Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-25 / 34. szám

a keresztyénség végre támaszt és alapot fog biztosítani legbensőbb tana számára a természet törvényeiben. A jelen időkig a kívánt analógia, nem fedeztetett fel. Nem volt ismeretes oly valami a természetben, mely parallel lett volna a kérdésben levő szellemi tüneménynyel. De az eset most megváltozott. A biogenesisnek tudományos tény rangjára való emelésével az élet eredetére vonatkozó minden probléma más álláspontra helyeztetett. Az marad csak hátra, hogy megnézzük, vájjon a vallás nem lesz-e képes újra hangsúlyozni, valamint ujjá alakítani argumentumát ezen modern igazság fényénél. Ha a szellemi élet önnemződésének tanát tudományos alapon megdönthetjük, ez azt fogja jelenteni, hogy visszaveretett a legkomolyabb ellenség, melylyel a keresztyénségnek baja volt és van, különösen saját határain belül mai napság. Jézus vallásának valószínűleg mindig többet ártottak azok, kik félreértették, mint azok, kik megtámadták. Azon sokaságban, mely a jelen órában keresztyénnek vallja magát, hány embernek van tiszta fogalma a sarkalatos megkülönböztetésről, melyet az alapító tett, «a testből születés» és «a lélekből sziiletés» között? Még a keresztyén tanítók közül is hányan nem ignorálják állandóan ezen alap-követelményt? Ezer meg ezer modern szószék prédikálja minden hetedik nap az ön-nemződés tanát. Az ujabb költészetnek legszebbje és legjava is tarkítva van ezen tévedéssel. On-nemződés a vezér-theologiája a modern vallásos és nem vallásos regényeknek ; és a kor számos legkomolyabb és legműveltebb irata ezen lehetetlen evangeliom komoly prédikálásának szenteli magát. Röviden, a keresztyénségnek közkézen forgó fogalma, nemcsak az, melyet a köznép, hanem az is, melyet művelt emberek vallanak, eredetének oly felfogására van alapítva, mely ha igaz volna, az egész rendszert idétlenné tenné. Helyezzük mindenek előtt élénken képzelmünk elé a természet két nagy világának, a szervesnek és szervetlennek képét, amint ezek ma a biogenesis fényénél feltűnnek. Lényegileg mi foglaltatik azon tételben, hogy nincs ön-életnemződés ? Ez azt jelenti, hogy az ásvanyországból a növény- vagy állatországba vezető átjáró légmentesen el van zárva az ásványi oldalon. E szervetlen világ oly korlátok által van külön választva az élő világtól, melyeket eddig sohasem sikerült belülről áthátgni. Semminemű állománybeli változás, a környezetnek semminemű módosulása, semmiféle vegyészet, villamosság, az erőnek semmi alakja, semminemű fejlődés nem képes az ásványországnak csak egyetlen egy parányát is felruházni az élet attribútumával. Csupán csak az által ajándékoztathatnak meg ezen holt parányok az életerő sajátságaival, ha valamely élő alak leereszkedik ezen holt világhoz ; az élettel való ezen előzetes megérintés nélkül e parányok örökkön-örökké a szervetlen világhoz maradnak láncolva. Igen titokzatos ez a törvén}', mely ez útban élő világ kapuit őrzi. Ha van valami a természetben, mi különössége folytán méltó a megfontolásra, semmi sem inkább, mint a holtak ezen roppant gyámoltalan világának látképe, amint el van vágva az élők világától a biogenesis törvénye által és meg van tagadva tőle örökre annak lehetősége, hogy önmagában feltámadjon. Valóban annyira idegenszerű, annyira különös ez a széles vonal a természetben, hogy a tudomány sokáig égő vágygyal igyekezett kitörölni azt. A biogenesis oly komoly állhatatossággal áll a fejlődés bizonyos formáinak útjában, hogy ezen törvény ellen számban és erőben páratlan támadások intéztettek. De amint láttuk, kiállotta ez a tűzpróbát. A természet a modern vizsgáló szemei előtt, ketté törve áll. A physicai törvények kimagyarázhatják a szervetlen világot; az élettani törvények számot adnak a szervesnek fejleményeiről. De azon pontra nézve, ahol ezek találkoznak, ama különös határvonalra nézve az élő és holt között, a tudomány hallgat. Mintha Isten az égen és földön mindent a természet kezébe adott volna, de fenn tartott volna egy pontot az élet genesisénél a a maga közvetlen megjelenése számára. Az analógiának, a melynek számára vetegetjük az alapokat, az elmét megragadó s megható ereje nagy mértékben függ azon, élénkségtől, a melylyel az ember maga elé képzeli azon örvényt, mit a természet az élő és holt közé helyezett. *) De azok, kiknek figyelmét a természet vizsgálása közben megragadta ezen rendkívüli választó-vonal, mely a láthatók világát, mind örökre ketté szakítja; akik, a tudomány haladását szemmel kisérve, látták, hogy tűnik el korlát korlát után, a korlát növény és növény, állat és állat, sőt állat és növény között, de ezen szakadékot ott látják még mindig tátongani, a tudomány minden előzőbb lépésével reménytelenebb szélességre nyílva: azok készek lesznek a biogenesis törvényének és analógiának mély jelentőséget tulajdonítani, mélyebbet talán, mint a természet bármely más tényének vagy törvényének. Ha, amint Pascal mondja, a természet a kegyelem képmása; ha a látható dolgok valamely értelemben képmásai a nem látottaknak : a legkiválóbb fontosságú jelentésnek kell rejleni ezen örvényben, e legegyetlenebb és legmeglepőbb természeti tüneményben. De hát hol találhatunk a szellemi körben ennek megfelelő tüneményt ? A Láthatatlanban mit hasonlítsunk össze ezen mély választó-vonallal, s hol mutat az emberi tapasztalat egy másik korlátot is, mely szintén soha át nem hágható ? Ily korlát létezik. A szellemi világnak homályos, de nem inadequat látképében, amint Isten igéje elénk tárja, az első dolog, ami szembe tűnik : egy ily nagy oda szegzett örvény. A természeti világtól a szellemi világhoz vezető ösvény hermetice el van zárva a természeti oldalon. A szervetlentől a szerveshez vezető ajtó be van zárva, ásvány azt fel nem nyithatja; épígy a természetitől a szellemihez vezető ajtó be van zárva, s ember fel nem nyithatja azt. A természeti emberek ezen világa el van bástyázva a szellemi világtól oly korlátok által, melyeket belülről átlépni még eddig sohasem sikerült. Semminemű szervi változás, környezetbeli módosulás, észbeli erő, erkölcsi törekvés, jellemfejlődés, előhaladás a művelődésben, soha fel nem ruházhat egyetlen emberi lelket is a szellemi élet attribútumával. A szellemi világot a rendben legközelebb alatta levőtől a *) E lévén a criticus válpont, nem lesz talán felesleges, ha a szövegben már adott idézeteket kiegészítjük a következőkkel : «A legáthághatlanabb örvénynyel állunk szemben, az örvények örvényével, azon szakadékkal, melyet Iluxley protaplasmája épugy nem képes eltörölni, mint nem képes bármely más anyagi eszköz, amit csak valaha a tudomány ajánlott, mióta emberi szem először belenézett, a halál és élet közötti hatalmas örvénynyel.» J. Hutchinson «As regards Protoplasm* 42. 1. <Az ismeretek jelen állása nem ad kezünkbe semmiféle összekötő kapcsot az élő és élettelen között,* Huxley «Encyclopaedia Britannica,» «Biologia* czímű szakaszban.* «Mindenki, aki eszébe veszi mindazon kísérleteknek siralmas tönkrejutását, melyek legújabban tétettek, hogy szilárd támaszt fedezzenek fel a generatio aequivoca mellett, a szervetlen világból a szervesbe való átmenet alsóbb formáinál, kétszeresen nehéznek találandják azt követelni, hogy ez az elmélet, mely oly teljesen hitelét vesztette, bármi alakban elfogadtassák az életről való felfogásunk alapjául.* Virchow: <A tudomány szabadsága a modern államban.* cMinden valóban tudományos tapasztalat azt mondja nekünk, hogy élet csak megelőzőleg létező élő által hozathatik létre.* «The Unseen Universe* 229. 1.