik bárminő alapra; ettől függ a 3—4, vagy talán 5 évi szakképzés sikere. Gyermekkorukban a tanítóképző-intézetek csak mellékhajtások voltak valamely intézet, különösen gymnasium vagy reáliskola törzsén. Növendékei egyrészt kézmívesek sorából kerültek, kik némi iskolai rendtartás elsajátításával mellékkeresetet kívántak magoknak biztosítani. A növendékek másik részét maga a törzsintézet szolgáltatta. T. i. ha a gyinnasiumban egynémely tanulók akadtak, kik előhaladásra képtelenek levén, néptanítókká lenni kívántak, ezeknek a szokásos gymnasialis tanítás mellett némi oktatást adtak a paedagogikából, kathechetikából, zenéből és mezei s kerti gazdaságból; megengedtetett nekik a pénzkereset magánoktatással és utcai énekléssel stb. Ez tanítóképzésnek neveztetett el. A mai önálló tanítóképzés annak csak jobb kiadása s az önállóság nevére nem egészen jogosult. Mert egyrészt manap is több hazai tanítóképzőnk, csak megcsonkított s egyúttal kibővített gymnasium, oly módon, hogy a növendékek csak neveléstani és zenei képzés, továbbá a klassikus nyelvek mellőzése tekintetében nem tartoznak a gymnasialis tanterv s tanmód kötelékébe. Másrészt a középiskoláktól elkülönített s önállóan szervezett tanítóképzők is épen a középiskolákra bizzák növendékeik előképzését s ez előképzés hiányosságával küzködnek évtizedről évtizedre. Hát vájjon hiányos-e a középiskolai előképzés r Már az elvi megítélés is a hiányosság vádját okadatolni képes. T. i. elvi követelmény az, hogy az előkészítő iskola, annak a szaknak feleljen meg, amelyre előkészít. Gymnasium és reáliskola nevezetesen az egyetem fakultásaira készít elő, t. i. tudományos és magasabb műszaki tanulmányokra ; előkészít pedig a gymnasium inkább a történeti törvények deductiv kutatásával, a reáliskola inkább a természeti törvények inductiójával. Mindegyik egyoldalú s mindegyik saját célja felé törekszik nem gondolva a tanítóképzés feladatával; ennélfogva a tanítóképzésnek még az esetben sem felelne meg, ha egyiknek vagy másiknak teljes bevégzése vezetne a tanítóképző intézetbe. Itt a múltból merített egyoldalú humanismus épen olyan káros, mint a jelenben elmerülő realismus. Mindegyikből elemek vonandók be a tantói előképzésbe, de mindegyikből kizárandók az egyoldalú és túlrészletező elméletek, kizárandók már annyiban is, amennyiben a tanítóképző nem tudományos vagy műegyetemi fakultás s nem is lehet az, hanem népoktatást szolgáló — hogy úgy mondjam — népoktatási egyetem, melynek nincsenek fakultásai, és mégis minden fakultásnak egyeteme. Mint ilyennek legjobban felel is meg a népoktató előkészítés, legjobban felel meg különösen tanmód tekintetében, és annyiban amennyiben a leendő tanítót nem szakítja s nem idegeníti el azon körtől, melyben működni s magát jól érezni hivatva van. De továbbá nem csak elvi megítélés hanem a tényleges állapotok intő szava is szól a középiskolai előkészítés ellen. Mert hiszen a középiskola pártolói talán azt a formálisiérettséget hajlandók a tanítóképzők figyelmébe ajánlani, aminő érettségre épen a középiskola neveli tanulóit. Ez ajánlat csakugyan csábító is, azaz csábító lehetne, ha nem volna igaz az, hogy a tanítóképző a középiskolai évfolyamoknak csak töredékéből t. i. az alsó négy osztályból szedi növendékeit, tehát nem azok sorából, kik az egész középiskolát végig tanulták. Már pedig az alsó négy osztályban elsajátítható ismeret csak csekély töredéke a középiskolai tantervnek s ennélfogva terjedelmileg a középiskolai tancélnak sem felel meg, annál kevésbé a tanítóképzőnek. Végre tekintetbe veendő még az a középiskolai abnormítás, mely a tanítóképzőre kötelező törvény szigorával nehezedik. T. i. a középiskola elitéli s talán szívesen bocsátja el saját gyenge tehetségű, elégtelen szorgalmú tanulóit; a tanítóképző pedig javító-intézet gyanánt épen azokat kapja növendékekül, mert százados szokásnál fogva a középiskola előkészítő szolgálatára van utalva, és mert százados szokás szerint nagyobbára a középiskolának csak gyenge szökevényei törekszenek a tanítói pályára. A circulus vítiosus — úgy látszik — nem szakad meg. A középiskolától el kell pártolnunk, és menedéket keresnünk a népiskolák előkészítő szolgálatában. Ámde melyik népiskola végezze az előkészítést: az alsó elemi, ismétlő, felső elemi vagy polgári iskola-e ? Föltéve, hogy az alsó elemi mindenütt 6 évfolyamú volna, ez esetben tanulói 12 éves korukban fejeznék be elemi tanulmányaikat. A tanítóképző kényelmesen válogathatná soraiban a jobbakat s tehetségesebbeket, akik szülői vagy gyámi elhatározással a tanítói pályára jelöltetnének ki. Ámde e sorozásnál a kétségek s nehézségek egész sora áll elő. Ugyan hány évfolyamúnak kellene lennie a tanítóképzőnek, hogy 12 éves növendékből érett tanítót képezzen?! A fejlődés természetes menete és tanítóink mai díjazása mellett a 20-dik életév legajánlatosabb a tanítójelöltek képesítésére és hivatalba bocsátására ; ennek siettetését a tanítói érettség kelléke tiltja, elhalasztása pedig még inkább aránytalanná tenné tanítóink mai dijazását, és tanítóhiányt idézne elő. Ezek szerint 12 — 20 = hét-nyolc évig kellene képezni az alsó elemi iskolából szedett tanítójelölteket! Ily hoszszas tanítóképzés ellen legerélyesebben tiltakozik az állami pénztár. Azonban nem csak a pénztár, hanem a paedagogika is tiltakozik a 12 évesek korai felvétele ellen. Leginkább a tanítói szakpálya kiván hajlamot s önkénytes választást, mert ezek nélkül nincs elegendő erő a tanítói sokoldalú küzdelemhez, nélkülök a tanító s különösen az iskola szenved tetemesen. Már pedig a-12 éves életkor még nem érlel oly hajlamot és nem képesít pályaválasztásra; szülők s gyámok határozata minden biztosítékot kizár, melyből a tanítóképzés és tanítói hivatás reményt meríthetne. Azt ezek után már feszegetni sem kell, hogy a 12 éves tanuló korán ragadtatnék ki a népélet köréből, melybe mint tanító visszatérni fog, és korán kerülne a tanítóképzés céljának hódoló gondolatkör és pedanteria körébe. A polgári iskola több szolgálatot tesz ugyan a tanítóképzésnek, mintsem a középiskola, de paedagogiai képzés célzata nélkül, és mint a középiskola is csak töredékes isiliereteket nyújthat azon növendékeinek, kik 6 év helyett szokás szerint 4 évi ismeretekkel sietnek a tanítóképzőbe. Az ismétlő iskola hiányossága és tanítóképzési szolgálatának elégtelensége önkényt szembeötlő. Némi tökéletesítés mellett a tanítóképzésnek legjobban felelne meg a törvényben megjelölt felső elemi népiskola. Ez 3 évfolyamú (fiúk számára) és az alsó eleminek 6-dik osztályából szedi tanítványait; tehát épen 15 éves korig • folytatja az elemi oktatást. Azonban a tanítóképzést csak úgy támogathatná kellően, ha tananyagát (pl. ember- s egészségtan, iskolaismeret, zene, ének, kézimunka stb.) és tanmódját (szemléltetés, értelemfejlesztés stb.) a tanítóképzés igényeihez alkalmazná. Ez igényekhez képest esetleg 4 tanfolvamúvá lehetne. Továbbá nemcsak tényleges számuk (85), hanem életrevalóságuk tekintetében is emelni kellene a felső- elemi iskolákat; szám