Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-06 / 1. szám
Nem egyébb e vállalat, mint modern keresztes hadjárat, a melyet a semmit sem tanuló és semmit sem felejtő Vatikán urbi et orbi projektál. Fölfegyverzett expeditiók, katonai felügyelet, ez itt a fődolog, mi mellett Róma a nagyhatalmaknak a pápa vezetése alatti együttes működésére gondol. Keresztes hadjáratok vagy más szóval: az evangyéliomnak tűzzel vassal való terjesztése helyettesítették a középkorban a pápaság szellemének megfelelőleg az őskeresztyén missziókat, az evangyéliomnak s azzal együtt a kulturának élő hirdetés által való terjesztését, s hihetőleg ma is az volna a cél, hogy a pápaság fönhatósága és vezérlete alatt a pápai expeditiók Afrika bensejét fegyveres erővel keresztyénnyé tegyék. Ez volna aztán a misszió gondolatának szörnyű elferdítése, ha az csak bajonettekkel volna megvalósítható. A rabszolgakereskedés ellen viselje a fegyvert az a hatalom, mely arra isteni rendelés folytán hivatva van; a missziónak más útjai s céljai vannak s más királyságnak és országnak nevében lép föl. Jelesen fejtegette e kérdést Warneck, az ismeretes missziói tudós, a midőn a maga közlönyének novemberi füzetében azt mondja : «egy modern keresztes hadjárat legjobb eszköz volna a vallásháború fanatismusának Afrika belsejében való fejlesztésére s ezzel a misszió művének és reményének hosszú időre való megsemmisítésére.)) Hihető azonban, hogy az európai kormányok, főleg Angol- és Németország lépre nem mennek ez újabb római szent vállalat bárminemű előmozdításában. 2. Az „Evangy. szövetség" köréből. Az evangyéliumi prot. érdekek megvédése céljából keletkezett «Evangy. szövetség)) a duisburgi közgyűlés óta is mindinkább tért hódít a német prot. közgondolkozásbatj. Tömegesen lépnek be az egyes tartományegyházak protestánsai annak kötelékébe, s csakis Róma s a szűkkeblű felekezeti theologia idengenkedik annak nagyszerű eszméjétől. «Röpiratai)) tartalmas értekezéseket foglalnak magukban, s a népies irodalom terén is hatalmasan ellensúlyozzák Rómának hasoncélú irodalmi vállalatait és csatakész apparátusait. Segítségére szolgál a Halléban keletkezett Luther-jubileumi „reformátiói egyesütet" is, mely a reformátió történetének alapjait képező eredeti okiratoknak fölkutatása, kiadása és terjesztése alapján akarja ellensúlyozni és visszautasítani a történetnek Janssen-féle elferdítéseit. S ez jól van így, mert csakis ilymódon lehet a római egyháztörténészek célzatos gyanúsításait és ferdítéseit földeríteni s érdemök szerint méltányolni. Bellarminék, Baroniusék, Möhlerék stb. ideje lejárt, s ma Perrone, Janssen, Stöckl s más pápista hittudósoké és történészeké a döntő szó a római egyházban, s Róma és Wittenberg vagy Genf között szinte lehetetlenné vált ma már a tisztítólag, ébresztőleg és fejlesztoleg ható tudományos polémia. Érezzük annak dermesztő hatását nálunk is, mely alapon a kath. seminariumi korlátolt bölcseség csaknem hozzáférhetetlennek bizonyul. Az «Evang szövetség)) terjedését mi is örömmel konstatáljuk, mint egyikét azon protestáns szellemi fegyvereknek, mely az evangyéliomi igazságot és szabadságot villogtatja az örökös ellenséggel szemben. 3. Az ó-katholikus egyház köréből. Ezen evangyéliomi irányú igazan kath. egyháziközösség a keresztyén lelkiismeret reactiójában gyökerezik a vaticanismus és papalismus ellen. Évenként megtartatni szokott egyetemes közgyűlései világos bizonyságot tesznek arról, j hogy úgy az egyházi élet, mint a tudományos theol. és népies irodalom terén tiszteletreméltó tevékenységet fejt ki, s a legközelebbi heidelbergi kongresszus is kiváló figyelmet fordított a népies irodalom fejlesztésére és | terjesztésére. Sc hűlte, a hírneves kanonista, a heidelbergi congresszuson a legerősebb meggyőződés hangján konstatálta az ó-kath. mozgalomnak terjedését s benső megszilárdulását, mi mellett a prot. egyházakkal való szeretetteljes érintkezésre s kölcsönös támogatásra is utalt. A bonni ó-kath. konviktusra is szépen folynak be a szeretetadományok, s örömmel konstatáljuk azt a körülj ményt, hogy a Gusztáv-Adolf-egyesület is segélyezi ! adományaival az ó-kath. mozgalmat, míg a római egyház csak szitkozódásokkal illeti s annak útjaiba szüntelenül akadályokat gördít. A protestantismus a tudományos theologia terén, főleg pedig az askétikus népies irodalom közvetítése által sokat köszönhet az ó-katho-1 licismusnak, a mennyiben ennek révén férhet a római irodalomhoz s annak mesterségesen elrejtett kincseihez. A jezsuitarend történetét Hubernek, a vatikáni zsinat történetét pedig a derék Fiidrichnek köszönhetjük, s ' az ősz Döllinger apát is szüntelenül egyengeti akad. beszédeiben, értekezéseiben vagy tudományos műveiben a ker. egyház felekezetek kölcsönös érintkezésének áldásos útját. S csak a német, svájci és osztrák kormányokon a sor, hogy az ó-katholicismus mozgalmát elaludni ne engedjék, annak híveit Róma követőivel egyenlő arányú kormánysegélyben részesítsék, a mit különben már a paritás elve is megkíván. Részünkről őszintén tudjuk méltányolni az ó-katholicismust, mint a katholicismus és protestantismus egyik derék életrevaló kapcsát. Vivát, fíoreat, crescat! 4. Irodalmi szemle. A Gothában e század eleje óta megjelenő s jelenleg Köstlin és Kautzsch halle-wittenbergi egyet, theol. tanárok által jelesen szerkesztett „Studien mid Kritiken" egyetemes theol. szakközlöny 1889. folyamának 1. füzete kiválóan gazdag tartalommal jelent meg e napokban. Achelis marburgi tanár ; szakszerű értekezést közöl „ Tanulmányok a lelkészi hivatalról" c. alatt, melyben a lelkészet őskeresztyéni, közép! kori főleg pedig reformátiói fejlődését és jelentőségét fejtegeti. A „Geistl. Amtu elnevezése, s ez képezi történeti jellegű vizsgálódásának eredményét, Luthertől való, j ki azt az egyházi terminológiába bevezette. Azt elnevezés alapja kizárólag az Isten igéjében van, mely az isteni szellemet közli, a miért az isteni ige méltósága a szellemi lelkészi hivatalnak is méltóságát képezi. Dröseke kritikai értekezést közöl „Athanasiana" c. alatt az Athanasius nevét viselő s laodiceai Apollinarios ellen intézett iratokról, melyben azt vitatja, hogy a fönnmaradt 2 iratnak nem lehet Athanasius a szerzője. A kritikai részben Kamphausen tanár különböző ó-szövetségi theol. dolgozatokat ismertet. „Die Papstkirche" cím alatt névtelenül 4 polemikai népies jellegű irat jelent meg Berlinben, a melyeknek célja : „a biblia s a történelem alapján kitüntetni a római egyház tévedeseit és visszaéléseit, illetőleg annak unitiját földeríteni s ez alapon tisztább vallási fogalmaknak utat készíteni a kath. hivők kebelében." Az első füzet szól az írás- és hagyományról, s annak a római egyházban való jelentőségéről, a 2-ik az egyházról s annak ismertető jeleiről, a 3—ik a hierarchiáról, a 4-ik Péter apostolról, s annak allitólagos utódairól, a pápákról, míg az 5—ik fejezet ((Gyümölcseikről ismertetik meg őket!» cím alatt a nyert eredményeket foglalja össze. A II. füzet a sákrámentumok, a III. szentek tiszteletének tanát ismerteti, míg a végső füzet a római egyház rövid történetét] nyújtja. E 4 polemikai füzet nem akarja feleslegessé tenni Hase jeles klasszikus és Tschackert evangy. positiv jellegű ismeretes polemikai kézikönyveit, s tisztán a nép körében való terjedést