Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-01 / 48. szám

lényeges eleme. Ha imádásunk tárgyát titok nem takarja, ha minden oly világos, mint egy bebizonyított számtani feladat, akkor nem imádunk többé, mert az nem imádás, hanem egyszerű ismeret. Akkor nincs többé benső remegés, nincs felindulás, nincs buzgóság, nincs titkos félelem, nincs tragicus küzdés, nincs imádás, nincs vallás titok nélkül. Sok tiszteletreméltó és őszinte lelkek gondolkozása e tekintetben nagyon fölületes és hamis, és a történelemnek, lelkiismeretnek összes adataival ellenkezik. Sokszor halljuk egész nyíltan ezt mondani: a vallás engem nem érdekel, mert a vallás tárgyai előttem nem tiszták; nem vagyok képes azokat alaposan meghatározni, felölelni, felfogni, bejárni. Ah ! ha Isten, örök élet, az érzékfeletti valóságok elmémnek úgy ajáltatnának, mint kézzel fogható dolgok, melyekben én behatolhatnék, részletesen átkutathatnék, minden oldalról megvizsgálhatnék, melyről magamnak számot adhatnék, akkor igenis, a vallás valami tartós, positiv, szilárd dolog volna; de fátyol és titok takarja mindig legalább egyik oldalát, a hitnek amaz állítólagos nagy tárgyait, talán a szellemnek ezen ábrándjait, képzelődésünknek ez álomképeit. Vagy igazán ragaszkodni kellene ez álmokhoz, az agyrémekhez, vagy ha nektek ugy tetszik, e homályosan előérzett tárgyakhoz, de a melyek tőletek elsiklanak, eltűnnek, és mi ama tantalusi kínokra vagyunk kárhoztatva, hogy szüntelen lássuk az igazság vizét előlünk eltűnni, mihelyt feléje szomjazó ajakkal közeledünk ? Atyámfiai! itt ez idő, hogy magunknak a vallás természetéről alapos magyarázatot adjunk. Oh nem, a vallás nem nehézkes ismeret, nem is egy jól bebizonyított dogmatikai tétel, nem is egy pontosan kiszabott szertartás. A vallás örök óhajtás, örök vágyakozás a földön túli valóságok felé. E válóságokat bizonyos ponton érinthetitek, szemlélet által láthatjátok; azok titeket nyomnak, zavarnak, gyötörnek. Gondoljunk rajok, vagy , ne gondoljunk? ez nem áll se hatalmunkban, se szabad- i Ságunkban. Bármit tegyünk, azok hatással vannak ránk, elrémítnek, felvidítnak, ránk nehezednek, elragadnak, ; ez az emberi lélek dicsőséges gondja, az így.van alkotva, akaratom ellenére is a végtelen gyötör engemet. Ez oly nagyszerű, ez oly lesújtó igazságokat, melyek ránk nehezkednek ti megpróbáljátok átvizsgálni, bejárni, elmétekkel meghatározni; gondolkoztok, kutattok, ez eszményi vizsgálódásokban elmélyedtek... Ámde hogy ez igazságokat valaha az ő nagyszerűségükben, végtelen, határtalan méreteikben felfoghassátok, arra soha el nem juthattok, mert azok titeket túlhaladnak, felülmúlnak, bizonyos pontokon tőletek elsiklanak, kijátszanak; miként a hozzáférhetlen magaslatokat, úgy őket is a titok fedi elrémítő homályával. Igen és ekkor a ti felingerelt, megalázott, megsebesített elmétek le van győzve; értelmeteknek egy veresége ez. De ugyanakkor egy győzelem, egy áldás is ez szívetekre nézve: mert elméteknek e tragicus erőfeszítésében, okoskodástok eme sebesülésében nagy nyereség marad számotokra. Minél inkább közeledtek e szent igazságok felé, még ha nem hatolhattok is azokba föltétlenül, annál inkább érzitek azok hatalmát, nagyságát, végtelen fenségét. Leigáznak azon mértékben, amint felülmúlnak. Rátok nézve annál megindítóbbak, üdvösebbek, szentebbek, minél képtelenebbek vagytok azokat egész mérhetlenségökben felfogni. Ekkor egy szent remegés kél a lélekben, láttátok egyik oldaláról a végtelent, de az felülmúl titeket és a másik részével a titokba merül. Ekkor egy kegyes óhajtás támad bennetek, hogy ót megismerjétek, hogy őt mindig tovább kövessétek, hogy vele egyesüljetek; a szeretetnek és félelemnek egy remegése ragadott és fogott meg titeket ; akkor a menny felé emelkedésnek, könyörgésnek, imádásnak eme mély húrjai rezdülnek meg lelketekben. Lényeteknek a végtelennel való eme tragicus harcában megsebesültök, de meg is áldattok. Ez a Jákob harca Istennel. Fényes legenda, mely ószerű, naiv alakjában a szellemvilág legmagasabb igazságait mondja el. Éjszaka volt, az elmélkedésnek, a könyörgésnek, a buzgóságnak órája. És ez éjszakai virasztás alatt Jákob az örökkévalóval küzdött, meg akarta őt érteni, végtelen természetét felfogni: mondd meg nekem a te nevedet! És az örökkévaló megmutatja és elrejti magát egyszerre, megmutatja magát lelkének, de elrejti magát esze előtt. De mind a mellett is, habár legyőzve, megalázva lett, Jákob észrevette az Istent, tudja kivel volt dolga, tudja hogy az minden dolognak ura, minden áldásoknak osztogatója. Ám rejtsd el magadat korlátolt eszem tekintete előtt, alázz meg engem, de én láttalak tégedet, és ez elég hogy téged imádjalak, hogy téged szeresselek, hogy szent vágyódással remegjek a te kikutathatlan felséged előtt. Maradj még, ne menj el, nem akarlak téged elbocsátani, míg meg nem áldottál engemet. És az öntudat ez erőfeszítése közt, e halhatatlan küzdelem után a patriarcha sebesülve, de megáldva viszszavonul. így van ez minden erkölcsi harcainkban, a végtelen felé irányzott minden forró vágyainkban. A végtelen indít és ösztönöz minket, mi pedig azt egészen fel akarjuk fogni, át akarjuk ölelni. De erre képtelenek vagyunk; a végtelen felülmúl minket, eszünk legyőzetik, megsebesül; de az örökkévalóval és szenttel való ezen érintkezés közben, magából ezen titokból, a nagyságnak és dicsőségnek egy sugara támad. Az Isten előttünk annál felségesebb, annál megsemmisítőbb, annál hatalmasabb, annál idvezítőbb, minél jobban el van rejtve előttünk. A léleknek ezen a harca a végtelennel tehát egyfelől megsebesülés, de másfelől megszentelődés. Ez az, a mit veletek megértetni kivánok ez alkalommal, vallásos gondjaink eme három nagy tárgyát állítva egymás után elmélkedéstek elé : Istent, Jézust és az embert. (Folyt, köv.) Baksay László. RÉGISÉGEK. A deáki-i reform, egyház múltja. (Folytatás.) Meg kell itt említenem, hogy a deáki-i templom, mint ősrégi róm. kath. monostor egyház az 1681. évi XXVI. törvénycikk értelmében, mely szerint: «a kath. szertartás szerint már egyszer felszentelt templomok visszaadandók» törvényesen a róm. kath. egyházat illette meg. A tanúvallomások nem állapítják meg határozottan, hogy melyik évben ment vissza a deáki-i, reformátusok által egy századon keresztül bírt templom a róm. katholikusok kezébe, de nem vétünk a történelmi kritika ellen, ha ezt az időt 1682. évre teszszük, mely esztendő mindjárt következett a soproni 1681. évi országgyűlés után s előtte van a tanuk által bevallott időnek. Nem vitatom itt annak jogosultságát, hogy menynyire volt jogos és törvényes a deáki-i ref. templom visszavétele, hanem adom röviden a tanuk vallomásait, a mint következik:8

) 8) A kihallgatott tanuk ezek voltak: i. Komjáthy György 80 éves, ref. 2. Komjáthy János 70 éves, ref. 3. .Kilép Susánna, Simon