Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-12-15 / 50. szám
E három utóbb említett jelölt körül tekintélyes számban tömörülnek a választók s mindenik mellett erős éivekkel küzdenek. Dicsőfv József hívei az ő tagadhatlnnúl kitűnő szakképességén kívül arra hivatkoznak és méltán, hogy ő nagy gonddal és sok theologiai eruditióval készített beszédeit kitűnően adja elő, szóval őt jeles hittudósnak és jó szónoknak tartják. Somogvi Pál a maga helyén szintén derék tanár s mint az egyház főjegyzője az egyház ügyei körül buzgó és kitartó munkásságává! szerzett érdemeket. Révész Kálmán is ismeretes itten, úgyis mint Debrecen nagyérdemű lelkészének fia, úgyis mint a debreceni főiskola volt igen kitűnő hallgatója, úgyis mint az irodalom terén kifejtett munkásságával sok szép reményre jogosító egyén. Ismeretes tehát az ő szép és nem közönséges talentumáról, tudományos és irói képességéről, sőt hirből tudják, hogy ő Papan igen kedvelt szónokká fejlődött. Mindezekért számosan óhajták őt lelkészül. Ide járul még a hála és kegyeletes emlék az ő dicső atyja iránt is. Vannak, kik azt mondják, hogy a debreceni ev. ref. egyháztanács Révész Imrének, a Kálmán édes atyjának, halála után diszes síremléket állíttatott, de e néma, hideg kőnél még méltóbban mutatna ki háláját és kegyeletét a debreceni ref. nép, ha a derék apának hozzá hasonló derék és nagyreményű fiát választaná lelkészül. Még eddig a választási készülődések hullámokat nem vernek. Minden szép csendben és rendben foly. Hallani lehet ugyan politikai vonatkozású megjegyzéseket is, de ezeket talán nem kell komolyan venni. Mindenesetre meggondolandó az Idvezítő ama mondása: «Az én országom nem e világból való.» Az Idvezítő neve nem politikai programm, ő nem vegyült a világi politikába, ő nem ezé vagy azé a párté, ő mindnyájunké. Az egyházban ő a mi fejünk, dicsőségünk és boldogságunk. Azt válaszsza azért Debrecennek derék népe, a ki a mi Idvezítőnk tudományának hirdetésére a legméltóbb leend. Ln hiszem, hogy Debrecen népe hű leend magához s idegen érdekeknek nem áldozza fel egyháza érdekeit. Leverő és fájó, sőt végzetes is lenne valóban, ha a tisztán egyházi érdekeken kívül más tekintetek döntöleg folynának be a választásba. Debrecen ref. népe, gondold meg, hogy a debreceni ev. ref. egyház nagy és fényes nevet örökölt; gondold meg, hogy ez egyház egy messze kiragyogó pont volt az egész magyar ref. egyházban ; gondold meg, hogy volt idő, midőn mint vezérlő csillagra ide tekintett az egész magyar ref. egyház szeme. S honnan, mi által szerezte nevét és tekintélyét a debreceni egyház ? Bizonyára az által, mert voltak a debreceni ref. egyház derék népének Mózesei és Prófétái, voltak kitűnő világi és egyházi férfiai, vezérei, kik a vallás, tudomány és szabadság zászlaját magasan lobogtatták, kik nemcsak ez egyháznak, de az egész magyar ref. köz egyháznak büszkeségei és dicsekedései valának. Csak nem régen is mily trias ékeskedett Debrecen szószékein : Szoboszlai Pap István, K. Tóth Mihály, Fésű András. Majd ismét : Révész Bálint, Révész Imre, K. Tóth Mihály. Egyenként mind nagyok és jelesek. Debrecen népe ime előtted a példa. Válaszsz, de úgy válaszsz, hogy egyedül az egyház üdve, fejlődése és virágzása legyen a cél, a mely vezet. Válaszsz, de úgy, hogy a valasztás előjele, biztosítéka legyen e nagy egyház régi fényében való fennmaradásának, bizonysága és pecsétje legyen a te egyházad igaz és minden mellék tekinteteken felülemelkedő szeretetednek. Joó István. A nagy-kanizsai ev. ref. misszió-egyház köréből. (Folytatás és vége.) Az elmondottakhoz hasonló esetek felsorolásává! nem akarván sem szerkesztő úr szívességével, sem a türelemmelvisszaélni, ev. ref. misszió-egyhazunk közvetlenebb ismertetésére szorítkozom. Kanizsára jövetelem (1888. október 2.) idejében, hivatali elődöm sajátkezű feljegyzése szerint, csak 63 lélekről volt lelkészi hivatalunknak tudomása. Kisded egyházunknak e roppant csekély száma nagyon elszomorított, de ugyan kit is ne szomorított volna el? Az Ur nevében hatványozott buzgósággal munkához láttam tehát, s hála a jó Teremtőnek, fáradozásom nem veszett kárba, mert rövid 14 hónap alatt a 63 parányi lélekszám 176-ra egészült ki; magában a központban, Kanizsán 130, a szórványokon pedig 46 hitsorsosunk él. Egyebektől eltekintve, a mai létszám sem mondható még kielégítőnek, meggondolva azonban azt, hogy 3 vármegye (Zala, Varasd, Kőrös) területén elszórt csontok összeszedése nemcsak fáradságos, de tetemes kiadásokkal járó munka is, meggondolva azt, hogy maga a keresztyénség is kezdetben csak parányi mustármag volt, meggondolva, hogy minden kezdet nehéz : a mostani lélekszám felett nincs okunk csüggedni; engem, ki a helyzetet közelebbről ismerem, azon édes remény táplál, hogy az 1881 -ik évi népszámlálás adatai szerint feljegyzett ev. ref. itteni lélekszám, kellő tevékenység, kellő utánjárás mellett nemcsak elérve, de rövid időn túlhaladva is lesz ; az eddigi eredmény legalább erre enged következtetnem. Késlelteti célunk gyorsabb valósulását szegénységünk, a kanizsai missziói lelkésznek évi fizetése lakás és 600 frt; úgyde ebből az összegből kell a szórványok időnkénti látogatását is teljesítenie; ne hagyjuk számításon kívül e mellett azt sem, hogy városban, idegen hitfelekezetek között élő misszionáriusnak a társadalom színvonalán álló, a helyzethez alkalmazkodó egyénnek kell lennie, ezt kivánja a protestantizmus, ezt a kartársak és hívek, ezt az őt környező társadalom érdeke, ezt kivánja a szent ügy, melynek munkásává szegődött. Mindezeket így mérlegelve, minthogy a dolog valóban így is áll, bizony a csekély 600 frt évi fizetés csak számotvető óvatossággal osztható be akként, hogy nagyobb nélkülözéstől ment megélhetési módot nyújthasson a szegény misszionáriusnak és családjának. Nem azért hivatkoztam e nem épen kedvező képet nyújtó helyzetre, mintha panaszszal akarnám ostromolni az eget, hanem azért, hogy 800 frtnál magasabb évi jövedelmet élvező vallás-tanáraink e lapokban történt feljajdulása némileg enyhítve legyen, ha velünk magukat összehasonlításba hozzák. Mindig relatíve és sohasem absolute kell mérlegelnünk állásunkat; lám a kanizsai misszionárius egy személyben lelkész, énekvezér, az elemi iskolákban hitoktató, a gymnasiumban vallástanár s mindezen sokoldalú teendőkért havi ötven forint fizetést élvez, melyből mint fentebb említém, koronként a széles diaspórában szétszórtan élő hitsorsosok fárasztó, anyagi és pénzbeli áldozattal járó lelkigondozását is teljesíteni köteles. Gondoljunk a dunántúli kerületben élő szegény káplán-collegáinkra, kik velünk egyenlő minősítéssel s közben-közben talán több képzettséggel is bírnak, kik csaknem egy évtizeden át 50, felesstólával együtt mondjuk 80 frt évi fizetést kapnak szolgálatukért, gondoljunk az egész magyarhoni 3 — ik és 4-ik osztályú ev. ref. lelkészek túlszerény díjazására s mindmagunkat oly szerencsétlennek éreznL ^lelotmitus^ PÁPA JfÜNYIÉRfe