Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

Visszhangra talált ezen mozgalom Angolországban is, jelesül Londonban, hol e célra a «Prótestant Alliance» és a «Scottish Protestant Alliance>> egyesült s működési irányelve a következő: «A ((Protestáns szövetkezete Róma támadásai ellen védeni és megőrizni akarja a reformatió irásszerű tanait és a vallási szabadság elveit.w «ÁU pedig a ((Protestáns szövetkezet)) oly tagokból, kik politikai vagy egyházi tekintetben külön nézetűek lehetnek ugyan, azonban egyesítve vannak azon szilárd meggyőződés által, hogy a ((Protestáns szövetkezet)) feladata sokkal fontosabb, mint akármily nézetkülönbség politikai vagy egyházi dolgokban. íme az együttműködés minden nézetkülönbség mellett örvendetesen terjed mindenütt. Németalföldön a reform, egyház egyet, zsinati bizottsága az összes prot. felekezetek (a remonstrantusokat, az evang.-lutheranusokat, a helyreállított luth. egyházat, a keresztséget elismerő testvéreket és a keresztyén ref. egyházat) megkérte, csatlakozzanak hozzá, hogy az év folyamán a valdenseknek szeretet jeléül egy diszadományt együttesen küldhessenek. Amerikában a protestáns pártegyletek ((Evangélikus ligát)) alakítottak, melynek zászlajára ezt irták : «Polgári és vallási szabadság megállapítása és fentartása.» Bátor leszek a mélyen tisztelt szerkesztő úr szíves engedelmével ezen szövetkezetek és egyesületek működéséről időről-időre közleményeket hozni, melyekhez ezúttal csak futólagos bevezetést nyújtottam. Különben már e pár sorból is láthatjuk, «hogy a protestantismus mindenütt érzi az együttműködés szükségességét, csak nálunk nem.» Mi itt a szabad Magyarországban, hol sem az államhatalom, sem a társadalom az ultrámontán törekvéseket nem pártolja, és nem ápolja, a praktikus élet terét elhagytuk s elmélyedtünk dogmatikai fejtegetésekbe, mintha most, a tizenkilencedik század végén modern protestáns scholastikát akarnánk megteremteni. Valóban megdöbbentő azon tüzetesség, melylyel — úgy hiszem — csak közös ellenfelünk örömére, magyarázgatjuk egymásnak, hogy tulajdonképen mily dogmatikai különbségek léteznek közöttünk. Igaz, talán nem is cselekszem helyesen, a midőn gondolataimat ezen sajnos bajunk felé fordítom, mert hiszen kényesebb dolog nem létezik a világon, mint valamely dogmatikai subtilitás, habár az egyik oldalon épen annyi bizonyosat tudnak róla, mint a másikon. Található volna még ily eszmeharcban üditő élvezet, ha az fejlődést, haladást, új eszmék tavaszát jelezné. . De így! Igazán nem védünk mást, mint a maid négy százados formákat, nem gondolva azzal, vájjon a protestáns haladott és tisztult eszmék megférnek-e még bennök ? Azt tudjuk, hogy a róm. kathol. kényszerminta szerint «egyfélék)) nem voltunk soha, s nem is leszünk soha ! Azonban minden dogmatikai nézetkülönbség mellett lehetünk «egyek» a krisztusi szeretetben és a protestáns szabadságban, «állva a közös apostoli hit alapján.» Nemcsak szemben a ((Protestáns Irod. Társasággal)), de szemben általános protestáns hivatásunkkal nagyon üdvös volna, aha minálunk is éreznők az együttműködés szükségességét.)) Bierbrunner Gusztáv. T A R C A. Gondoljatok a szobrászra, kinek kezéből épen akkor hull ki a teremtő véső, mikor halhatatlanságát századokon át hirdető alakjának homlokára az isteni lélek derűjét akarta épen rávésni, hogy beszélővé tegye a néma hideg követ. . . . Gondoljatok a tudomány hű napszámosára, ki, midőn az éjet is munka nappalává téve már-már felfedezte s el árulta egy az emberiség legnagyobb gondolkodóit lázasan foglalkoztató eszme nyitját, örök rejtélyét, váratlanul kidől, ajkán hal el a talán megváltó ige, mely ige nélkül minden eddigi alkotása olyanná válik, mint egy félig elkészített hatalmas dóm, melynek tervét genialis építője csak lelkében rajzolgatá-le, s így azt bevégezni többé senki nem leend képes Gondoljatok a rettenthetlen utazóra ki épen akkor szenved hajótörést, mikor egy szebb világ felfedezéséről szóló tudósítását akarta megvinni érte esengő honának s tudni fogjátok kit vesztettünk el örökre a fent irt férfiúban. Az igazi nagyság, melynek oly kevés köze van az ember hatásköréhez, ilyenkor oly közel állónak látszik a legjelentéktelenebb kicsinységhez, hogy az ember szinte kétségbeesve felvetheti eme kérdést: miért is élünk?! mit is ér a küzdés ! ? De miként a Parthenon homlokzatát egykor díszítő szoborcsoport egyetlen torsója, s egy félbenhagyott dóm egyetlen oszlopsora vagy boltíve is magán viseli alkotója lelkének fönségét, merész szárnyalását; vagy miként a görög s római classicus világ feledésbe merült nagy alakjainak töredékesen ránk maradt szavaiból is lelkük fönsége beszél hozzánk, épen úgy meg van becse a jelenkor munkaközben kidőlt nagy fiától ránk maradt töredékes gondolatoknak is, mert, bár bevégzetlenségök miatt a gondolkozás számára új irányt nem jelölhetnek ki, de azért így töredékeikben is segítenek tisztázni azon munkakör céljait, mely céloknak többé, kevésbé helyes felismerése hosszú idők sikeres vagy sikertelen működésének képezheti biztosítékát, előföltételét. Ilyenféle gondolatok támadtak lelkemben, midőn Rauwenhoff Lajos Vilmos Ernő leideni egyetemi tanár, egykori tanítóm s szeretvetisztelt atyai barátom halálhírét vettem. Sajátságos vonása az emberi léleknek az, hogy a fájdalom első, lesújtó perceiben nem tud számot adni magának veszteségéről, mely érte; mikor pedig kissé kezd magához térni, a sűrű rajként előtóduló kedves emlékekkel úgy van, mint. a halotti koszorút készítő a szebbnél, szebb virágokkal, melyek közül, bármily szépek legyenek is, óvatosan ki kell tudni választania a gyász alkalmának inkább megfelelő, egymással harmonizáló színűeket. Egy rövid necrolog keretében csaknem lehetetlen feldolgozni a Rauwenhoff életére s munkásságára vonatkozó ép annyira érdekes, mint tanulságos anyagot; ismereteinek tágas látköre, megfigyelő, eszmélő s itélő képességének ritka tökélye, jellemének aranytisztasága, szerető szívének legfenségesebb humanismusa egyesülve