Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-06 / 40. szám

ben is, mivel sem a lapot s annak programmját, sem szerkesztőjét nem ismerjük: egyelőre sem erkölcsi sem anyagi támogatásról biztosítani azt nem látja helyén valónak; ezt csak akkor lehetne tenni, ha a lapot, programmot, szerkesztőt ismernők. Az ügyhöz még most nem szólhatni; helyesnek tartaná, ha most egyelőre a kérdés félretétetnék s pusztán óhajtás fejeztetnék ki a lap megindítása iránt. Begedi István. Állítja, hogy a szóban forgó lap szükséges, tehát meg kell azt indítani; szerkesztő kinevezését azonban nem óhajtja, hanem a pápai főiskola akadémiai tanárait bízná meg, maguk közül szerkesztővalasztással s ily érdemben Írásbeli módosítványt nyújt be. Szólló nem jelentkezvén, megindult a szavazás. A bizottsági propositio szótöbbséggel elvettetett. Azután Antal G. ellen indítványa, mely a szavazásig illetőleg ezt előző felolvasásig magábaszedte mindazt, a mi az eddig mondottakból, a gyűlési tagok által helyeseltetett, került felolvasás alá, következő szószerinti szöveggei: r «A dunántúli ev. ref. egyházkerület helyesli és óhajtja egy Pápán szerkesztendő egyházi és iskolai szaklap megindítását; ugyanazért azon esetben, ha azt az erre leginkább hivatott, pápai főiskolai, tanári kar megindítja, azonkívül, hogy a kerület mindennemű hivatalos közleményét abban fogja közzétenni, biztosítja a lapot nemcsak erkölcsi támogatásáról, hanem a lap kiadásánál esetleg felmerülő anyagi hiánynak saját pénztárából fedezését egy évre megígéri.» Ennek felolvasása után s szavazatra bocsátása előtt, Begedi István a saját módosítványát visszavette, mivel ezen ellenindítvány után az fölösleges. Szavazatra bocsáttatván pedig: szótöbbséggel elfogadtatott. A szeptember hó 24-ike után következő napokon tárgyalt ügyekről, miután 25-én már a gyűlésen nem voltam jelen, nem referálhatok; sőt azt sem tudom, mely ügyek lettek volna tárgyalandók, mivel a tárgysorozattal a gyűlés tagjai nem ismerősek. Nagyon üdvös dolog volna, ha a most megállapított «ügyrend» rendelkezései örvendetes változást idéznének elő, úgy e tekintetben, mint egyátalában az időnek helyes beosztása és felhasználásában. Mementó mori. KÜLFÖLD. Dr. A. N. Somerville. 1888. február havában, mikor a növényvilág avastag hóréteg alatt mély álomban szendergett, ugyanakkor egy élte 76-ik évében levő agg skót lelkipásztor, nem tekintve zordon telünket, se a 75 lezajlott esztendőnek vállaira nehezedett terhét: utazott egyik magyar városból a másikba, hogy páratlan tűzzel hirdesse a megfeszített Krisztus evangyéliomát s az örökélet hitvirágait ültesse a szívekbe. Ez a szent tűzzel égő agg lelkész, köztudomású, hogy Dr. Somerville volt. 1888. március 11-én tartotta hazautazása előtt utolsó, egy nyomtatott ívre terjedő, hatalmas missziói beszédét Turkevében, Ézsaiás LX. 8. felett, («Kicsodák ezek, akik úgy jőnek, mint a felleg és mint a galambok))), mely előttem ismeretes három szép beszédének méltán koronája lehet. Sokáig emlékezetes lesz a turkevei paroclíián másnap, március 12-én délben történt elbúcsúzás, melyen jelenvolt Dr. Somerville, a két lelkészi család és én. Boldugult Végh Sándor úr még az előző napon hallott nagyszerű prédikáció hatása alatt s arra vonatkoztatva, intézett meleg búcsúszavakat öreg barátunkhoz, kitől miután azt is megtudta, hogy otthon neje és gyermekei vannak, beszédét ilyen tormán folytatta. Miután minden marasztás dacára, mint a mezőn megkésett galamb, siet haza : legyen útjában őrizője a jó Isten, aki ezen magasztos célú utazásra is elvezérelte; menjen és vigasztalja meg, ölelje keblére párja után búslakodó nejét, kedves galambját s szeretteivel együtt az édes otthonban éljen soká boldogul azon tudatban, hogy mint az Úrnak hű szolgája, igyekezett kötelességét betölteni; és mivel nem reményli, hogy földi életben valaha találkozzanak, még egyszer kívánja, hogy áldja meg az Isten s hiszi, hogy majd e rövid földi élet után ismét látni fogják egymást odafent a mennyben !.. . Elhalt a szó s a megihletődés minden szempillát az érzelem szent gyöngyeivel: könyekkel ékesített fel Azóta másfél év repült el a földi halandók felett s az a másfél év is hány fájdalmas sebet ejtett sziveinken ! . .. Azóta a két búcsúzó, az anyaszentegyház eme két hű őrállója: a rövid földi élet után meglátták egymást ismét odafennt a mennyben! Dr. Somerville életrajzi adatainak a «Glasgow Herald» egy egész hasábot szentel; ennek alapján mutatom be én is Somerville munkás életét. Született Edinburghban 1813. január 30-án. Már mint hittanhallgató, csatlakozva a legbuzgóbb ifjakhoz, belmissziói munkát folytatott. 1837-ben Glasgowban az Anderston-egyház lelkészévé választatott. Mikor pedig 1843-ban a Chalmers által vezérelt párt odahagyta az államilag javadalmazott és kegyuraság alatt n} ögő skót egyházat (Church of Scotland) : Somerville is lehozta bibliáját a szószékről, mikor utoljára prédikált, mint a javadalmazott egyház lelkésze s népes gyülekezetének legnagyobb része által követve, átlépett a Szabad Egyházba, (Eree Church.) s új templomot emelt. Ékesszólásának hatalmával nagy és buzgó gyülekezetet csoportosított maga köré s ezen körben működött több, mint harminc évig kitűnő sikerrel. Pályafutásán csakhamar jelét adta misszionáriusi buzgalmának is, amely buzgóság élte későbbi éveiben messzevidékekre vitte őt az evangyéliom prédikálása végett. Két évvel a Szabad Egyház szervezkedése után az egyetemes gyűlés Kanadába küldte, hol öt hónapi tartózkodás alatt a nagyobb városokat meglátogatta s ugyanezen alkalommal az Egyesült-Államok több nevezetes helyét is érintette. 1848-ban torokbaja gátolván otthon a munkában, keletre ment s bejárta Égyiptomot, a Sinai félszigetet, Jeruzsálemet és Konstantinápolyt, sok ismeretet gyűjtve a jövőre. Az újraéledési mozgalom, mely körülbelől 30 évvel ezelőtt kezdődött Amerikában, áthatolt a britt szigetekre is s nem kis mértékben vette igénybe Somerville figyelmét sem, sőt Moody és Sankey ujabb keletű látogatásai is bő alkalmat nyújtottak, hogy Dr. Somerville buzgóságát érvényesítse s a nép minden osztályát evangélizalja. Egyéb munkája mellett a spanyol misszió is kiváló tárgyát képezte érdeklődésének. így megosztva erejét saját gyülekezete s a magasabb és általánosabb keresztyén érdekek közt, folyt élete 1874-ig, midőn elfogadta az angol-indiai unió meghívását, hogy a tél folyamán meglátogassa az ottani angol lakosokat. Hat hónapot töltött Előindiában, meglátogatva mintegy husz várost és sok beszédet tartva. Hazautaztában érintette ismét Egyiptomot s másodszor mászta meg a nagy pyramist. Két évvel később az egyetemes gyűlés mint képviselőjét küldte Kanadába az összes presbyteriánusok gyűlésére és ő ezen megbízatás teljesítésén felül még missziói körutat is tett, az egész gyarmatot bejárva. Ettől az időtől fogva meg lett