Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-15 / 50. szám

seknek figyelmes elemzése és tartalmuknak a 2-ik században létezett egyházi viszonyokkal való összehasonlítása után azon végeredményre jut, hogy itt kétféle özvegyekről van szó, t. i. valóságos és u. n. fiatal özvegyekről. Valóságos özvegyek azok, kiknek csakugyan voltak férjeik, de meghaltak; ezek azután ismét vagy olyanok, kiknek gyermekeik vannak, s ennélfogva egyházi segélyre nem szorulnak, vagy pedig egyedül állók, kiksegély nélkül el nem lehetnek. Ezen valóságos özvegyekre vonatkozólag mondja szerző, hogy tiszteletben tartandók, s utasítja a gyermekeket, hogy kegyeletbeli kötelességüknek eleget tegyenek és özvegy anyjukról gondoskodjanak. Ha pedig az özvegynek gyermeke nincs, akkor a gondoskodás az egyházat illeti, de csak azon esetben, ha az illető erkölcsös, mert ellenkező esetben az egyházra nézve meghaltnak tekintendő és senkinek nem áll kötelességében róla gondoskodni. Azután beszél a szerző általában az özvegyről, vagy is az olyan nőről, ki életét az egyháznak szentelte. Az ilyenféle özvegyekre nézve szerző oda nyilatkozik, hogy teljesítsék női hivatásukat, azaz menjenek Jérjhez, inert ha ezek is az özvegyek közé soroztainak, félő, hogy midőn később a férjhezmenetelre kedvök jő, tett fogadásukhoz hűtlenekké lesznek. Itt tehát olyan nőkről van szó, kik az egyházban elfoglalt hivatalos állásuknál fogva neveztetnek özvegyeknek, ugy hogy e szerint hajadon is lehetett «özvegy». Miután pedig ilyen intézmény az apostoli korban nem létezett, ennélfogva a levél csak a 2-ik században irathatott, mindőn a hivatalos állásuknál fogva presbytereknek nevezett férfiak mellett bizonyos egyházi teendők végzésére nőket is alkalmaztak, kik azonban arra kötelezték magukat, hogy nem mennek férjhez. Baur e szerint az említett versekben tapasztalható ellenmondást és a gondolatmetben meglevő hézagosságot exegetikai uton hárítja el a fennebbi értelemben vett megkülönböztetés által. Knoke ellenben ezen tényből nem azt a következtetést vonja le, hogy a levél a 2-ik században keletkezett, tehát nem tárgyi magyarázat által igyekszik elhárítani a nehézséget, hanem azon felvétel j által, hogy a levél nem egységes, hogy különböző irott okmányokból, vagy azok töredékeiből van összeállítva, ezért nincsenek a gondolatok egymással benső szerves összefüggésben. Knoke ezen állításának igazolására még számos példát hoz fel a levélből. így azt állítja, hogy az 5. fejezet hátralevő verseiben sincs meg a kellő logikai rend. A 17. versben ugyanis a presbyterekről van szó, kik ha elöljárói tisztöket jól végzik, kettős tiszteletre érdemesítendők, a 18. versben pedig az egyházi hivatalnokok javadalmazásáról beszél, mely vers sem az előbbivel, sem a következő 19. verssel nincs összefüggésben, mert itt meg apresbyter elleni vádról van szó, hogy Timotheus csak 2 vagy 3 tanú vallomására fogadjon el panaszt presbyter ellen. Még kevésbé kielégítő az összefüggés a 21—25 versekben, melyek az előbbiekkel össze nem illő nyilatkozatokat tartalmaznak. A 21. versben ünnepélyesen felszólítja Timontheust, hogy «ezeket» pontosan és minden előitéletnélkül megtartsa. Ez még vonatkozhatnék a fennebbi versben említett vádeljárásra, de akkor meg a következő n}nlatkozatokhoz nem illik, melyek szerint vigyázzon magára, hogy idegen bűnökben részes ne legyen, hogy testi gyengeségére való tekintettel igyék bort és hogy némely emberek jó cselekedetei vagy bűnei egészen nyilván valók. Az 5. fejezetben tapasztalható eme rendszertelenség — mondja Knoke — mindenkit meggyőzhet arról, ; hogy a gondolatok logikai rendje nem természetes, hogy I ez eredetileg nem lehetett így. De a levélnek más fejezetei is megerősítik e felvételt. így pl. a 6, 13 —16. versekben olvasható ünnepélyes beszéd után, mely doxologikus színezeténél fogva az egész levél berekesztése is lehetne, a 17—19. versekben azon megbízást adja Timotheusnak, hogy intse a gazdagokat olyan élet folytatására, mely által elévülhetlen kincseket szerezhetnek maguknak Istennél. E nyilatkozatnak inkább a 6, 1—2. vers után volna helye, hol a szolgákról van szó, hogy miként viseljék magukat uraikkal szemben. Legfeltűnőbb azonban e tekintetben az 1. fejezet. Itt ugyanis a 3. 4. versben egy terjedelmes körmonda tot kezd meg, melyet azonban az 5. versben megszakít és az 5 — 17. versekben a szeretetről, illetőleg a törvény helyes alkalmazásáról kezd beszélni, majd a Krisztus iránti hálájának ad kifejezést és csak a 18—20. versekben tesz olyan nyilatkozatot, mely a 3. versben megkezdett körmondat utó mondatát képezheti. Mindezen felhozott példák eléggé bizonyítják, hogy a levél egyes részeiben a gondolatok logikai menete nem eléggé világos. Másfelől azonban el kell ismernünk, hogy a levélben vannak olyan részek, kisebb és nagyobb terjedelmű szakaszok, melyekben az összefüggés, a gondolatok logikai rendje semmi kívánni valót nem hagy fenn. Ilyenek az 1, 12—17. versek, melyekben a szerző Krisztus iránti hálájának ad kifejezést; azután az 1, 5—11. versek, hol a szeretetről, illetőleg a törvény helyes használatáról beszél ; továbbá 2, 1 —10. a gyülekezeti imádkozásról és nagy részben az egész 3. fejezet, melyben az egyházi hivatalnokokról értekezik. Mindezen szakaszokban a gondolatok szerves összefüggésben állanak egymással. De nemcsak egyes szakaszokban található fel az organikus egység, hanem az egyes szakaszok csoportosításában, az egész levélnek öszszeállításában is. Ha az első fejezetet a levél bevezetésének tekintjük, a következő fejezetekben öt nagyobb gondolatcsoportot lehetmeg különböztetni, melyek közül a 2, r—15. az isteni tiszteleti rendre, a 3, 1 — 13. az egyházi hivatalnokok rendtartására, a 3, 14—4, 16. a keresztyén vallásnemek igazságaira, az 5, 1—6, 2. a sociális viszonyok szabályozására és végre a 6, 2 —19. a lelkipásztori kötelességekre vonatkozik. De ezen szakaszok egymással semmi szerves összefüggésben nem állanak, s a figyelmes olvasóra azt a benyomást teszik, hogy eredetileg nem egy és ugyanazon levél alkatrészei voltak, hanem különböző irott munkákból vannak az egyes rokontartalmú nyilatkozatok összeszedve s minden benső összefüggés nélkül egy más mellé állítva. (Folyt, köv.) Petri Elek. BELFÖLD. Lelkészválasztási készülődés a debreceni egyházban. A debreceni egyház a Szombati-Veresmarti alapítványból a Czegléd-utcán góth stylben épített díszes templomához e hó 29-én választ lelkészt. Nagy és nevezetes nap leend ez a debreceni egyházra nézve, s bizonyára a debreceni egyház békéje, fejlődése és virágzása nagy mértékben attól függ, hogy ki választatik meg. A jelöltek közül tulajdonképen Dicsőfy József, Révész Kálmán és Somogyi Pál körül csoportosulnak a választók. Ki lesz azonban a szerencsés, hogy a Czeglédutcai díszes uj templomban, mint első lelkipásztor hirdesse az evangéliumot, most még senki sem tudhatja.