Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-02-12 / 7. szám
s mily megbénító a sikertelen küzdés, a reménytelen fáradozás! Hogy ily viszonyok között élő családos lelkész irodalmi viszonyainkat nem pártolhatja, az természetes. Ezzel azonban nem lehet menteni a papságnak egészét, melyben — a jobb módúaknái is — bizony sok a közöny s igen kevés az igazi érdeklődés. Ismerek esperességeket, a melyek, hogy példát említsek, egyetlen-egy példányban járatják a )>Prot. Egyházi és Iskolai Lapot,« a magyar protestantismusnak emez egyetlen egységes szellemi kötelékét, s még több az olyan ág. hitv. nagyobb, virágzóbb egyház, hol e lapot vagy helytelenül értelmezett túlbuzgó felekezetességből vagy közönyösségből, egyáltalában nem járatják. Pedig a ki közelebbről figyelemmel kisérte e Lap áldásos működését s azt a szellemi niveaut, a melyet máris elért, annak be kell ismernie, hogy arra vagy más hasoncélú egyházi lapra oly szükségünk van, mint a mindennapi kenyérre. S ha valaki a szegényebb lelkészek közül egyedül e lapot követné figyelemmel és érdeklődéssel, úgy már abból is elég tájékozást meríthet a theologiai s általában az egyházi (hazai és külföldi) mozgalmak felöl. Paradoxnak tűnhetik fel ez állítás, de a mai égető szellemi szükségben, irodalmunk páratlan elhanyagolásának idejében némileg igazolt. Hogy világi urainknál, sőt még felekezeti tanárainknál is oly kevés a prot. buzgóság, az is ismeretes, s ezen csakis a prot. tudat fejlesztése, a protestantismus életerejének növelése és kulturális jelentőségének kiemelése alapján lehet segíteni. Itt még nagy feladat vár a hazai theologusokra! Olvasó közönségünk tehát nincsen, ezt a lelkészek anyagi viszonyainak megszilárdulása reményében még csak teremtenünk kell. Ennek teremtői a behatóbb tudományos theologiai műveltséggel bíró lelkészeken kívül első sorban a theol. szaktanárok. Ezeknek feladata gyakorlati és tisztán elméleti irodalmi. Gyakorlati feladata a tanároknak abban áll, hogy egyházunknak jellemes és valódi theol. tudományos készültséggel biró lelkészeket neveljenek, beléjök csepegtessék a theol. tudomány iránti önzetlen szeretetet, hogy majdan a theologiát, mint tudományt tisztán a tudomány s nemcsak a megélhetés céljából és kedveért szeressék, míg a gyakorlattal karöltve járó elméleti feladatuk a theol. irodalom művelésében és fejlesztésében áll, mely az ő tanári működésüknek is hű tükre. Azonban hogy mindez »ékesen és rendbencc megtörténjék, valódi theol. szaktanárokra, igazán képzett theologusokra van szükségünk. Ép azért több figyelmet kellene a tanárválasztásoknál fordítani valódi szakszerű kiképeztetésökre, mert a „majd belejön" -féle felületes mondás keserűen boszuljameg magát a tanügyön, a tanítványokon s rendkívül csökkenti a tanári állás szellemi értékét. E végből elengedhetlen követelménynek tartom azt, hogy maguk az egyházkerületek gondoskodjanak kitűnő tanerők neveléséről, az által, hogy a hazai theologiai studium befejezése után időnként egyes kiváló ügyszeretettel s tudománykedvvel bíró fiatal theologusokat küldjenek ki a külföldre, hogy ott a theologiával, nevezetesen annak irodalmával szakszerűen foglalkozhassanak. Sokat buzgólkodunk csupa hazafiságból a külföld ellen, s ez már maholnap nálunk érdemül fog betudatni, azonban a valódi theol. tudományosságot s annak óriási nagy irodalmát ott lehet igazán megismerni, tanulmányozni, mert hiszem receptív szerepünknél fogva nagyobbára a külföldön hangyaszorgalommal gyűjtött irodalmi kincseken építünk tovább a hazai theol. kathedrákon. Erre persze nem elég az, hogy röviden l /2 évre vagy pár hónapra betekintünk a külföldi egyetemekre, mint Bolond Istók Debrecenbe, mert ily rövid idő még a gyakorlati protestantismus, a buzgó prot. élet megismerésére is kevés. Aztán meg a drága szakkönyvek megszerzése sem pótolhatja a külföldi egyetemeken vagy könyvtárakban való szakszerű foglalkozást, mert a theol. ismeret megszerzése hosszú fáradságos gyakorlásA eredménye. Szóval nagyobb ellenőrzést kiképezteteSöknél és egyedül azon alapuló tapintatos választást kívánok az egyházkerületek részéről theol. tanárainknál, a mi különben a mai szakrendszernek is elengedhetlen követelménye, a mennyiben a theol. tanszék egész embert kíván. A theol. gyakorlati tanításnak és irodalmi működésnek másik, nem kevésbé fontos feltétele az, hogya tanári állás anyagilag is kellően biztosítassék, mert az anyagi gondok, a megélhetés kisebb-nagyobb mizériái nyomasztólag hatnak a munkakedvre, másrészt pedig nem jó fényt vet reánk az sem, »hogy a theol. tanári állás anyagi értéke a közép s részben alsóbb oszt. falusi papságéval egyenlőa s hogy ennél fogva »mindig szívesen elmennek egy közepes ekldézsiába gyakorló papnak.« E téren még igen nagyok a hiányok, a melyeket példával is akarok felvilágosítani. Midőn i88^-ben külföldi theol. tanulmányaim után nagynehezen a göllnici 4 napos káplánságon át más jobbnak nemlétében a Sopronba távozott jeles szaktudós, Bancsó r. tanszékére meghivattam, s »de me, sine me« a »tőkegyüjtés« címén évi 6oo, majd 900 frtnvi fizetésre Ítéltek, holott német deák koromban évi 1000—1200 irtom volt, s a midőn annak zsibbasztó fonákságát s a tanügyre való káros
