Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

De a ki e téren eredményt akar elérni, annak meg kell ismernie azon erőket, a melyek a társadalmi és állami életben állandó jellegűek. Ez, kétségtelen, nehéz dolog, mert a társadalmi életben nem oly kézzelfoghatók az erők, mint a phisikai világban. A társadalmi erők a nemzetek faji hajlamai, társadalmi szervezetök és történeti fejlődésök szerint különbözők és még ezeken belül is a sajátos viszonyok egész tömege merül fel, a melyek az eligazodást és Ítéletet nehézzé teszik. Tehát, ha csak megközelítőleg is biztos eredményre akarunk jutni, ahhoz előbb az eszmék élénk és sokoldalú megvilágosítására van szükség ; ez pedig csak ott történhetik meg, a hol a kulturális intézvények biztosítják a szellemi élet teljes szabadságát. Ezért látjuk, hogy azokban az államokban van egységes és erős culturális élet, a hol a cultur intézmények legnagyobb részben függetlenül állanak minden hatalmi befolyástól. Mert legyen bár egy állam kormányzata akármily szabad szellemű, az bizonyos, hogy sohasem képviselhet oly elvet, a mely állandó jelleggel bir. Egyik párt felváltja a másikat, az egyiknek elveit leszorítják a másiknak eszméi; de a culturális életben minden változó áramlattól menten kell keresni az állandó társadalmi eszméket, akár megegyeznek azok a tényleges kormányzat elveivel, akár nem. Már pedig, ha a culturális intézmények a kormányzattól függő viszonyban vannak, sohasem kerülhető el, hogy azokra a kormányzati szellem bizonyos nyomást gyakoroljon. A szellemi élet pedig nagyon érzékeny; sokszor igen gyenge nyomás alatt is elhal, vagy pedig ferde irányt vesz. A nihilizmus ott vergőgik uralomra, a hol a szellemi élet elől a szabad tér el van zárva; míg a szellemi szabadság mellett nem kell félni a tévtanok uralmától, mert az állandóbb, igazabb eszmék mindig diadalmaskodnak. Németország és Anglia annak köszönhetik hatalmas és egészséges culturális életüket, annak köszönhetik belső egyensúlyukat, hogy szabad és független iskoláik várai voltak a szellemi szabadságnak. Ezen iskolákban minden irányú őszinte szellemi törekvés helyet nyert. Ha egyik intézet conservativ eszméknek hódolt, a másik viszont tért nyitott a legszabadabb gondolkozó számára is. Ily kedvező viszonyok közt oly nagy lett Németországban a szellemi szabadság becse, hogy a mult évben, mikor Berlinben egy theologiai tanszék betöltéséről volt szó, maga a conservativ Bismarck is a szellemi szabadság védelmeért lépett közbe egy modern tudós érdekében, a ki ellen az ultra conservativek egész hajszát indítottak. Nálunk ma már tudja mindenki, hogy miként állunk a szellemi szabadság dolgában. Mikor Trefort az akadémia elnöki székéről kijelentette, hogy nálunk nincs szellemi szabadság, a nagy közönség eleinte csodálkozott ezen; pedig Trefortnak igaza volt; csakhogy ő nagy általánosságban mutatott rá e jelenségre és nem az életben, hanem a philosophiában kereste az okát. Pedig volt idő nálunk is, mikor meg volt a szellemi szabadság, de akkor culturális intézeteink más helyzetben voltak, mint ma; akkor függetlenül állottak és nem bénította tagjaikat egy pedáns kormányzati szellem e\ o 1 da 1 u be folyása. yő. A lelkészminősítés kérdéséhez. Révész Kálmán úr e lap 36-ik számában a minősítésre vonatkozó megjegyzéseit mondván el, többek közt, igen helyesen, azt javasolja : „hogy a szolgálati évek az első képesítő vizsgálat letétele után megkezdett gyakorlati szolgálattól számíttassanakjavaslatát indokolja is ; az ott elmondott indoknál szerény véleményem szerint van egy sokkal nyomatékosabb is, mely indítványa mellett szól, melyet a minősítés megalkotásánál figyelmen kívül hagyni nem szabad, mert ha az az övével ellentétesen, azon, s úgy látszik túlsúlyban lévő javaslat találna az egyöntetű minősítés fundamentumául vétetni, mely a szolgálati éveken csak a második lelkészképesítő vizsgálattól számítja, egy egész kerület segédlelkészei szenvednének, önhibájukon kívül, oly érzékeny sérelmet, mely egyoldalúságánál fogva nem csak hallatlan, de a legnagyobb mértékben méltánytalan, igazságtalan lenne szabályrendeletünk alkotásának történetében. Köztudomású dolog, miszerint a sorrend intézménye, a dunántúli ev. ref. egyházkerületben, a zsinati törvény szellemével ellentétesen, mindezideig fentartja magát. Állott pedig a sorrend intézménye az 1888-ik évi dunántuli ker. közgyűlésig abban is, hogy egyetlen dunátúli segédlelkész sem bocsáttatott addig második lelkészképesítő vizsgálatra, míg 8—10 évi felelősséggel járó szolgálat után első segédlelkészszé nem küzdötte fel magát, illetve míg egyház nem jött nyílásba számára. Látni való ebből, hogy itt nálunk dunántúl 1888-ig nem a szegény segédlelkészeken mult, hogy a második vizsgálat megadásával csaknem egy évtizedig kellett késniök. A főt. s nmélt. Convent 1886. október havában (1886. évi conv. jkv. 71. sz. §) kimondotta ugyan, hogy az első vizsgálaton túllevő segédlelkészek, egy évi szolgálat után, minden megszorítás nélkül bocsátassanak 2-ik lelkészképesítő vizsgálatra, ámde dunántul — értem itt közelebbről a belső-somogyi egyházmegyét — e határozatot magára nézve kötelezőnek nem ismerte el, mit igazol alulírottnak következő esete: 1887-ben nemesdédi adminisztrátor lévén, hivatkozással az idézett conventi végzésre az egyházmegyei közgyűléshez második vizsgálatra bocsáttatásom érdekében folyamodtam; kérésem elüttetett azzal, hogy még nem voltam első segédlelkész (lásd 1887. április havában Csökölben tartott b.-somogyi egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyvét.) Ez időtájban belátva azonban kerületünk azt, hogy