Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-21 / 16. szám

485 486 megváltási menetel minden mozzanatára volt szüksége az emberiséggel szemközt. Azt mondják némelyek, hogy a megváltási mű a szárkozisz vagy is az ige megtestesülése által már bevégezve lett; mert hiszen benne az isteninek és emberinek egyesülése ténylegesült. Oh igen, felmutatva lett azon egyesülése az isteninek és emberinek az «egy igazban», a minek véghez kelle menni az egész emberiségben. De az az emberiség már oly «igaz=normalis»-e mint amaz «egy» ? Ha nem, akkor annak előbb megigazíttatnia kell. De hát Kant és Schopenhauer azt tanítják, hogy az ember képes megigazítani magát a megjavítás által. Nézzük meg, mi igazsága van ezen állításnak ? Senki a lett dolgot nem nem-letté változtathatván : tehát törvényszegéseért adósa a törvénynek. Ez világos. A zon állítás tehát, hogy a ki magát megjavítja, az már megigazult, merő illusio; mert hiszen az által, ha valaki új adósságot nem csinál, még régi adósságát csakugyan el nem törli, tehát az a régi adóssága miatt minden javulása mellett is csakugyan perbe fogatik, s bíróilag fizetésre kényszeríttetik Ez is világos. A fennmaradt régi adósságot tehát valakinek a feloldás eszközléseért kell, lefizetni vagy a tartozónak, de ez nem teheti; mert a lett dolgot nem-letté tenni nem áll hatalmában, és mert életének minden uj percét úgy is kötelessége betölteni, nem marad tehát semmi, a mivel a betöltetlen régi perceket betöltse... Marad tehát azokra nézve örökre adós, hacsak helyette más nem fizet. íme ezt tette az isteni örök szeretet a Jézus Krisztus helyettes áldozatában, és azért van szükség az erkölcsi érzelem végleges megnyugtatása végett a Pálias véres apolytróziszra. * * * De most az a kérdés : Elfogadta-e a világbíró ezen helyettes áldozatot? Itt mellőzöm annak kimutatását, hogy ezen isteni akaratnak sejtelme megvolt a köz lelkiismeretnek már a pogány világ engesztelő áldozataiban. Nem hivatkozom a Mózesi intézményekre, a melyek a Krisztusban megjelenendő valóságnak előre vetett árnyékai voltak. Csak azt mondom: Ha a Krisztus a világ bűnét, és a bűnátkot magára vévén leáldozott, és halálban maradt : akkor a bűntudatos lelkiismeretnek semmi megnyugtató bizonyítéka sem lett volna arról, hogy az Isten ezen helyettes áldozatot elfogadta .. . akkor mi, mint Pál apostol is mondja, még a halál átka alatt vagyunk, s hitünk hiába való. De miután a magát feláldozó isteni szeretet feltámadott diadalmasan: már tényleges bizonyítékunk van a felől, hogy az örök bíró a fizető örök szeretetnek engesztelő áldozatát csakugyan elfogadta, adósságunk törülve van, s így boldog bizalommal tekinthetünk immár az egekre, s a jövő elé. * * * Azonban a feltámadás tényével, s a halhatlanság ily mindent meghaladó bebizonyításával az emberi lélek kiáltó szükségei még mind elnémítva nincsenek; mert az tudni óhajtja elnyomhatlanul azt is, hogy mi jövő várakozik a Krisztusban kiengesztelt, és benne, azaz hitében és szellemében élő emberiségre ? Minő halhatlanság várakozik reá ? E kérdésre is ténynyel felel meg a ker. vallás. íme a világ bűnét magára vevő középponti ember nem csak feltámadott a halálból, hanem diadallal a válságos nagy küzdelem után felemelkedett Istenhez, az egekbe. Ebből azután azon megnyugtató következmény vonható le egész biztossággal, hogy a Krisztusban, ama középponti emberben élő, azaz munkás hit által vele egyesült, s általa áthatott emberre is boldog örökkévalóság várakozik. «Atyám ! akarom, hogy a kiket nekem adtál, azok is velem legyenek, és lássák az én dicsőségemet.)) Ez ama középponti embernek méltó, főpásztor! imája. * * * íme ezek a keresztyénségnek felséges sarktanai, melyek valóban az emberi lelkek minden szükségeit teljesen képesek fedezni, s bennük Istennek oly szeretete nyilatkozik, a mely valóban atyai és imádásra méltó. Azonban korunkban több oldalról hallhatni a panaszt, hogy a keresztyénség immár tarthatatlan az ő hozzáférhetlen tanaival. Minduntalan észi ellenmondásra bukkanunk, ha vele foglalkozunk, és hogy a világtörvény, a haladás abban áll, hogy e már lejárt s megbizhatlan rendszert mással váltsuk fel, mely az előhaladott kor szellemével teljesen megegyezzék; az állítólagos isteni garantiák vagyis positivitások helyébe állítsunk örök észit s természetit, szóval emberi garantiákat; mert utóvégre is ezek az ellentétesség alapján mások nem is lehetnek. Itt nem mulaszthatom el ama kérdést támasztani: ugyan miben állott a hajdani protestantismus ? Mert most «in hoc signo» e jelszó örve alatt történik minden. E kérdést legilletékesebben megoldja saját genesise 1 Elődeink, kik az egyház reformátiója nagy munkáját oly bámulatos bátorsággal és kitartással végezték, protestáltak Róma, s azon eljárás ellen, hogy az eredetileg istenit emberi, önös fércművekkel éktelenítették. Ekkor ez volt a jelszó : «Az íráson kívül semmit.)) íme ez a protestantismus genesise. De hát megegyez-e a hajdani nagy refomátorok protestantismusa a mai protestantismus irányával? Az írásban közölt, s így kijelentett alaptanok tisztázása, s azoknak az elavult formák alúl kiszabadítása, s így az örök eszmekincsnek biztosítása kétségkívül protestáns és jogos, sőt kötelességszerű ... de már a tan kiüresítés soha ! Mi ez más, mint az emberinek állítása az isteninek helyébe ? Én azt hiszem, hogy a lelkeknek nagyobb megnyugtatására szolgálna, ha a ma annyira élesen használt protestantismus szó helyett, már a tanállományra vonatkozó reformátio szót használnók; mert bár mit tartsunk is, annyi bizonyos marad, hogy a lélek csakis határozott tanokon nyugodhatik meg. A vallásnak pedig ez a célja. Felmutattam ime azt is, hogy a ker. elvben rejlő alaptanok a bölcsészetileg gondolkozó ész előtt elzárva nincsenek, ennélfogva a hitnek méltán képezhetik tárgyait. Kitűnt előadásom folytán az is, hogy azok az emberi lélek és kedély megnyugtatására szolgálnak, s hogy így azok a lelki és észi követelményeknek isteni positiv garantiái; tehát fő dolga a haladásnak, mely ha igazi, mindig Istenhez vezet, («Philosophia obiter libata abducit a Deo, penitus hausta reducit ad eundem. Baco), hogy az örök isteni szeretetnek ezen becses ajándékait, az örök igazságok positiv kifejezéseit, közleményeit folytonos mélyezés által az észnek is hozzáférhetővé tegye; mert csak az tartozik az emberhez igazán, a mi eszéhez tartozik; már pedig ilyen a valódi krisztusi tan: lélek (szellem) és élet, azaz, tan és tény, hogy egyik a másikat