Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-05 / 18. szám

ben s ez utóbbiak között sem tesznek különbséget a jók és gonoszok között. Hiányzik ebben még az a sze­mélyes valami, a mi az embert figyelmessé tehette arra, hogy azt a mit lát, úgy tekintse, mintha hozzá volna intézve, ő érette volna téve. így pl. a ragyogó nap, vagy az éj sötétségét eloszlató hold ép oly benyomást tehe­tett a műveletlen emberre, mint a minőt mi ránk ma is tesz, hogy t. i. ez égi testek saját útjaikon haladnak a nélkül, hogy legkevésbé is törődnének az egyesek érde­keivel; érzéketlenek ezeknek szenvedései iránt, közö­nyösek ezek istenfélő vagy istentelen volta iránt. Ha az egyén azt, mi többekért látszik lenni, nem úgy tekinti, mintha az csupán ő érette volna, akkor még nem is mondhatja róla hogy : te vagy az én Istenem. Hol ez még nincs meg a lélekben, ott még nincs vallás, s ez érze­lem ott nem támadhat fel, hol az ember tisztelete tár­gyában valamit a sajátjából nem ismer, nem talál fel, melyet alapul vehet fel egy személyes viszony számára közte és Istene között. Szoros összefüggésben áll e nézet azzal, mit Müller Miksa oly találóan jegyez meg, mikor azt mondja, hogy a vallásnak Kathenotheismussal vagy világosabban szólva Henotheismussal kell kezdődnie. E tétel mellett positív érvet nem lehet ugyan felhozni, mivel nincs alkalmunk sehol egy vallást első eredeti formájában megfigyelni, de utalhatunk azon szükségképi tényre, hogy a hol a hagyomány pl. több Istent kinál mintegy az ember tisztelete tárgyául, ez mindig egyet választ ki ezek közül magának, melyet bárhányszor cse­réljen is fel mással, mindenkor egy speciális Istent választ devotiója tárgyául. így volt és van pl. a hivő katholi­kusoknak is mindig egy fő patronusuk a számos szen­tek közül, kinek különös oltalmába ajánlják magukat. De azt még történeti érvek nélkül is állíthatjuk kétsé­get kizárólag, hogy a polytheismus nem az eredeti val­lásalak, hanem előállása több Istenek összefoglalása utján jött létre, melyeket előbb egyenkint tiszteltek. De hogy is jött volna rá az ember, hogy egyszerre különböző hatalmakat tekintsen mint segítőit tisztelete tárgyaiul ? Az egy élő s gondolkozó lényegiség fölvételében már oly következtetés rejlik, melyre az első nemzedék még nem juthatott el. A collectivum csak akkor jöhetett létre, ha már az egyes alkatrészek, melyekből amaz össze­szerkesztetett, már adva voltak, fel voltak találva. így az ember tiszteletének tárgya is előbb csak egy vagy más meghatározott tárgy lehetett, melyet ez megkülön­böztetve minden mástól kizárólagos sajátjának ismert el s melyet személyes okok alapján Istenévé tett. Az a kérdés most, hogy mi indíthatta őt erre? Fel kell ven­nünk valami olyat, mely a naturismus vagy animismus álláspontján a természeti állapotban élő emberre nézve motivum gyanánt szolgálhatott arra nézve, hogy a föl­tételezett felsőbb hatalmak közül egyet Istenévé tegyen. S midőn ezt keressük, meg kell figyelnünk azon állapotot, mely az ember lelkében a természeti jelenségek benyo­mása folytán létrejöhetett s ezt egyedül saját magában, kedély világában kereshetjük. (Folyt, köv.) Szalay Károly. Az emberöltők vándorlása az öröklétbe. (Doddridge Fülöp.) Mint zúg az ár és mint sodor, Az oczeánba ömledez ; Eszmétlen lelkünk a sodor Árján az öröklétbe vesz. Atyáink ? Hová tűntek ők ? Hol mind az, mit szerettenek ? Bú, gond, remény, öröm velők Elszálltak, el a nagy nevek. Bu vagy öröm kisérje bár Halandók szálló életét, Immár haló porukra száll A feledés ... sír árnyakép. A hol pihennek az atyák, Pihennek majd a gyermekek ; Más örököt nem hagyva ránk, Mint a sötét sír üreget. Atyáink édes Istene, Örök barátunk, oh te halld ! A lét-örvény vészszel tele ... Lelkünk magadhoz te fogadd ! A kegyes lelkek ösvényén Mi haladunk az üdv felé; Míg vélük a menynyek ölén Jutunk majd szent színed elé! Hegedűs István. BELFÖLD. A felső-szabolcsi ev. ref. egyházmegye tavaszi gyűlése.*) Tartatott Nyíregyházán, a megyeháza nagy termé­ben ápril 9—io. napjain. Dacára a kedvezőtlen időjá­rásnak s a járhatatlanságig rossz utaknak, a gyűlés elég népes volt. Némi ünnepélyes szint kölcsönzött e gyű­lésnek azon körülmény, hogy a haló porában is áldott emlékű Pilissy László utóda, az egyházmegye négyötöd­részének szavazatával megválasztott Gencsy Bertalan egyházmegyei gondnok, ez alkalommal foglalta el elnöki székét. A szokásos esperesi jelentés, mindnyájunk őszinte fájdalmára hozta tudomásul, hogy a kit oly igaz szere­tettel szerettünk : Pilissy László, buzgó vallásos egyház­megyei gondnokunk, a boldogultak hónába költözött. Az egyetemes papság eme kimagasló alakjának emléke jegyzőkönyvünk lapjain megörökíttetni határoztatott. A borongás után következett az édes remény derűje. Jelenti esperes ur, hogy az egyházak csaknem általános több­ségével, Gencsy Bertalan birtokos ur, volt egyházmegyei tanácsbiró, választatott gondnokká. A megválasztott gondnok még a férfikor kezdetén áll s az országos hirű család múltjából nagymérvű előleg kellett hozzá, hogy oly nagyszámú egyházak bizalma benne öszpontosuljon. Elválasztott gondnokunk, egy küldöttség élén a gyűlésben megjelenvén, esperesünk által üdvözöltetett s felhivatott a gondnoki szék elfoglalására. A nemes tet­tek férfia nem hangoztatta a nagyhangú Ígéreteket. «Midőn a felső-szabolcsi egyházmegye gondnokává lett megválasztatásomról értesültem — úgymond — kétsé­gek támadtak bennem, elfoglalhatom-e ezen állást? mivel a múltban nem sokat tehettem a bizalom kiér­demlésére s a jövőben is, ki tudja ? lesz-e elég erőm *) A mult számból tárgyhalmaz miatt kiszorult. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents