Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-25 / 34. szám

életünknek bajai, úgy közoktatásügyünknek hiányai vannak, melyeknek eltüntetésére nézve azonban többet ér a becsületes munkálkodás, mint az aggodalmaskodó, esetleg gúnyolódó birálgatás. Népoktatásügyünk óriási lépésekkel haladt az utóbbi időkben, de azért a nép minden rétegeibe annyira behatolni a népoktatás ereje még mindig nem volt képes, hogy az irni és olvasni nem tudók százalékát eltüntette, vagy a lehető legkisebb minimumra apasztotta volna le. Másik baj, hogy a nemzetiségi kérdés nincs tisztába hozva, s az 1879. VIII. törvénycikk nincs kellően végrehajtva. A nemzetiségi kérdést ugyanis rendesen így szokták felállítani : van-e joga a magyar nemzetnek magyarosítani az országban élő nemzetiségeket ? Erre a kérdésre aztán vagy igennel felelnek s tűzzel-vassal akarnak magyarosítani s épen ez által ártanak az ügynek, vagy pedig nem-mel, mint nem rég egy tanfelügyelő, a ki kifejtette, hogy megelégedhetünk, ha a nemzetiségek nyelvünket megtanulják. A kérdést pedig jobb volna ekként feltenni : kötelessége-e a magyar nemzetnek mindent megtenni arra nézve, hogy a hazában élő nemzetiségek megszabadulhassanak attól a kinzó nyűgtől, mely ott lappang leikök mélyén, í hazug ábrándokat teremt, úgy hogy a nem magyar nemzetiségűek közül sokan, bár természetesen nem mindnyájan, reményeikkel, vágyaikkal, érzelmeikkel folyton idegen országok felé fordulva kacérkodnak ? Mi lehet erre nézve a felelet ? Az, hogy a langyossággal szemben nyíltan kimondjuk : a cél hazafias szempontból csak egy lehet, t. i. az, hogy a hazának minden polgára a mily rövid idő alatt csak lehet, nyelvében legszentebb törekvéseiben, reményeiben és vágyaiban s intézményeiben és irodalmában magyar legyen, de a túlzókkal szemben azt is hangoztatjuk, hogy a célt nem kényszerítéssel, hanem szellemi eszközökkel, jóakarattal és szelídseggel s különösen a tulajdonképeni magyarságba mind több erkölcsi erőt víve, annak megmutatásával akarjuk elérni, hogy a magyar nemzettel mindazoknak összeolvadni, kik más nemzetektől származtak ugyan, de már több nemzedéken át magyar kenyérrel táplálkoznak, nemcsak előnyös, hanem dicsőséges is. E téren is tehát különösen a tanférfiakra nagyon sok vár. De sok vár mindenkire. Az iskolai oktatásnak a családi nevelés az alapja, azért arra kell igyekeznünk, hogy a családi élet szentségét viszszaállítsuk. Keresztyén nemcsak szóban, hanem cselekedetben is keresztyén családokra van szükségünk, melyekből erő áradjon ki a társadalomra, s a közoktatásügyre is. Hogy azonban az igazi keresztyénség ereje a társadalomba behatolhasson, annak roppant sok akadálya van. Nemcsak mi, hanem az egész világ vallási válságokkal küzd, s annak a kérdésnek is, melyet most anynyian vitatnak, t. i. a classicus nyelvek kérdésének 'tulajdonképen az a háttere van, hogy az ember élete céljának meghatározását s a cél elérésére szolgáló eszközök megválasztását illetőleg véghetetlenül eltérő nézeteket táplálunk, s vagy a classicus nyelvektől vagy a természettudományoktól várunk az ifjúságnak nemcsak értelmi, hanem erkölcsi képzésében is oly nagy eredményeket, melyeket azok közül sem az egyik, sem a másik, hanem egyedül a szeretetben munkás keresztyén hit mutathat fel. A nagy küzdelemben azután elkeseredettek vagyunk s igyekezünk másokat hibáztatni ott is, a hol egyes embereket csak némi részben lehet hibáztatni. Sokszor az intézkedéseket kárhoztatjuk, s csak akkor akarunk neki feküdni teljes erővel a munkának, ha az intézkedéseket mások kedvünk szerint javítják. De ez nem helyes dolog. Az intézkedések tökélyesbülése egyesek jóravaló munkájának lehet eredménye. Azért az új tanévet minden ponton azzal az elhatározással kell megkezdenünk, hogy a fenálló formák és szabályzatok között, ha még azok némelyike nem tetszenék is, egész erőnkből s lelkesedéssel teszünk meg mindent, a mit a ránk bízottak jobb javának munkálására nézve a nevelés és oktatás által megtehetünk. Az egyesek, százak és ezrek, becsületes munkálkodásának azután a magyar közoktatásügy még nagyobb mérvű javulása is lesz a következménye. Szabó Aladár. Természeti törvények a szellemi világban. (Folytatás.) A biogenesis védői a vallásban eddigelé csaknem kizárólag a szentírásra alapították érveiket. A tannak a természet alkotmányához és folyamához való viszonya nem fejtetett ki. Ennélfogva csak mint dogma volt az fontos, és mivel szorosan össze volt kötve a természetfelettivel, csak azok előtt bírt érvénynyel, kiknek elfogadni tetszett a természetfelettit. De igen fájdalmasan érezték mindazok, kik megkisérlették védeni a szellemi élet eredetére vonatkozó ezen tant, hogy a rationalisticus nézetekkel mi egyebet sem képesek szembe állítani, csak a kijelentés ipse dixitjét. A tapasztalatból vehető érvre, a dolog természeténél fogva, itt nem mindig könnyű hivatkozni, és a keresztyénség ezen pontnál mindig kiválóan nehéznek találta visszaverni a természeti vallások támadásait. A természet közvetlen tekintélyére, véve a természet szót szorosabb értelmében, itt nem lehetett utalni. Ily kérdésre vonatkozólag szükségképen néma maradt az ; és az összes, a mit az apologeta az alsóbb körben kereshetett, nem volt több, mint távoli visszhang vagy analógia. Valóban, voltaképen nem is lehetséges több, csak egy ily analógia; és ha ez most feltalálható a biogenesisben,