Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

meg szokott történni. Megihlette őket is a bibliának csodálatos isteni ereje. Bámulva vették észre, hogy azoknak a protest. «bibliás embereknek)) ő ellenökbe sokszor igázok van ! S hitfeleik csakhamar meglepve látták, hogy már ők is «bibliások lettek, ellenök beszélnek, a kálvinisták és lutheránusokkal tartanak !» Besúgták e dolgot a plébánusnak is, a ki — mint beszélik — inquisitiót indított bibliás hivei ellen. Hiába, megmondotta azt már János apostol: «És pedig a kárhoztatás, hogy világosság jötte világra; de az emberek inkább szerették a sötétséget, hogynem a világosságot: mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.» (Ján. ev. III. v. 19.) * * * A mindegyre terjedő vadházasságok ellen sokszor olvastam már dörgedelmes cikkeket úgy az egyházi, mint a világi lapokban is. Hivatott és nem hivatott irók ajánlják ellenök a különféle panaceákat. Nagyon csudálkozom, hogy még eddig nem ajánlották az ellen a r. kath. papok megnősülését! Én azt hiszem, hogyha azok a főtiszt. Collega urak házasodnának, mindjárt kevesebb volna a vadházasok száma is. Legalább én úgy tapasztaltam, hogy sokkal több vadházas található a katholikusok, mintsem a protestánsok között! így p. o. Abauj-Szántón is az elmúlt évben a kath. atyafiaknál előfordult az az abnormis eset, hogy a törvénytelen gyermekek száma felülmulta a törvényesekét // S az olyan vadházas félékre vonatkozólag nem egyszer hallottam én már a nép között ama famozus megjegyzést, hogy «a papja is azt teszi,)) «ő sem lehet jobb a papjánál!» Hanem hallottam már én az ilyen csipkedő kérdésekre némely jámbor katholikus embert így is felelni : «a mi papunknak minden szabad, mert le imádkozza!» Valóban igaza volt annak a r. kath. áldozárnak, a ki pár év előtt hozzánk áttérve, midőn áttérésének okát kérdezem, egyik okúi azt adta elő, hogy hosszas papsága alatt a r. kath. papok között tiszta életűt nem ismert többet kettőnél! Ez az én tapasztalatom is. Helybe, közelbe, a szomszédba, jobbra és balra lakó plébánusokról pikánsnál pikánsabb históriákat tudnak regélni nemcsak ellenei, de sokszor a saját hívei is, habár nem is kerülnek azok mindig nyilvánosságra, mint a nagyszombati zárdafőnök vagy a gyulafehérvári tisztelendő atyák stb. viselt dolgai. És én nem is hiszem, hogy ebben a (cRegnum marian u m»-ban találkoznék csak tíz egymás mellett lakó plébánus is, a kik közül öt önérzettel az ajkaira vehetné a hegyi beszéd ama szavait: «Ugy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy mások is látván a ti jótetteiteket, dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.)) (Máté. V. v. 16.). Bizony Reverendíssime Dominék ! sajnálom önöket. Nehéz egy állapot az a coelibatus 1 Éz az a «hic Rodus, hic salta !» önöknél. Nehéz egy dolog azt a Pál ap. (s az I. niceai zsinat 3., a II. niceai zs. 22., I. lateránumi zs. 3. és 20., II. lateranumi zsinat 4. és 6.) által ajánjt votum castitatist megtartani. Hiába! Hogy is mondja csak a példabeszéd: «naturam si etiam furca expelles, tamen»... Peramorem Dei! mit gondolnak, nem jobb volna-e megnősülni ?! (Pál ap. I. Cor. VII. v. 9.) * * * Egy distinguált külsejű, megnyerő modorú, «müveit» kath. káplánnal egyszer beszélgetésbe eredtem a kaszinóban. A mai kor romlottsága volt a tárgya beszélgetésünknek. «Nem csuda, ha a vallástalanság és az erkölcstelenség annyira terjed a föld népe között — mondá hévvel a káplán — ezt kérem mind a természettudományok nagy elterjedése okozza. Azoknak a «természettudományi füzeteknek)) kiadásátbe kellene tiltani; s bizony az iskolákban is gátolni kellene a természeti tudományok nagymérvű tanítását.)) Mint történetkedvelő, kértem e káplánt, hogy lépjen be a tört. társulat tagjai közé ! «Én a bölcsészettel foglalkozom —• viszonzá.ő —• s már tagja is vagyok a philosophiai társaságnak !» Erre én dicsérni kezdtem előtte Böhmöt, Bokort, s Alexander Bernátot, mire az én káplánom hallgatott, s egyszerre csak neki pirulva mondá, hogy «ezek mind csak semmik !» Hanem Temesváron laknak a «világhírű' bölcsészek)) a kik egy ((világhírű bölcsészeti folyóiratot)) adnak ki. Egy más alkalommal Szász Károly jött szóba s többen dicsértük bámulatos képességeit, s én elmondtam, hogy még nála kitűnőbb szónokot nem hallottam ! ((Csakhogy nem keresztyén, és bitorolja a keresztyéni püspök nevet!» kiáltott föl hévvel ugyan e káplán úr. «Hogyan?» kérdezém én csudálkozással. «Hát csak azért — felelt a káplán — mert azt prédikálta és azt irta ő, hogy «Jézusnak az egész története és az egész keresztyén vallás története nem egyéb a gyermekek számára való szép mesénél ?» ((Lehetetlen!)) mondám én. Es hol olvasta azt ?» — &Hát nem tetszett olvasni ? minden lapban benne volt!» «De mégis melyikből olvasta ?» — kérdém én. «Taláti a Magyar államból ?» «Igen — abbób) •—• viszonzá ő. «Vagy — úgy !» — gondolám — s többé nem vitatkoztam véle. Katholikus papok különös gondolkozásmódjának frappans jellemzéseid hoztam föl e kis példát. Ex hoc uno cognoscimus omnes ! * * * A múltkor egy a «szent rózsa fűzér»-be tartozó öreg anyókával találkoztam. Valami helybeli szentnek az ünnepe és búcsúja volt, s ő a nag}^ misére menet hozzám tért be. Beszélgetésbe eredtem vele. Megkérdeztem tőle miért ünnepelik e napot, s a boldogasszony, kisasszony, s több nagyobb és apróbb szentek ünnepeit? Nem tudott rá megfelelni az istenadta. «Én nem tudóin kérem alásan, mondá, de az idősebb férfiak között találkoznak olyanok, a kik azt megtudnák mondani.» Kérdeztem azután hogy «jól prédikál-e a papjuk.)) «Nagyon jól» mondá ő. «S miről szokott prédikálni'?)) «Azt én nem tudom, mondá az anyóka, mert mi akkor a könyvünkből szoktunk imádkozni.)) Megnéztem az imakönyvét «Ács Benjámin)) ferences atyától volt. Minden lapja mellé egy-egy szent kép volt odatéve. Imát az Istenhez nem találtam benne; keveset találtam Jézushoz annál többet szűz Máriához és a segítő szentekhez. Voltak benne litániák; «makula nélkül való sz. szűz» «elefánt csontból való torony» wlelki mama» — gyönyörűséges virágszál — könyörögj érettünk)) — s több ilyféle. «Hát a lutheránusokról és a kálvinistákról mit tanítanak a maguk templomában ?» Kérdezém tovább: «Hát kérem alásan — mi úgy tanultuk —-hogy a lutheránusok nem mennek egészen a pokolba, csak a purgatoriumba)) — felelt az anyóka — «mert azoknak a leikökért az oltáron gyertya ég. De a kálvinisták egyenesen a pokolba mennek, mert azoknak a templomában nincsen gyertya!» «Oh beata simplicitas!» jött az ajkaimra önkénytelenül is a Huss szava. Abauj-Szántó. Czékus László, ev. lelkész.