Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-02-17 / 7. szám
tamra évi iooo frtot is folyósítani, a kerület tárgyalván az eddigi segélyezési mód szerint bejött egyes kérvényeket, azokból csak annyit terjesztett föl ajánlattal egyszersmindenkorra való segélyezésre, a mennyinek összege az építkezésekre szükséges törlesztési kölcsön kamatainak részben fedezésére szükséges S2 0 9 fr t hozzászámításával is csak annyit tesz, a mennyi a konvent által a kerület részére méltányosan juttatható. Ezekből kitűnik, hogy : 1. A kerület a konventi utasítás szerint járt el és az építkezési szükségletek, s azok fedezeti módjának részletes feltüntetésében annak tett eleget. 2. Téves az Ön tudósítójának azon állítása, mely szerint a kerület kérése „körülbelöl IJO,OOO frt közalapi tőke lekötésének felel meg." Tényállás az, hogy a kerület a közalap tőkéjéből nem kéri egy fillérnek lekötését sem, sőt kijelenti, hogy az építkezésekre szükséges öszszes tőkebefektetéseket — a jelzett feltételek mellett — sajátjából előlegezi. A konventtől azt kéri, hogy a közalap folyó bevételeinek terhére szavazzon meg kamatjárulék címen kerekszámban 5000 frtot, az eddigi mód szerint egyesek kérvényeit ezen felül csak akkora öszszeggel honorálván, a mennyi a kerületet méltányosan megilletheti. A végrehajtó bizottság f. hó 8-án tartott ülésében Mocsáry Lajos úr indítványára egy szavazat töbséggel kimondotta, hogy nem tartja magát illetékesnek a kerület javaslata tárgyában véleményt nyilvánítani, sőt odáig ment, hogy elvetette Szász Károly püspök társamnak azon indítványát is, mely szerint hozassék javaslatba a folyó évre a kamat járulék megszavazása, a konventre bízatván annak eldöntése, hogy áilandósítassék-e a segély további évekre is, vagy nem. Nem volt hajlandó elfogadni Kovács Albertnek, a bizottság előadójának azon közvetítő javaslatát sem, hogy tárgyaltassanak az eddigi mód szerint fölterjesztett egyes kérvények, de csak oly összeg erejéig, hogy maradjon fenn kerek számban 5000 frt, s határozzon a konvent előbb a fölterjesztés elvi ágára nézve s azután disponáljon a rendelkezésre maradt összeg fölött belátása szerint. Ez a valódi tényállás. Én bízom abban, hogy a konvent bölcsessége és kegyessége megtalálja a kérdés nyitját s méltányolni fogja az erdélyi kerület azon áldozatkészségét, melylyel saját tőkeösszegeinek önkéntes felajánlása által az országos segélyalap fenséges célzatainak az eddiginél sikeresebb módon elősegítésére, s támogatására hajlandó. Győzzön a mi jobb! Kolozsvártt, 1889. február 11. Szász Domokos, erdélyi ref. püspök. ISKOLAÜGY. „Home Suisse" Budapesten. Mit jelentsen e közlemény címe ? «Home» annyit tesz, mint a német «Heim», a magyar «otthon» vagy menhely; «Suisse» pedig annyi mint «svájci.» Tehát «Svájci menhelyw Budapesten e közlemény címének értelme. Ugyanis a svájciak, tapasztalva azt, hogy honleányaik nagy keresletnek örvendenek, mint bonne-ok, nevelőnők a kontinens minden részében; de sajnosan tapasztalva azt is, hogy ezek a leányok részint lelketlen helyszerző ügynökségek karmai közé kerülnek és keresményök jelentékeny részét kénytelenek ezeknek — elhelyezési díjképen — átszolgáltatni, részint hogy az azonnal helyet nem találó leányok a világvárosokban biztos erkölcsi romlásnak vannak kitéve : keresztyéni szeretettől és hazafias humanitástól indíttatva, a svájci kormány és külföldi konzulai segélye és oltalma mellett mindenfelé alapítottak «Svájci menhelyeket)) (home suisse-eket,) melyeknek közvetítésével svájci honleányaik a fentjelzett kettős veszély ellen megóvathassanak. Most már a francia bonne-oknak és gouvernantoknak elutazandó svájci leányok kormányuk részéről ajánlattal láttatnak el azon főváros konzulához, hova utaznak és ez viszont a helybeli home suissebe ajánlja őket felvétel és elhelyezés végett. Az ilyen svájci menhely terjedelmes helyiség, mely deszkafalakkal kisebb szobákká átalakított termekből, egy társalgó- és étteremből, s az igazgatónő és a cselédség szobáiból áll. Az igazgatónő egy képzett nevelőnő, ki az elhelyezendő leányok képességéről szakszerű Ítéletet alkothat magának és ki a menhely gazdasági vezetésébe is be van avatva. Az ily menhelyen a nők lakást és élelmezést kapnak bizonyos díjért (pl. Budapesten napi 1 frtért) és díj nélkül elhelyeztetnek. A szegény leányok a díj alól felmentvék, sőt szükség esetén ruhával és esetleg pénzzel is segélyeztetnek. A menhelynek orvosa is van s a gyógyítás ingyenes. A pénzt ily célra adják : első sorban a svájci szövetséges kormány rendes évi segély alakjában, másod sorban a svájci kantonok és harmad sorban a jóltevők, kik mint szabad adakozók tagjait képezik annak az egyesületnek, mely a helybeli menhely fentartásához járul és annak kormányzásában önkéntesen részt vesz. Egy része az adományoknak azon úri családok önkéntes (tehát nem kötelezett) ajándékaiból gyűl össze, kik az illető menhely szolgálatát igénybe veszik. Ez intézmény mindenütt életrevalónak bizonyult és annyira kedveltté lett, hogy közvetítését francia, német, magyar, angol, belga, orosz, svéd, dán, görög román és olasz leányok is igénybe veszik. Az eredetileg svájci intézmény pedig nem vonakodik e nemű jótékonyságát nemzetközivé változtatni. Ily menhely 21 év előtt létesült Bécsben mademoiselle de Blaireville elnöksége mellett s mely a mult évben 708 egyénnek adott menhelyet és 220-at helyezett el. A bécsi menhelynek szülötte a budapesti, mely 6 év előtt alakult meg s melynek kormányzó bizottsága a következő : De Blaireville k. a. elnök, Haggenmacher M. asszony alelnök, Naef A. pénztárnok, Grossmann H. titkár, Bach L., Koenig Maria Johanna, Ray Erzsébet, Schulthess-Rechberg E., Klauser asszonyok, Miss E. C. Moody, Lang, Hirschler, Naef-Hensler, Kienast, Haggenmacher Gizella és Weisz J. asszonyok. Igazgatónő : Mademoiselle Álexandrine Bolle. Helyisége Budapesten, gyár-utca 18. és Andrássy-út sarkán, a 4-ik emeleten van. A budapesti svájci menhely Haggenmacher svájci konzul oltalma alatt áll. Mult évben 301 leány talált itt menhelyet; nevezetesen 75 svájci, 70 német, 35 francia leány, a többi szám pedig angolok és magyarok közt oszlik meg. Elhelyeztetett 112. A fölös számú benlakó, átutazó volt. Szegények 19-en nyertek ingyenes menhelyet 67 élelmezési napon át.