Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-12 / 19. szám

Ís előidézhette, hogy egy vagy más dolog, jelenség, mit a titokzatos természetben látott vagy hallott egyszerre valamivé lett reá nézve, a mi másra nézve talán semmi sem volt; mint a hogyan enemű jelenséget gyermekeinken is észlelhetünk, csakhogy a mi gyermekeinknél a nevelés által előidézett benyomások oly gyorsan követik egymást, oly tarka változatosságban, hogy öntudatának korábbi, úgy nevezhető alakjairól később a gyermek teljesen megfeledkezik. A primitív embernél, ki még oly kevés eszmét dolgozott fel bensejében, egy tiszteletet gerjesztő benyomás tovább megmaradhatott s tovább fejlődhetett úgy, hogy ehhez aztán a képzeteknek egy maradandóbb jellegű köre csatlakozhatott. Ha pedig az emberben a tisztelet érzelme feltámadt, ekkor egyúttal ennek tárgya a hatalom, lény, vagy nevezzük bárminek is, szintén mássá lett reá nézve. Előtte az egész természet hatalmakkal telt, fensőbb lények által lakott, de ezek, vagy ez aztán egyedül az övé, melylyel neki számolni valója van. Más szavakkal ez az ő Istenévé lett, s ehhez közvetlen csatlakozik egy más körülmény is. Minden vallásos öntudat mindig bilateralis valami. Azon kérdéssel, hogy micsoda Isten reám nézve, mindig szemben áll az a másik kérdés is, hogy hát én mi vagyok Istennel szemben. így van ez itt is. A tisztelet érzete tovább folytatódik a kötelesség érzetéig; hogy e kötelesség érzete esetleg a legképtelenebb cselekvésekre vezeti az illetőt, vagy egy műveltebb embernél az engedelmesség nemesebb nyilatkozatát eredményezi, ez nem változtat semmitsem a dolog lényegén. Itt és ott mindenkor úgy jelentkezik a kötelesség érzete, mint a tisztelet reflexuma, a megkötöttség tudata. R. nem látja be, hogy ezzel egy egészen más terrenumra jutottunk el, mint a hová a korábbi magyarázatok vezettek bennünket ? Mindig, valahányszor nem állapodunk meg azon kevéssé emelkedett alaknál, melyben a vallás először nyilatkozott, hanem a karakter utáni t. i. a tisztelet s a kötelesség tudatának combinatiója után kutatunk, azonnal felfedezhetjük első kezdetét valami erkölcsinek. Vagy nem erkölcsi vonás e már az is, ha az ember valami olyan érzelem altal érintetik, mely mint tisztelet érzete vésődik lelkébe s ez által kötve érzi magát mintegy bizonyos kötelességgel szemben ? így jutunk el azon resultatumhoz, hogy a vallás kezdete mindenkor összeesik az ember első erkölcsi fejlődésének tényével. A tisztelet érzete máimagában véve is több puszta érzéki valaminél. A becsülés, melynél az ember számot igyekszik adni arról, hogy valamit miért becsül, még nem egy ezen tisztelettel, bár oly közel áll már hozzá, hogy az átmenet egyikről a másikra szinte észrevehetetlen. Nem nehéz bebizonyítani, hogy minden erkölcsiség tisztelettel kezdődik, nevezetesen tisztelettel valami olyan iránt, a mi mint törvény jelentkezik. De minden tiszteletben fel kell tételeznünk valami olyas fogékonyságot, a mi több mint puszta érzéki motivum. S mikor ezen érzékenység nem szorítkozik egy bizonyos időszerinti érintésre, hatásra, hanem azonnal a kötelesség tudatába megy át valamit tenni vagy kerülni, akkor talán nem mondunk sokat, midőn azt állítjuk, hogy ekkor az erkölcsi terrenumra léptünk át. Ha pedig a vallás itt kezdődhetik egyedül, úgy a vallás előállását csak az erkölcsi Öntudatnak a naturisticus vagy animisticus természetszemlélettel való találkozásából lehet és kell kimagyaráznunk. íme így véli Rauwenhoff a vallás előállásának tényét lélektani motívumok alapján kimagyarázhatni s végeredményében, mint a hogy nevezett cikke végén ő maga is megteszi az összehasonlítást, nem sokban különbözik Pfleiderer legutóbb adott magyarázatától, kinek vallásbölcsészete második kiadásában (II. k. 28. s köv.) világosan ki van mondva, hogy a vallás eredete sem kizárólag erkölcsi sem kizárólag nem erkölcsi motivumokban nem keresendő, hanem egyedül a vallásos motívumban, mely a magasabb Isten tudat csiráját hordja magában. E szerint a magyarázat szerint minden vallás csirája: «jene Lebensbeziehung auf die weltbeherschende Macht, welche zur Lebensgemeinschaft mit ihr werden will.» Ezen vonatkozás tárgya még nem szellem, hanem csak természeti erő, mely mint akaró s cselekvő lény képzeltetik s ugyanazért még nem úgy fogatik fel, mint absolut, bár az emberre nézve már oly hatalom, mely ellen ő semmit sem tehet, de a kivel ő is hatalmassá lehet. Ezért jelentkezik a vallás eleintén mint a félelem érzete, de a mely mihamarabb a bizalom-érzetébe megy át, mely utóbbit a barátságosnak, nemtőnek nevezhető természeti hatalmak ismerete idéz elő. Ebből fejlik ki továbbá a társaság után való vágy, a társulási ösztön s így tovább a kötelesség érzete, a pietás mely gyökere minden erkölcsi kötelességnek. Valóban e félelem, bizalom és szeretet egysége, mely a gyermeki pietás érzeteinek lényegét teszi, képezi a vallásos érzelemnek is lényegét s eredeti motívuma a vallásos cselekvésnek, mondja Pfleiderer. Ezután R. e Pfleiderer-féle nézetet néhány kritikai megjegyzéssel ismertetve, összefoglalja mintegy értekezése eredményeit. E szerint a kedélynek azon állapota, hogy úgy mondjuk, képessége, melyből a vallásos hit előállásának kérdését megfejteni akarjuk, egy állapot, képesség, azzal a miben az erkölcsi öntudat jelentkezik, s így vallás csak ott áll elő, hol egy föltételezett érzék feletti lényről való határozott benyomások az erkölcsi öntudatot is életre keltik. Más dolog az, mikor benyomások hatnak a képzeletre, vagy mikor az után-gondolás, elmélkedés. Első esetben a mythologia elemei formálódnak, a második esetben egy primitív cosmogonia áll elő, de azért sem magából a phantasiából, sem magából az elmélkedésből, sem a kettő egyesüléséből nem származik vallás, mert mind három esetben hiányzik az, m a vallás characteristicumát képezi t. i. hogy az ember hite tárgyával személyes viszonyban állónak ismeri fel magát, kivel szemben bizonyos kötelességérzet támad lelkében. Ebből következik aztán az is, hogy a vallás előállását sohasem lehet úgy tekinteni, mint akár a naturismus, akár az animismus vagy bármi effélére következő stádiumot, mertn em a világnézet a fő kérdés, hanem a személyes vonatkozás egy a világban föltételezett lényhez, mely vonatkozás bármily világnézet mellett — kivéve a tisztán materialistikust — fönnállhat. Ide megy ki végeredményében R. nézete a vallás előállásáról, melyről — bár bírálata ezúttal nem célom — ki kell nyilatkoztatnom, hogy legalább rám nézve nem teljesen kielégítő megoldása a nagy fontosságú kérdésnek bár, tagadhatlanul a legszellemesebbek egyike. Ha mégis lehető hűen, mint a hogy ezt szabad fordításban tehetjük, megismertetni igyekeztem tisztelt olvasóimmal egész gondolat menetét, tettem ezt azon célból, hogy feltárjam előttök az elhunyt nagy gondolkozó lelki világának gazdaságát, a gyöngédség tekintetében páratlan vitatkozási modorát s lelkiismeretes munkálkodását szeretett tárgya érdekében. Hátra van még, hogy röviden az egész műnek szerkezetét, berendezését megismertessem. (Vóge köv.) Szalay Károly.