Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

szószék előtt felállított ravatalon pedig érckoporsó volt, ízlésesen díszített déli növényzettel körülvéve. A gyászünnepen az egyházkerületi gyűlésre felette nagy számmal megjelent tagok testületileg mindnyájan részt vettek. Jelen volt az ev. ref. kollégium tanári s tanítóikara és ifjúsága, s bizonyos számú közönség az intelligentia köréből. Az Invocatio és a XC-ik Zsolt, első verse után a Polgári Dalegylet megható gyászéneke következett, melynek utolsó akkordjai elhangzásával Sász Domokos püspök imádkozott. Áhítattal hallgatta mindenki a szív­ből jött és szívhez szóló szép imádságot. Az ezt követő gyönyörű karének után Szász Gerő egyházkerületi fő­jegyző és esperes lépett a szószékre s tartotta meg az emlékbeszédet, mely egyik remeke a kiváló kathedrai szónok ily irányú alkotásainak. A vonzó színekkel fes­tett s találó példákkal élénkített beszéd az egész közön­séget magával ragadta. E beszéd halvány vázlatát a pillanat befolyása alatt térdemen lehetőleg hevenyészett stenogrammom után, szerkesztő-barátom szíves engedelmével, a következők­ben van szerencsém bemutatni eme becses lapok tisztelt olvasóinak: Ebben a pillanatban — kezdé a szónok — egész lelkében érzi, hogy inkább sírni, mint beszélni szeretne. De mintha túlvilági szellemek hangjait hallaná s azok árnyai vennék körül; mintha lelki szemeivel látná a feje­delmi múltban azokat, a kik nemcsak fejedelmi díszszel és méltósággal, hanem fejedelmi munkássággal és buz­gósággal megvetik fundamentumát anyaszentegyházunk­nak, felépítik templomainkat és iskoláinkat, fegyver­rel védik Isten országát és a lelki szabadságot. Mintha e szentháznak falai egy Pantheonná változnának át, s mi, a kik ide belépünk, meghajlunk az emlékezet oltára előtt, hogy oda adjuk a hálának és kegyeletnek áldását! Mi nagyjaink emlékét nem állíthatjuk fel ércből, vagy márványból. Miért is? Hideg az és elmúlandó! Nekünk nagyjaink emlékezetét szívünkbe kell zárni, a hol örökké élni fognak az által, hogy az ily emlékezet átszáll maradékról maradékra, nemzetségről nemzetségre. A mi nagyjaink minél tovább távoznak tőlünk időben, annál magasztosabban élnek szíveinkben. Az előttünk levő ravatal nemcsak azt mutatja, a mit vesztettünk, hanem azt is, a mit nyertünk. Hála légyen Istennek, a ki megtanított arra, hogy a multakra való visszaemlékezésben látjuk a jövendőt! Hivatalos megemlékezéseket, érdemdús elismerése­ket a mai sivár, anyagias világban is csinálnak eleget. De a mi gyászünnepünk nem hivatalos: a mi ünnepünk az érdemnek elismerésére, a tiszteletnek, kegyeletnek emléke B. Kemény Gábor felett, kinek emlékezete él és soha el nem hal; mert ő egész életét a közügynek szen­telte s hivatását az anyaszentegyház iránti kötelességek hű betöltésében találta; dolgozott, fáradozott; a világ hiábavalóságát semmire sem becsülte, ellenben minden gyönyörűségét a könyvekben találta; nem volt hiú, nem volt nagyravágyó; de hitében erős, jellemében puritán, gondolkozásában szilárd. Azért mégsem mondhat felette dicsőítő beszédet; mert ezt tiltja (a szónok) legszen­tebb meggyőződése, s tiltakozik minden ilyesmi ellen ama férfiú szelleme, ki soha sem kereste a hirt, kitünte­tést, magasztalást. E gyász-ünnep csak a kegyelet ünnepe : a beszéd e keg}7 elet gyenge viszhangja Galagonya-bokorból soha sem lesz cedrusfa. Az édes anyai szeretet lángoló melege nélkül Mózes sem nő vala fel. Nagy Sándorból sem lesz világhódító ural­kodó, ha nincs nevelése körül egy Aristoteles. Máskép­pen fejlődik a tölgyfa, mint egyébb fa. S ha igaz ez a természeti világban, igaz az erkölcsiben is; mert ennek is ugyanazok a törvényei. Igen : a nevelés ad zománcot a leendő férfinak, az biztosítja az erős jellemet. Oh, mily más volt a levegő, mily mások voltak az emberek, a hol és a kiknek társaságában a mi dicsőültünk növe­kedett. A levegőben volt-e mindaz, mi ama kor annyi szülöttéből mindmegannyi csillagokat nevelt ? ! Báró Kemény Gábor volt miniszter és főgondnok Erdélyben, Alsó-Fehérmegyének Csombord nevű hely­ségében született 1830-ban. Atyja, Dénes vezére volt a 30-as évi ellenzéknek. Hű bajnok egész életében. Hányszor látta a csombordi kastély a haza jeleseit ? A fejedelmi sarjból származott ifjú nevelkedése olyan volt, mely az életnek, hazának emberiségnek neveli a gyer­meket. Atyja előtt legszentebb a haza volt; s a fiú hányszor hallhatta a szülői házban azt a magyar imád­ságot, melynek foglalata parancsolja : «Itt élned halnod kell!» Haza: ez sokak előtt nem több, mint egyszerű geographiai fogalom ; a ki azt nem szereti, azért nem él-hal : az olyan előtt a haza csak halmok-hegyek, völ­gyek, vizek stb. összesége a maguk élettelenségükben. De emlékezetünk tárgyánál születés, neveltetés, környe­zet mind arra hatottak, hogy szeresse hazáját. Es ő szerette is komoly higgadtsággal, tántoríthatatlan meg­győződéssel, a mely nem kereste a meglepetéseket. így lett K. G.-ból magyar és mindenekfelett magyar!... A csatákban zsenikre van szükség, de a békességes életben gondolkodó főkre, nyugodt elmékre. O zseninél több: ő jellem volt! Hivatal, rang, méltóság, kitüntetés nem vezették. Jellemének a köztisztelet adózott, midőn az Akadémia tagja lett. Ez volt az ő fejlő'.lésének ered­ménye. Midőn a pályaválasztás előtt állott, abban az idő­ben bűn volt a hazafiság. Miféle pálya nyílhatott volna egy K. G. előtt ? Nyilvános pálya alig. Ámde ott volt a költészet, művészet, irodalom : ez lett az ő pályája ; ez lett neki lelki szükséglet. Tanult sokat; de leginkább világtörténelmet és philosophiát. Philosophiát ma is sokan tanulnak ; többen talán, mint kellene. De olyan tanulás, a melynek forrása német könyvek, s melynek célja olcsón szerzett pávatoll: nem a K. G. tanulása. O úgy tanult, hogy a lelkébe ment át minden gondolat. Ily értelemben tudós volt, még pedig magyar tudós a szó legszorosabb értelmében. Ezt (a szónok) nem úgy érti, mintha a 2 X 2-ből magyar mathesist, Julius Caesar­ból magyar hőst lehetne vagy kellene csinálni; hanem úgy, hogy a ki önálló véleményeket alkot, a ki köz­tünk mintegy vérévé teszi a tudományt: az méltán meg­érdemli a magyar tudós titulust. Az 50-es években irta az alig 20 éves fiatal a ((Nemzetek fejlődéséről)) című könyvét, a melyben polé­miára merészel kelni Eötvös-sel, a nagy philosophus iróval, a 19-ik század bizonyos, általa kifogásuk eszméi ellen. E polémia eredménye nem volt minden siker nélkül. Mindjárt azután a Machiavelliről irt tanulmány­nyal lepi meg a tudós világot. Machiavelli, a politikai gonoszság nagy mestere, tudvalevőleg a hitszegés, fari­zeismus, jezsuitismus stb. hírében állott. És báró K. G. védelmébe veszi e megrögzött gonosztevőt ? Kicsoda az az ifjú, a ki ezt meri tenni, a ki a gonoszságot, a zsarnokságot veszi védelmébe ? Medici Lőrincz lehet-e barátja Kemény Gábornak ? Itália romba volt dőlve. Hogy Machiavelli nagygyá tehesse nemzetét: tanácsolta fejedelmének a zsarnokságot. A ki megérti Machiavellit, megérti báró K. G.-t. (Itt vonatkozásba hozza a szónok

Next

/
Thumbnails
Contents