Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-15 / 50. szám

E három utóbb említett jelölt körül tekintélyes számban tömörülnek a választók s mindenik mellett erős éivekkel küzdenek. Dicsőfv József hívei az ő tagadhat­lnnúl kitűnő szakképességén kívül arra hivatkoznak és méltán, hogy ő nagy gonddal és sok theologiai erudi­tióval készített beszédeit kitűnően adja elő, szóval őt jeles hittudósnak és jó szónoknak tartják. Somogvi Pál a maga helyén szintén derék tanár s mint az egyház főjegyzője az egyház ügyei körül buzgó és kitartó mun­kásságává! szerzett érdemeket. Révész Kálmán is isme­retes itten, úgyis mint Debrecen nagyérdemű lelkészének fia, úgyis mint a debreceni főiskola volt igen kitűnő hallgatója, úgyis mint az irodalom terén kifejtett mun­kásságával sok szép reményre jogosító egyén. Ismeretes tehát az ő szép és nem közönséges talentumáról, tudo­mányos és irói képességéről, sőt hirből tudják, hogy ő Papan igen kedvelt szónokká fejlődött. Mindezekért szá­mosan óhajták őt lelkészül. Ide járul még a hála és kegyeletes emlék az ő dicső atyja iránt is. Vannak, kik azt mondják, hogy a debreceni ev. ref. egyháztanács Révész Imrének, a Kálmán édes atyjának, halála után diszes síremléket állíttatott, de e néma, hideg kőnél még méltóbban mutatna ki háláját és kegyeletét a debreceni ref. nép, ha a derék apának hozzá hasonló derék és nagyreményű fiát választaná lelkészül. Még eddig a választási készülődések hullámokat nem vernek. Minden szép csendben és rendben foly. Hallani lehet ugyan politikai vonatkozású megjegyzése­ket is, de ezeket talán nem kell komolyan venni. Mindenesetre meggondolandó az Idvezítő ama mondása: «Az én országom nem e világból való.» Az Idvezítő neve nem politikai programm, ő nem vegyült a világi politikába, ő nem ezé vagy azé a párté, ő mindnyájunké. Az egyházban ő a mi fejünk, dicsősé­günk és boldogságunk. Azt válaszsza azért Debrecennek derék népe, a ki a mi Idvezítőnk tudományának hir­detésére a legméltóbb leend. Ln hiszem, hogy Debrecen népe hű leend magá­hoz s idegen érdekeknek nem áldozza fel egyháza érde­keit. Leverő és fájó, sőt végzetes is lenne valóban, ha a tisztán egyházi érdekeken kívül más tekintetek döntö­leg folynának be a választásba. Debrecen ref. népe, gondold meg, hogy a debre­ceni ev. ref. egyház nagy és fényes nevet örökölt; gondold meg, hogy ez egyház egy messze kiragyogó pont volt az egész magyar ref. egyházban ; gondold meg, hogy volt idő, midőn mint vezérlő csillagra ide tekintett az egész magyar ref. egyház szeme. S honnan, mi által szerezte nevét és tekintélyét a debreceni egyház ? Bizonyára az által, mert voltak a debreceni ref. egyház derék népének Mózesei és Prófétái, voltak kitűnő világi és egyházi férfiai, vezérei, kik a vallás, tudomány és sza­badság zászlaját magasan lobogtatták, kik nemcsak ez egyháznak, de az egész magyar ref. köz egyháznak büszke­ségei és dicsekedései valának. Csak nem régen is mily trias ékeskedett Debrecen szószékein : Szoboszlai Pap István, K. Tóth Mihály, Fésű András. Majd ismét : Révész Bálint, Révész Imre, K. Tóth Mihály. Egyenként mind nagyok és jelesek. Debrecen népe ime előtted a példa. Válaszsz, de úgy válaszsz, hogy egyedül az egyház üdve, fejlődése és virágzása legyen a cél, a mely vezet. Válaszsz, de úgy, hogy a valasztás előjele, biztosítéka legyen e nagy egyház régi fényében való fennmaradásának, bizonysága és pecsétje legyen a te egyházad igaz és minden mel­lék tekinteteken felülemelkedő szeretetednek. Joó István. A nagy-kanizsai ev. ref. misszió-egyház köréből. (Folytatás és vége.) Az elmondottakhoz hasonló esetek felsorolásává! nem akarván sem szerkesztő úr szívességével, sem a türe­lemmelvisszaélni, ev. ref. misszió-egyhazunk közvetlenebb ismertetésére szorítkozom. Kanizsára jövetelem (1888. október 2.) idejében, hivatali elődöm sajátkezű feljegyzése szerint, csak 63 lélek­ről volt lelkészi hivatalunknak tudomása. Kisded egy­házunknak e roppant csekély száma nagyon elszomorí­tott, de ugyan kit is ne szomorított volna el? Az Ur nevében hatványozott buzgósággal munkához láttam tehát, s hála a jó Teremtőnek, fáradozásom nem veszett kárba, mert rövid 14 hónap alatt a 63 parányi lélekszám 176-ra egészült ki; magában a központban, Kanizsán 130, a szórványokon pedig 46 hitsorsosunk él. Egyebektől eltekintve, a mai létszám sem mondható még kielégítőnek, meggondolva azonban azt, hogy 3 vár­megye (Zala, Varasd, Kőrös) területén elszórt csontok összeszedése nemcsak fáradságos, de tetemes kiadásokkal járó munka is, meggondolva azt, hogy maga a keresztyén­ség is kezdetben csak parányi mustármag volt, meg­gondolva, hogy minden kezdet nehéz : a mostani lélek­szám felett nincs okunk csüggedni; engem, ki a helyzetet közelebbről ismerem, azon édes remény táplál, hogy az 1881 -ik évi népszámlálás adatai szerint feljegyzett ev. ref. itteni lélekszám, kellő tevékenység, kellő utánjárás mellett nemcsak elérve, de rövid időn túlhaladva is lesz ; az eddigi eredmény legalább erre enged következtetnem. Késlelteti célunk gyorsabb valósulását szegénysé­günk, a kanizsai missziói lelkésznek évi fizetése lakás és 600 frt; úgyde ebből az összegből kell a szórványok időnkénti látogatását is teljesítenie; ne hagyjuk számítá­son kívül e mellett azt sem, hogy városban, idegen hitfelekezetek között élő misszionáriusnak a társadalom színvonalán álló, a helyzethez alkalmazkodó egyénnek kell lennie, ezt kivánja a protestantizmus, ezt a kartársak és hívek, ezt az őt környező társadalom érdeke, ezt kivánja a szent ügy, melynek munkásává szegődött. Mind­ezeket így mérlegelve, minthogy a dolog valóban így is áll, bizony a csekély 600 frt évi fizetés csak számot­vető óvatossággal osztható be akként, hogy nagyobb nélkülözéstől ment megélhetési módot nyújthasson a szegény misszionáriusnak és családjának. Nem azért hivatkoztam e nem épen kedvező képet nyújtó helyzetre, mintha panaszszal akarnám ostromolni az eget, hanem azért, hogy 800 frtnál magasabb évi jövedelmet élvező vallás-tanáraink e lapokban történt feljajdulása némileg enyhítve legyen, ha velünk magukat összehasonlításba hozzák. Mindig relatíve és sohasem absolute kell mérlegelnünk állásunkat; lám a kanizsai misszionárius egy személyben lelkész, énekvezér, az elemi iskolákban hitoktató, a gymnasiumban vallástanár s mindezen sokoldalú teendőkért havi ötven forint fizetést élvez, melyből mint fentebb említém, koronként a széles diaspórában szétszórtan élő hitsorsosok fá­rasztó, anyagi és pénzbeli áldozattal járó lelkigondozá­sát is teljesíteni köteles. Gondoljunk a dunántúli kerü­letben élő szegény káplán-collegáinkra, kik velünk egyenlő minősítéssel s közben-közben talán több képzett­séggel is bírnak, kik csaknem egy évtizeden át 50, feles­stólával együtt mondjuk 80 frt évi fizetést kapnak szol­gálatukért, gondoljunk az egész magyarhoni 3 — ik és 4-ik osztályú ev. ref. lelkészek túlszerény díjazására s mind­magunkat oly szerencsétlennek éreznL ^lelotmitus^ PÁPA JfÜNYIÉRfe

Next

/
Thumbnails
Contents