Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-02 / 22. szám

a históriai elbeszélésektől külön választotta, később azonban azt állítá, hogy a mi áll a törvényekről, az áll a históriai elbeszélésekről is, tehát mind az, a mit eddig alapiratnak vagy szövetségkönyvnek (elohista mű) tekintettek, s a pentateuchus legrégebbi alkatrészének tartottak, annak legkésőbbi alkatrészét képezi. Gráf ezen bizonyításának, melynek egyetlen hibája az, hogy a kérdés irodalomtörténeti oldalára kévés figyelemmel van, figyelemreméltó kiegészítéséül tekinthető lleuss egy másik tanítványának, Kaysernek fejtegetése, ki az ó-testamentom többi könyveiben, históriai és prófétai irataiban előforduló vonatkozásokból és idézetekből a pentateuchus különböző alkatrészeinek keletkezési korát is igyekszik hozzávetőleg megállapítani. Fejtegetéseinek eredményét a következőkben foglalja össze Kayser. A deuteronomista ismerte és használta a zsidó nép ős történetére és vallására vonatkozó azon iratot, melyet — talán egy régebbi históriai irat alapján — az u. n. Jáhvista készített. Áz olyan elbeszéléseknél, melyekben jelenleg az elohista és jáhvista forrásmunka össze van keverve, mint a kémek történetében, Korall stb. lázadásában, Bileamról szóló elbeszélésben stb. a deuteronomista csak a jáhvista tudósítását ismeri. A deuteronomista tehát nem lehet a pentateuchus utolsó szerkesztője, mint korábban legtöbben állították, mert a jáhvista könyve az ő idejében még nem volt összeolvasztva az . elohistáéval, különben nem volna érthető, hogy miért használja az előbbit. E két forrásmunkának összeolvasztása csak a fogság után történhetett. Ezt a kritikai módszert követve, megy keresztül Kayser az ó-testamentom többi históriai és prófétai könyvein is, és kimutatja, hogy az azokban található vonatkozások a pentateuchusra és Józsue könyvére szintén azt igazolják, hogy a Deuteronomium eredetileg nem képezte a pentateuchus záradékát, hanem az még ezután többféle átdolgozáson ment kérészül. Szerinte az 11. n. elohista irat, melyet, mint fennebb láttunk, legtöbben a pentateuchus legrégibb alapiratának tekintettek, s melyet ez idő szerint „papi kódex"-nek neveznek, a pentateuchus legkésőbbi alkatrésze, mert minden sora elárulja, hogy papi szellemben van irva, már pedig tudjuk, hogy a papság csak a fogság utáni időben volt a nép vallás-erkölcsi és politikai vezetője. Ez tehát csak az Esdrás idejében jöhetett létre és csak később olvasztották össze a már meglevő többi forrási iratokkal. Ellenben az u. n. jáhvista irat, mely egészen a próféták szellemében készült, már a fogság előtti időben meg volt, s hihetőleg legrégibb forrása a pentateuchusnak. így lesznek az utolsókból elsők. (Folyt, köv.) Petri Elek. Mennybemenetelkor. Mennybe mentél Üdvözítőm! Lelkem hozzád vágyaköz. — S ez a' kőszív üti, veri Vonva földi vágyakhoz. Oh! e kőnek dobbanása: Bűnös szikra lobbanása Égeti a lelkemet. Lágyítsd meg hát szívemet! Mennybe mentél Üdvözítőm! Lelkem hozzád epedez. — De az elmém gondolata Szárny-szegetten tévedez Útvesztő homályos ködbe'; S föld rögéhez lévén kötve Érdek, szenny borítja itt. Te igazgasd útjait 1 Mennvbe mentél Üdvözítőm! Lelkem hozzád menni kész. — Oh de csábja e világnak Leköt engem s megigéz. S futni el, ha rabul estem, Gátol abban gyönge testem. Tégy erőssé engemet, Szabadítsd meg lelkemet! Mennybe mentél Üdvözítőm! Lelkem elhagyatva áll. — Ám ha lennél közelemben — Mint mikor földön valál — Küzdelemben segedelmem : Szentté válnék életemben A szív, elme, akarat, így — a bűnökben marad. Mennybe mentél Üdvözítőm, Szent Atyádnak jobbjára! — Ah! hisz' e jobb mindenütt van! Lelkem nem vagy te árva! Maga mondá ez igéit: A világnak mind végéig, Hívem, én veled vagyok ! — Lelkem nem vagy elhagyott! Csppregi György. BELFOLD. Püspöki látogatás a tolnai egyházmegyében. (ll-dik közlemény.) Alapszentivánon püspök úrnak az üdvözlő beszédre adott szép válasza után, fehér ruhába öltözött hajadonok sorfala között bementünk a tanitóilakra, melynek világos, egészséges, tágas szobái kedves benyomást gyakoroltak az e kisded leány-egyházban ilyet nem remélt főpásztorra; majd a harangozás megtörténte után bevonult püspök úr kíséretével együtt, az egyszerű, de Ízlésesen díszített templomba, melynek minden talpalatnyi helyét elfoglalta azután a hallgatóság; ennek sorai között ott láttuk az alapi közbirtokosság több tagját, úrhölgyeket, vegyest a nagy kiterjedésű birtokokról összesereglett szegény cselédnéppel, kik buzgó áhítattal hallgatták a főpásztor beszédét, melyben Üdvözítőnknek a jó pásztorról mondott példázatából kiindulva, magát ama legfőbb pásztor megbízottjának mondván, kereste a nyáj juhait, melyek e több mint 20,000 hold területén fekvő leány-egyházban, szétszórtan lakva sok veszélynek, sokszor az eltévedésnek, a nyájtól való elszakadásnak kitéve vannak. Vajon megtalállak-e titeket? mondá többek között. Már megtaláltalak testileg itt a gyülekezet házában, midőn szemtől-szembe állunk egymásai, de én nem a testi embert, hanem a lelki embert keresem, ezt pedig csak a szívnek rejtekében találom meg. De bejuthatok-e a ti szívetekbe? Megpróbálom! Flogy szívetekbe bejussak, fel kell nyitnom mindegyikötök szívének ajtaját, de hát mivel és mikép? Az Isten igéjét méltán lehet hasonlítani egy bokor kulcshoz, mely közt megtalálható min-