Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-01 / 48. szám

Arra a kérdésre, hogy a deáki-i reformásusok által egy századon keresztül háborítatlanul használt templomot ki és mikor építette ? a tanuk nem tudnak feleletet adni. De azt már nyolc tanú egyező értelemmel vallja, hogy még a török háború előtt (tehát 1683. előtt) a földes úrnak t. i. a szentmártoni apátságnak rendeletére a parasztság a templomra hatalmasan reá menvén, s annak ajtóját fejszével kivágván, a templomban éppen könyörgést végző prédikátort a pápisták erőszakkal kihúzták, s a templomot elfoglalták. S mikor látta volna már a prédikátor, hogy erőszakot tesznek: a templom ajtójának kulcsát előhozatván nekik adta; s mikor így kezükben volt pápista uraiméknak a templom : a prédikátort a faluból kihajtották. A kath. tanú azt vallja itt, hogy a templom leégett és elpusztult, s mivel senki belé nem járt, a pápista papok megcsináltatták s megszállották. Kétségtelen ezen tanúvallomásokból, hogy a deákiak temploma erőhatalommal foglaltatott el, valószínűen az 1681 -dik évi XXVI. törvénycikkre való hivatkozással, mint említettem. De másrészről az is kétségtelen, hogy a templom erőszakos visszavételéig, tehát 1682. évig volt református prédikátor Deákbiban. Hogy mennyi ideig bírhatták a deáki-i reformátusok az ősrégi monostor templomot? ezen kérdésre minden tanú egyezően azt vallja, hogy a templom egészen az elfoglalásig, mindig kálvinistáké volt, sőt Szabó István 75 esztendős tanú azt vallja itt, hogy «szülőitől hallotta, miszerint még mikor e világra lett volna, akkor is kálvinista prédikátor által kereszteltetett meg» melyből bizonyos, hogy 1646-ban is volt reform, lelkésze Deákinak, ha névszerint nem tudjuk is, hogy ki volt. Templomuk elvétele után szomorú sorsra jutottak a deákiak is. Mint a tanuk állítják ((prédikátort nem mertek tartani többé, hanem egy darab ideig a zsigárdi lelkész járt át hozzájuk, egy közös házban tartván isteni tiszteletüket, s mikor abból is kihajtattak, sehova sem mertek templomba járni, s a kálvinisták kisebb nagyobb büntetés terhe alatt ez időtől fogva búcsúkra, s más efféle cerimoniákra való járásra kényszeríttettek, melyhez Jósa György azt is vallja, hogy «magán és más két kálvinista ifjú legényen történt, mikoron egykor Királyfa nevű faluba processio ment vala, s ők a zászlót vinni nem akarták : mind a hárotnjukat plebánus úr kalodába tétette.» De mindez még nem volt elég. A pannonhalmi apátság, mint földes úr által Deákiba helyezett vakbuzgó plébánusok mindent elkövettek arra nézve, hogy a református híveket az egyedül üdvözítő róm. katholika anyaszentegyházba visszatereljék. Mint a kihallgatott tanuk vallják : «A templom elvétele után a kálvinista lakosok közül sokan megfogatták s katholikusokká lenni kényszeríttettek; akik meggyónni nem akartak, vasba is verettek a földes urak által. Nagy János tanú meg is nevezi atyját és anyját, hogy mindaddig nem bocsáttattak ki a rabságból, valameddig meg nem gyóntak». Ezenfelül még más módját is kitalálták az üldözéseknek s az egy akolba való terelésnek. Nem úgy tettek, mint Krisztus a ki a tanítást, jó példa adást adván a térítés egyedüli eszközének, sem zsidót, sem pogányt a övei téríteni nem parancsolt, hanem mint a tanuk vallják, még «a házasulandók is meggyónni kényszeríttettek, s a kik meggyónni nem akartak, csak drága pénzért Gergely özvegye 70 éves, ref, 4. Szabó István 75 éves, ref. 5. Bús Heléna 70 éves, ref. 6. Kenyeres Heléna Takács András özvegye 70 éves, ref. 7, Nagy János 83 éves, ref. 8. Vim János 78 éves, róm. kath. 9. Jósa György 70 éves, ref. hitv. mindannyian deáki-i lakosok, s feleskettetésük után hallgattattak ki. esküdtettek meg; Puskás és Molnár István pedig beteg ágyukban kényteleníttettek meggyónni, mert a kik meg nem gyóntak holtuk után sem temettettek eb. Szigorú büntetés terhe alatt megtiltatott nékik, hogy «vidékre, református istenitiszteletekre járni ne merészeljenek, sőt a plébánus még a kihallgatás évében is tilalmazta őket ettől.» Mi természetesebb már, mint az, hogy a plebánus fizetését a kálvinista lakosokon is követelte, s reájuk ki is vetette, még pedig mint a tanuk vallják «a katholikusokéval egyenlően». Hol van már most itt az igazság? A deáki-i reformátusok papját elűzik, templomukat elveszik, erőhatalommal misék hallgatására hajtatnak, meggyónni kényszeríttetnek, s mindezekre ráadásul a róm. kath. pap fizetése reájuk is kivettetik 1 Gyászos időknek, gyászos emlékei! A tanúvallomások nyomán kiderült az, hogy azon templomnak, melyet a reformátusok legalább is egy századon keresztül háborítlanul birtak : «sekrestyéje mindig volt és most (1721.) is van». Kétségtelen tehát, hogy valamikor kath. templom volt, de csakis az akkori viszonyokban rejlik annak a magyarázata, hogy visszavétetett a reformátusoktól. Az is bizonyossá lett a tanúvallomásokból, hogy «valameddig a templomot el nem foglalták, a prédikátornak mindaddig volt lakóhelye s háza Deákin, a templom előtt levő dombocskán és azon ház mellett iskola is volt, melybe maga a tanú (Komjáthy János, 70 éves tehát IÓJO. kőiül) is járt. A prédikátori házhoz egy darab szántóföld is tartozott, melyet most a plebánus bír a templomhoz». Egy szép reformátori gyakorlatot látunk megvalósulva ezen tanúvallomásokból Deákiban. Luther nagyelve, hogy «minden templom mellé egy iskola állíttassék)) Deákin foganatosíttatott, s vele mintegy igazolva van egyházunknak azon ma is vallott tudománya, hogy öntudatos tagokat akar nevelni veteményes kertjében magának. Azon derék tanítóknak neveit, kik ezen elv szolgálatában állottak, s az anyaszentegyház szolgálatában állva annak élete fáját növelték és ápolták — ha nem tudjuk is: névtelen hősök ők s emlékük ott van a deáki reform, egyház pontheonábati ma is, ott lesz míg áll a templom, melyet ma oly díszesen megújítottak a méltó unokák. Hogy majdnem az egész Deáki református volt a XVII. században, bizonyos a tanuknak azon vallomásából, hogy «míg a kálvinistáktól el nem vették a templomot, addig a pápistáknak ott volt egy fából épített templomuk, a hol most a pápista mester lakik®. Ez nem lehetett volna így, ha túlszámban vannak a községben. (Vége köv.) Thúry Etele. KÜLFÖLD. Az osztrák protestánsok synodusa. Az osztrák protestánsok egyetemes synodusa a mult hó 20-adikán nyilt meg, ünnepélyes istenitisztelettel. A zsinat folyamán többször kifejeztetett azon óhajtás, hogy az evang. és ref. egyház egyesített erővel, vállvetve működjék, és tényleg több kérdésben tartatott közös tanácskozás. Tárgyalásának menetéről az «Öester. Prot.» nyomán következőkben értesítjük e Lap olvasóit, kiket ugy hiszszük, érdekelnek osztrák hitfeleink egyházi ügyei. A ev. zsinat ünnepi beszéddel vette kezdetét, mely