Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-26 / 21. szám

emlékkő-leleplezés beszéddel énekkel, közebéd és estve népünnepély tartandó; az istenitisztelen és az emlék leleplezése közben a sárospataki énekkar s esetleg az abauji-vidéki dalárda szerepeljen. * Iskola avatás és tanári értekezlet. A nagy­enyedi Bethlen-ftfskola újonnan épített helyiségének ünne­pélyes fölavatása junius 3-án lesz s ezzel kapcsolatban az erdélyi ref. tanártestületek értekezletet fognak tartani Nagy-Enyeden. A fölavatási ünnepélyre meghivattak a társfőiskolák tanárkarai is; a pesti ref. főiskolát Kenessey Béla kartársunk fogja képviselni. Az ünnepély lefolyása, a beküldött nyomtatott programm szerint, következő lesz : jun. 2-án a vendégek fogadása, a kollégium helyi­ségeinek és gyűjteményeinek megtekintése, ismerkedő estély ; jun. 3-án az uj épület fölavatása, a tanári érte­kezlet megnyitása Szász Domokos püspök által, az érte­kezlet üdvözlése id. Zeyk József koll. főgondnok által, Fogarasi Albert és Bartha Zsigmond n.-enyedi tanárok székfoglaló értekezései; jun. 4. és 5. napjain Váró Ferenc nagy-enyedi, Török István kolozsvári, Bedöházi János maros-vásárhelyi, Gráf Jakab kolozsvári, Diák Gerő szászvárosi tanárok értekezései, végül tanácskozások a tanári gyámintézet alapszabályairól és az Írásbeli dol­gozatok készítéséről, ez utóbbi referense dr. Csemátoni Gyula kolozsvári tanár lesz. Az érdekes ünnepély és tanári gyűlés lefolyásáról részletesen fogjuk tudósítani olvasóinkat. * Az érettségi viszgálatok miniszteri biztosai. A hivatalos lap a napokban közölte ama miniszteri biz­tosok névsorát, kiket a kultuszminiszter a protestáns középiskolák érettségi vizsgálatainál a kormány képvi­seletével megbízott. Kiküldötte a miniszter : Gönczy Pál államtitkárt, a budapesti ev. ref. főgimnáziumhoz. Gömöry Oszkár miniszteri tanácsost, a budapesti ág. ev. főgim­náziumhoz. Ballagi Aladár budapesti egyetemi tanárt, a halasi és kecskeméti ev. ref. főgimnáziumokhoz. Szabó Károly kolozsvári egyetemi tanárt, a nagykőrösi és nagy­enyedi ev. ref. főgimnáziumokhoz. Heinrich Gusztáv budapesti egyetemi tanárt, a pozsonyi ág. ev. és a rima­szombati egyes protestáns főgimnáziumokhoz. Zsilinszky Mihályt', a tud. akadémia tagját, az iglói és kézsmárki ág. ev. főgimnáziumokhoz. Beöthy Zsolt budapesti egye­temi tánárt, a rozsnyói ág. ev. és a máramarosszigeti ev. ref. főgimnáziumokhoz. Vécsey Tamás budapesti egyetemi tanárt, a Selmecbányái és eperjesi ág. ev. fő­gimnáziumokhoz. Medveczky Frigyes, budapesti egye­temi tanárt, a soproni ág. ev. főgimnáziumhoz. Békési Gjida debreceni tankerületi kir. főigazgatót, a debreceni ev. ref., a szarvasi és nyíregyházai ág. ev. főgimnáziumok­hoz. Török József debreceni főiskolai tanárt, a hódmező­vásárhelyi ev. ref. főgimnáziumhoz. Ftöhlich Gusztáv budapesti egyetemi tanárt, a miskolci és sárospataki ev. ref. főgimnáziumokhoz. Szász Béla kolozsvári egyetemi tanárt, a kolozsvári és szászvárosi ev. ref. főgimnáziumok­hoz. Hegedűs István kolozsvári egyetemi tanárt, a maros-vásárhelyi és zilahi ev. ref. főgimnáziumokhoz. Erődi Bela kolozsvári tankerületi kir. főigazgatót, a kolozsvári unitárius főgimnáziumhoz. Elischer József nagyszebeni tankerületi kir. főigazgatót, a nagyszebeni, segesvári, besztercei, brassói, medgyesi ág. ev. főgim­náziumokhoz és a nagyszebeni ág. ev. főreáliskolahoz. Felmén Lajos kolozsvári egyetemi tanárt, a székely­udvarhelyi ev. ref. főgimnáziumhoz. Csiky Kálmán mű­egyetemi tanárt, a csurgói és pápai ev. reform, főgim­náziumokhoz. * Az országos közoktatási tanács máj. i8-án"tar­totta Stoezek Józs. elnöklete alatt évi nagygyűlését, melyen Ferenczy József titkár olvasta föl az évi jelentést. A jelen­tés hangoztatja a tanács reorganizációjának szükségét s ismerteti az ez irányban tett lépéseket s fölszólalásokat. Majd a tanács évi munkásságáról tesz említést s elmondja, hogy a tanács átvizsgálta az érettségi vizsgálatok ügy­iratait s javaslatokat tett az észlelt visszásságok meg­szüntetése iránt, szabályzatot csinált a népoktatási könyv­birálati eljárásra javaslatot tett a népiskolai földrajzi taní­tásra s előterjesztéseket készített a fővárosi népiskolák tanterve felől stb. Legnagyob munkálata volt a népok­tatási tankönyvek revíziója. Átvizsgálásra beadatott 817 kötet. A magyar nyelvi, földrajzi, történelmi, természet-és vegytani, valamint neveléstani könyveknek több mint fele hasznavehetetlennek bizonyult. Bizonyos szakmabeli művekből alig talált a tanács legalább egyelőre enge­délyezhető művet. Föltűnő nagy számmal voltak a helyi érdekű földrajzok, melyeket a tanács föltétlenül kiküszö­bölendőknek ítélt. Az általános benyomásról, melyet a tankönyvek tettek, így szól a jelentés : «Ha az 1888-ban teljesített nagy revizipnális munkálat végeredményét tekintjük, tanügyi szempontból ugyan nem egészen meg­nyugtatóak a tett tapasztalatok, mert azt bizonyítják, hogy tankönyviróink egy része sem tudományos kép­zettség, sem pedagógiai és didaktikai műveltség tekin­tetében nem áll azon a színvonalon, mely tőlük méltán elvárható, de a szerzett tapasztalatok azt a meggyőződést is megerősíthették mindenkiben, hogy a tankönyvek szigorú megbirálására valóban nagy szükség volt». E szomorú állapotok a revízióra küldött műveknél tapasz­taltattak. A mi az uj müveket illeti, ez évben megbirál­tatott 263 mű (113 középiskolai, 98 népoktatási, 7 szak­iskolai, 45 nemzetiségi.) Engedélyezésben részesült 200, visszautasíttatott 63. Itt tehát az eredmény sokkal ked­vezőbb, mint a revízióra beküldött könyveknél. E jelentés tudomásul vétele után a- tanács elhatározta, hogy sür­getni fogja a fővárosi kereskedelmi iskolák tantervének revízióját s kimondotta, hogy a javító vizsgát tett keres­kedelmi iskolai tanulók uj bizonyítványt nyerjenek. Majd a tanács némi módosítással helyeslőleg nyilatkozott a keresk. iskolákkal kapcsolatos polgáriskolai tanterv vál­toztatása iránti .előterjesztésről. Végül a tanács, szemben a kereskedelmi akadémiák igazgatóival, megengedhető­nek mondta ki, hogy a középfokú kereskedelmi iskolák­ban magánvizsgálatot lehessen tenni. * A tanítók nyugdíja, Mióta Kovács Albert orsz. képviselő, az országos tanítói nyugdíj-intézet tultengésé­ből a törvény revíziójának szükségét meggyőzőleg demos­trálta, azóta egymást érik a testületi és kérvénybeli sürge­tések a közoktatásügy vezetőinél. A biharmegyei tankerü­let küldöttsége a napokban tisztelgett Csáky Albin gróf kultuszminiszternél, átadva neki a nyugdíjtörvény reví­ziója tárgyában szerkesztett kérvényt. A miniszter kije­lentette, hogy az illető törvényjavaslatot valószínűleg már az őszi ülésszak elején beterjeszti. A küldöttség fölkereste Kovács Albert képviselőt is, hogy megkö­szönje a közoktatásügyi bizottság kifejtett működését, melylyel a tanítók érdekeit szolgálta. Ugyanezt tették Vasmegye tanítói is, minekutána a miniszternél és az államtitkároknál tisztelegtek. * Nyilatkozat. Sopronban biztos tudomásunk sze­rint, de talán másutt is már május 5-ike előtt azon hír tűnt fel, hogy a dunántúli ev. egyházkerület felügyelőjére beadott szavazatánál Répczelak-Csánig Radó úr ő méltsga ellen nyilatkozott, és hogy hasonló ellenszenvvel talál­kozik Radó úr ő méltóságának jelöltsége a lelkészünk vezetése alatt álló vasi közép esperességben. Ha ügyet­len kortesfogásnál (s ügyetlennek mondjuk azért, mert

Next

/
Thumbnails
Contents