Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

korában durcás, haragos és irigy. Megjegyzem, hogy Rousseau az önzést nem tartja rossznak. Á mi a dolog érdemét illeti, a kik a gyermekeket a bűntől teljesen tisztáknak vallják, Jézus szavaira hivatkoznak, ki azt mondá: »Ha meg nem tértek s olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.)) (Máté 18. r. 3. v.) Nem akarom a három első evangeliomból kiírni a Jézus ide vonatkozó szavait, de annyi bizonyos, hogy azoknak egyikében sincs szó a gyermekek ártatlanságáról. Az tehát a kérdés, micsoda hasonlatosságról szól az Idvezítő ? É11 azt hiszem, a contextus teljesen eligazít. E szerint pedig az Idvezítő szavai nem tesznek egyebet, mint azt, hogy a ki a mennyek országába be akar menni, annak kicsinynek (Luk. 9. r. 48), magát megalázónak (Máté 19. r. 4. v.) kell lennie, s a mennyek országát úgy kell vennie, mint a hogy a kis gyermek veszi (Luk. 18 r. 16 v.) A kis gyermek is veszi tehát a mennyországot s nem születik bele, de rendesen könnyebben veszi mint a nagy ember, mert még nem támaszkodik a maga bölcseségére, nincsenek előítéletei az isteni dolgokról. Nem kell megrettennünk azért, hogy hát a kis gyermekek mind elvesznek. Az Idvezítő ezt nyilván lehetetlennek mondta e szavával: «Nem akarja a ti mennyei Atyátok — vagy az eredeti szöveghez hívebben — nem akarata a ti mennyei Atyátoknak, hogy egy is e kicsinyek közül elveszszen.» Ez az ígéret teljesen megvigasztalhatja az édes anyákat, kiknek gyermekei kis korukban halnak el, felesleges is azon tanakodniok, hogyan és mikép hat az Úr Isten a gyermekre, de minket arra taníthat, hogy a kicsinyek el nem veszése a mennyei Atya akaratán fordul meg, nem a gyermekek valamely angyali ártatlanságán. Vigyázzunk azért jól, mert ha az Idvezitő szavaiból a gyermekek teljes büntelenségét olvassuk ki, a logikai szigorú egymásután minket zárhat ki a mennyországból. Tudjuk ugyanis, hogy a megtérő és megigazult, a bűnnel megharcolt ember állapota egész más, mint a teljes bűntelenség. Az Idvezítő azt mondá: «Ha olyanok nem lesztek)), már pedig mi oly igazán ártatlanok nem lehetünk mintahogy a gyermekeket képzelik, tehát nem mehetnének be a mennyek országába. Különben is minden intézkedésünk, lázas sietségünk, melylyel a gyermek zsenge életét igazgatjuk, azt bizonyítja, hogy legalább Hegel szellemes szavait : A gyermek nem olyan, mint a milyennek lennie kellene, teljes mértékben helyesnek tartjuk, bár a szótól eredendő bűn egy kicsit félünk is. Épen azért, tekintve azt, hogy a Krisztus nyiltan hangoztatja : A ki ujjá nem születik nem mehet be a mennyek országába, tekintve azt, hogy az emberiségnek a tapasztalat szerint mindig több az árnyéka, mint a mennyi még a Krisztus megmérhetetlen szeretete közbejöttével is rajta a világos pont, tekintve azt, hogy az általánosan tapasztalható bűnösségről semmiképen ki nem mutatható annak valamely évben vagy hónapban való kezdődése : azt kell mondanunk, hogy az eredendő bűnről szóló tant ném szabad elvetnünk, bár azt ki kell egészítenünk. Ez a kiegészítés nem az én találmányom, de megvallom, oly következetes kifejtőjére és fontosságának hangsúlyozójára még nem találtam, mint a milyen az eredendő bűnt illetőleg Augusztin volt. A közönséges tudat is tud annyit, hogy a gyermek bűnössége alatt nem cselekedeti bűnöket pl. lopást, gyilkosságot, káromkodást, paráznaságot kell értenünk. A régi atyák is szóltak a «justitia civilis))-ről, melyre az ember, bár az Isten törvényeit teljesíteni nem bírja, képes marad. A helvetica confessió is kiemeli, hogy az ember «sem nem kő, sem nem tuskó.» Ezeken kívül még a következőket kell figyelembe vennünk. Először is azt, hogy a bűn, a melyet a szent irás különféle szavakkal nevez s ezek szerint pl. f^JJli^ áitagiía tartható az egyenes útról való eltérésnek, az Istentől való elszakodásnak, az igazi cél elhibázásának tulajdoképen boldogtalanság, mely leigázza a világot, hogy ez „nem tud hinni a Krisztusban." (Ján. ev. 16, 9.) Az a bűnünk, hogy az életbe lépve mindenfelé hajlunk, csak oda nem hol igazi boldogságot lelhetnénk. Az a bűnünk, hogy sok mindent tudunk csak az Úr véghetetlen szeretetébe elmerülni nem. Az a bűnünk, hogy bár az Isten a gyógyító erőket leküldte, nemhogy magunkba vennők azokat még nagy horderejűket sem vagyunk képesek megismerni. Á szög szárai mindig távolódnak egymástól de az elhajlás már a csúcsnál kezdődik, bár hegyes szögeknél az szabad szemmel észre nem vehető. Mi rajtunk is minél tovább élünk a hitetlenségben, annál nagyobb erőt vesz a bűn, tehát annak meg kellett lennie, mikor mi nem láttuk is. De az, hogy a bűnösség meggondolása Istenhez vezet, bizonyára enyhíti az általános bűnösség rettenetességet. Komoly intő szózat lesz, de a mely javunkat akarja s nem azt, hogy megrémüljünk. Másfelől meg kell emlékeznünk arról, hogy a világosság, mely, mint Ige, az Istennél. Isten vala minden a világra jövő embert megvilágosít. (János. 1. r. 9. v.) Az ember ha nem tuskó, nem is ördög, hogy a gonosz természetévé lett volna. Az eredendő bűnről szóló tannak kiegészítése tehát abban áll, hogy azt egész mélységében felfogva, a gyermeket nemcsak a bűn, hanem mindig a í világosság szempontjából is tekintjük. Ha gyarló is és erőtelen tudni fogjuk, hogy az összetört istenkép részei képesek, mint az Ezékiel látta csontok az egybemenetelre. Nem fogjuk elfelejteni, hogy gyermekben van valami az Istenségből, melyet ugyan ellehet ölni, de lehet erősíteni is. Beteg testhez hasonlítható a gyermeki lélek, melyben az életerő feltámadt s reagálni kezd. A beteg mellett állók csak az életerő e megmozdulását látják és csak örülni tudnak de a gondos orvos óva int arra, hogy a veszély még nem mult el. Sokan csak a vidám mosolyt, a pajzán beszédett a kedves naivságot látják a gyermekben, de nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy ! a Jegnagyobb gyilkosok is olyan mosolygó gyermekek voltak, s hogy az emberiség kimagasló Palinurusai is bűneikről tettek vallást. Másfelől, ha még a legmegrögzöttebb gonosztevőben is találunk valami kis nemesebb részt, mennyivel inkább reménykedhetünk a gyermekekre nézve is ama nagy igazságban : A hol a bűn elhatalmasodott, ott az Isten kegvelme még hatalmasabb lesz.' így ismerve a gyermeki lelket, komolyan megteszünk minden lehetőt, hogy az a mennyei rész, melyet j Euncke Ottó, brémai pap „az ember nemességének" nevez, nyerjen győzelmet, de nem akarunk mindent magunk tenni meg, mert halljuk a Krisztus szavát: „Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek." (Ján. ev. 15. r. 5. v.) Szabó Aladár. Külföldi tanügyi mozzanatok. A kézügyességek oktatása. Francziaországban. Itt az iskolaügy terén 1869-ben ép oly nagy fordulat állott be, mint akár nálunk vagy Ausztriában. De különösen az 1882-diki iskolai törvény nagy lendületet adott az iskolaügynek ; mert ezen törvény az iskolát az újkor követelményeinek színvonalára emeli egyrészt, másrészt pedig az iskolát eszköz-