Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-12 / 19. szám

Ezen határozat meghozatala után több évvel, midőn már ez kétségkívül ismeretes volt az egyházmegyék előtt, az x ... i egyházmegyéből egy papjelölt panaszolkodott egyházi felsőbbségénél, hogy 2—3 évvel ezelőtt elvégezte a theol. cursust, azóta foglalkozás nélkül van, nem veszik fel tőle a kápláni vizsgát, nem alkalmazzák ; kéri ennélfogva, hogy ne tegyék őt ki a kétségbeesés országútjára, hanem vegyék fel tőle a kápláni vizsgát s alkalmazzák segédlelkészül. A véletlen úgy hozta magával, hogy épen ebben az időtájban az y...i egyházmegye őszi közgyűlésén egy 70 év körüli elaggott beteges lelkész káplánt kért maga mellé. «Nincs! — mondá a közgyűlés többsége — de különben is a kérelmező lelkész még el lehet káplán nélkül.» Hiába akarta orvosi bizonyítványnyal igazolni gyengését, várnia kellett a következő év január végéig, a mikor a IV. éves theologusok letévén az I-ső félévi vizsgát, azonnal rendelkezésére bocsáttatott egy a «benszülöttek» közül. Most már ha szívünkre teszszük kezünket s szemünkkel látjuk, hogy egyik atyánkfia 2—3 évig hely nélkül tengődik, a másik atyánkfiát pedig ugyanakkor mint diákot kihozzák az intézetből, sőt az egyházakat és a beteg lelkészeket érette megvárakoztatják : lehetetlenség nem konstatálnunk, hogy a sorrend visszaélésekre ad alkalmat. Nem sokkal célszerűbb lenne-e Dunántúl is ama gyakorlat, mely szerint a káplánok a kerület s illetve a püspök közvetlen főhatósága alá rendeltetvén, egyenlő mértékkel mérnének mindenkinek ? Nem jobban elhelyezhetné-e a kerület, illetve a püspök a s. lelkészeket, különösen oly helyeken, hol a törvényszerű képesítés mellett más mellékes egyéni tulajdonságok (pl. nyelvismeret) is megkívántatnának az alkalmazandó egyénben?! Ezekben kívántam egyrészről magát a sorkáplánság intézményét megismertetni, más részről megismertetni azon árnyoldalait, melyek miatt én ez intézményt nem helyeselhetem, s ennek eltörlését szükségesnek látom. És ennek eltörlése már illetékes helyekről is sürgettetett. Ez alkalommal csak egyet említek fel. A dunántúli kerület a zsin. törv. életbe lépése után azonnal észrevette, hogy az eddigi gyakorlatnak a zsin. törvény keretébe illesztése nehézségekbe fog ütközni, legalább erre mutat azon intézkedése, hogy a „zsin. törv. értelmezése és magyarázása" s „a saját lelkészválasztási szabályainak magyarázása" (melyekből fentebb a segédlelkészekre vonatkozókat közöltem) céljából egy hat tagú bizottságot nevezett ki (1884-dik kerületi gyűlés jegyzőkönyvi 107-ik pontja). Nagy érdeklődéssel vártuk a bizottság „magyarázatát" s reményünkben nem csalatkoztunk, mert nevezett bizottság az 1885-ik kerületi gyűlésre (97 jegyzőkönyvi pont) beterjesztett s derekasan indokolt javaslatában indítványozta „a segédlelkészeknek a püspök által leendő elhelyeztetését" s a ,,sorrend eltörlésétmel}' a javaslat szavai szerint ,5

hatalmas gyámolítója a középszerű tehetségek kerületünkbe való özönlésénekTehát a legilletékesebb fórum a törvények és szabályok magyarázására specialiter kiküldött bizottság mondta ki a sorkáplánság intézménye felett helytelenítő Ítéletét; de a jobb sorsra érdemes indítvány, mint sok más nemes ügy a világon, elbukott. Leküldetvén az egyházmegyékhez hozzászólás és véleményezés végett: 9 egyházmegye közül egy fogadta el általánosságban és feltétlenül, három részben fogadta el, öt pedig feltétlenül elvetette (r886-ik évi kerületi gyűlés jegyzőkönyvi 162-ik pontját). Ezzel a sorkáplánság ügye egyelőre befejezettnek tekinthető és tekintendő. Emeltetnek ugyan hangok itt és ott ez intézmény ellen, s gyakran megtörténhetik, hogy az esperes a zsinati törvény Scyllája s a kerületi statútumok Charybdise között hányatva s ingadozva nehezen találja meg a kigázolásra alkalmas utat: de azért az intézmény fenáll azon módosítással, hogy lelkészek helyett theologiai tanárok vizsgálják a censendust s mindkét papi vizsga letehető 2 év alatt egyházmegyei «ajánlat» nélkül. Pedig a «sorkáplánság» véleményem szerint túlélt intézmény, melynek múltja van, de biztos és hosszú jövőt nem jósolhatunk neki, mert önmagában hordja az enyészet, a megsemmisülés csiráit. Mint a régi időknek rozzant alkotmányát, lehet még egy ideig tatarozni, támogatni a kerületi határozatok támasztékaival, de erős hitem szerint elérkezik az idő, mikor a gyakorlati élet, — a törvények és statutumok e legilletékesebb felülbírálója — kimondja szigorú Ítéletét és napirendre tér felette. De mikor jön el ez az idő ? Zsinati törvényeink szelleme! mikor jön el a te országod? Gregarius. T A R C A. (Folytatás.) Ilyen, a vallás előállásának első motívuma gyanánt a hódolatot, tiszteletet, nevezi meg Rauwenhoíf. Á tisztelet, mondja R. annyira természetes, önként keletkező érzelem, hogy azt még a legműveletlenebb állapotban levő embernél is meglevőnek képzelhetjük; ez érzelem, igaz hogy csak az emberekkel való érülközés folytán áll elő s csak később irányulhat egy föltételezett felsőbb lényre. Tagadhatatlan miszerint a szülőkkel való viszonynál, a család- vagy a törzs-főnökök, bátor s vitéz férfiak megismerése alkalmával a tisztelet érzetének fölébredése volt az, ami már magasabb fejlettséget, mondjuk, műveltséget igényelt. Mikor a természetes állapotban élő emberre egy természeti tünemény egy felsőbb lénynek, vagy egy felsőbb lény tényének benyomását: gyakorolta — tekintet nélkül az értelmi okokra — természetesnek találhatjuk, ha e benyomás mellett tüstént megjelent a tiszteletnek azon érzelme is, melyet az illető embertársaira vonatkoztatva már ismert. Nem múlhatatlanul szükséges itt, hogy a tisztelet az istenség vagy a segély eszméjének benyomása alatt keletkezett légyen ; a tisztelet érzete ép úgy előállhatott ezen hatalom félelme, mint a benne való bizalom alapján s különféle nüancirozással bírhatott a szerint, a mint a hála, becsülés vagy félelem jellegét viselte magán. Egy szóval teljesen elég már az is, hogy volt valami, a mi az ember előtt nem csupán mint általános hatalom, hanem egyenesen mint felette is uralkodó, vele viszonyban álló tünt fel, kivel magát szorosan összefűzte elannyira, hogy legalább gondolatban nem szabadulhatott tőle s magát így mintegy szolgálatba ajánlotta. Mennyi sok jelenség tehetett a fejletlen, s ugyanazért a babona vagy vakhitre hajló emberre enemü benyomást! Egy véletlen