Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

repelt az irodalmi téren, mert 1784-ben jelent meg első műve Voltaire Zayr-jának fordítása, s 1792-ben, alig negyvenkét éves korában már elhunyt. S ama nyolc év alatt egy könyvtárra menőt, több mint harminc kötetet irt össze. Zayrt Voltaire Henriása követte, mely két kiadást ért: 1786. és 1790-ben. Voltaire volt az irodalom egén uralkodó planéta, reá vonatkoztatták Addison szavait: Cedire Romani scriptores, cedite Graji! Péczeli műfordításai gyorsan követték egymást. 1787: Young éjszakái s egyéb munkái; három kiadást ért. 1788: A haza szeretetéről; levelezés Philopatros és Commodus között. 1789 : Franciából fordított szomorújátékok. 1790 : Hervey sírhalmai és elmélkedései; továbbá : Álzir vagy az amerikánusok, szomorújáték. E fordításokban Péczeli átalában a legszabadabb elveket követi. A dolgot fordítja s nem a szavakat. Helyesen, főkép irodalmunk akkori viszonyait véve szemügyre, igen helyesen cselekedett, hogy megfogadta d'Alembert bölcs intelmeit: «les traducteurs font trés mai de se borner á étre les copistes plutőt que les rivaux des auteurs, qu'ils traduisent. Superstitieusement attachés á leur originál ils se croiroient coupables de sacrileges s'ils l'embellisoient mérne dans les endroits foibles. — Le traducteur trop souvent forcé de rester au dessous de son auteur ne dóit il pas se mettre au dessus quand il le peut ?» Annyival nagyobb érdeme Péczelinek, hogy oly józan és igaz elvek nyomán járt, mert Bacsányi valamint Horányi, ép akkoriban hirdette elavult, a szolgai fordításokat dicsérő elméletét. «Jeles a fordítás — így szólt Bacsányi — akkor, ha az eredetit szórulszóra tesszük át, hacsak lehet ugyanazon rendben fejezve ki; mert a jeles fordításnak hasonlónak kell lenni a festmények másolásához, melynél a legcsekélyebb vonást sem szabad elhagynunk vagy megváltoztatnunk.))*) Péczeli Meséi szintén a szabad átdolgozások rovatába tartoznak. Phaedrus és La Fontaine meséi nyomán halad; de kölcsönöz Gellerttől, sőt a Gesta Romanorumból is. Eredetieknek látszanak a «juh ász, bakok, juhok)) című, egyébként igen gyönge mese, melyben valamint a «vadász és kopó» címűben, a magyar kálvinista papmarasztás szerepel mint tanulság; hasonlóan eredetiek: a ccszarvas és borjai», a halotti tor, « a majom és vadak» a címkórság, a «bagoly és héjjá» a «bú belé Balázs» (sic !) módjára házasulok ostorozója. Péczeli egyéb eredeti versei is aránylag csekély számúak, s kivétel nélkül alkalmiak. Megverseli II. József halálát, a szent korona hazahozatalát stb. Francia nyelven írt eredeti verse mondhatni ugyanannyi, mint a magyar. Ezek már csak kuriózumok, melyeket akkor megbámultak, ma értéktelen lomok. Ilyenek: Vers hongrois et francais pour la fcte du couronnement de Leopold II. Vers hongrois et francais pour la féte du couronnement de Francois I. roi de Hongrie. Történelmi munkái merőben szükségleti compilátiók. II. József életének rövid leirása s A magyar korona rövid históriája, voltakép nem egyebek alkalmi tárcáknál. Szándékosan használjuk e szót, mert Péczelit mint hírlapírót tünteti föl. Valóban az is volt. Nemcsak azért, mert tényleg szerkesztője volt az első soi-disant magyar tudományos folyóiratnak: a Mindenes Gyülyteménynek (sic!), nem csak azért, mert munkatársa volt a kassai Muzeumnak, az Orpheusnak: hanem leginkább azért, mert irodalmi nomádéletet élt, mint a journalisták ; a napi események, alkalmi dolgok irányoztak lelkét, melyektől nem is akarta azt függetleníteni. Mint politikus, röpiratokban védte, istápolta a magyar nyelv ügyét. Mint egyháztörténész, Maisonet után öt kötetben fordította Az ó-testamentomi ekklézsiának históriáját. Mint theologus és prédikátor irta A szentírás theologiáját s Erkölcsi prédikációit, stb. Nyolc év alatt ennyit s ily különféle szakokban, oly méretű tehetség mint Péczeli, nem állíthatott elő máskép, mint úgy, hogy első sorban a mennyiséget nézte, keveset gondolva a minőséggel. Már pedig a nemes fajok átalában szaporátlanok. Ott van a francia és az angol irodalom: extensive, aránylag mindenik szegényebb mint a német, de mindenik azon arányban művésziebb a németnél. Mert az irodalomban a sok és bő termelés, rendesen leszállítja a termelés benső értékét. Választani kell az írónak ama két cvagy-vagy» közt: vagy egy mázsa (különben igen hasznos) vasat szállít, vagy egy szemernyi tömör aranyat. Egyidejűleg nem dolgozhat a két bányában. Az a kinek szemei vannak a látásra, bőven termő írók műveiben meg fogja látni, hogy terjengés, áradozás, fölösleges reflexiók, sallang és cikornya födözi a tátongó ürességeket. Boncolgassunk csak pl. egy-egy hírlapi cikket, s tapasztalni fogjuk, hogy a legtöbb csak — hólyag, mely tele van üressel. Nem tartja össze más mint egy hártyaboriték — a «semmi» takarója! Péczeli sokat írt, többet mint a mennyit tehetsége megbírt. S ezzel lemondott arról, hogy müveit az idő hatalma ellen biztosítsa. Meg is rágta azokat az idő vasfoga úgy, hogy bár a maguk korában hézagpótló, hasznos munkák valának : ma már, alig száz évvel Íratásuk után, csak mint múzeumi ritkaságokat, mint hasznavehetetlen műemlékeket tekinthetjük, a kegyelet bizonyos nemével. Dr. Takáts Sándor a műrégész szakértelmével, a régiségbúvár kegyeletes érzelmeivel fogott hozzá ez antiquarius tárgyak ismertetéséhez. Hangyaszorgalmú, becsületes munkát végzett. Széleskörű, levél- és kézirattárakba is behatoló kutatásokkal derítette föl Péczeli életét és műveit. Túlzásoktól mentes ugyan, de azért nála is itt-ott felötlik az életírók közös hibája. Egy emberrel foglalkozva, annak minden hagyományát pietással tekintve, a tötténetíró részrehajlatlan bírói Ítélete helyett, nem titkán ügyvéddé vagy panegyristává lesz. Péczeli, megengedjük, hogy a maga korában megállta helyét. De írókat, szerintünk soha sem szabad kizárólag csak a maguk kora színvonalán ítélni meg. Ha ezt tesszük, már ezzel elitéltük. Arra kire magasabb mértéket, a jövő mértékét nem alkalmazzuk, ez eljárásunkkal hallgatólag kimondtuk, hogy csak napszámos volt, hogy csak a «má»-nak dolgozott. S többre kell becsülnünk magunkat, hogysem napszámosok életével évekig foglalkozzunk. Ezért emeltem én ki azt a szempontot, melyről Dr. Takáts úr hallgat : mi volt Péczeli átalában mint író ; mily helyet foglal el az írók köztársaságában ? Ballagi Aladár •) Magyar Museum. Kassa, 1789. III. negyed, 274. 1.