Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-12 / 7. szám

Harmincegyedik évfolyam. 7. sz. Budapest, 1888. február 12. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP $ SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy-utca 29. sz. 1. em, Előfizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. Teljes számú példányokkal mindig szolgálhatunk. "15 Egyházi irodalmunk akadályai. Vdradi F. e lap 4-ik számában megjelent jeles vezércikkében meggyőzően rámutatott azon akadályokra, a melyek nálunk a tágabb értelemben vett egyházi, főleg pedig a tudományos theologiai szakirodalom fejlődését megnehezítik s csaknem lehetetlenné teszik. Nem tudom, helyesen szemlélem-e magyar egyházirodalmi viszonyaink újabbi fejlődését, de nekem úgy tetszik, hogy a »Protestáns egylet« derék könyvkiadó vállalatának megszüntetése után állott be ama síri csend s ama hideg közöny egyházi szakirodalmunk iránt, mintha Istennek büntetése nehezedett volna ránk azóta, hogy e munkás vállalatot, mely oly sok jeles fordított és eredeti egyházi és tudományos művel ajándékozta meg magyar protest. egyházunkat, megbukni engedtük! Keservesen boszulta meg magát e közönyösséggel párosult tétlenségünk, mély resignatio honol azóta a theol. írói körökben ! Helyesen utal Váradi említett vezércikkében arra, hogy ^egyházi irodalmunk pangásának alapoka a legfőbb fogyasztó közönségnek, a papságnak napról-napra érezhetőbbé váló szegénységében" rejlik, a mihez még az a kétségbevonhatlan sajnos körülmény is járul, hogy »egyházi irodalmunk pártoló közönségét csak igen kevés számmal (mely kevés szám csaknem határos a semmivel) szaporítják világi uraink. Hogy e körülmény milyen erkölcsi és szellemi visszahatással van az irók munkásságára, s menynyire zsibbasztja meg ezen apáthikus állapot az író munkakedvét, ügyszeretét s a tudomány művelése iránti meleg érdeklődését, azt könnyű belátni, s tán van abban valami, hogy jeles egyháztudósaink s íróink nagy része elked vet lenülve ott hagyta a theologia hálátlan mezejét, s más, jövedelmezőbb s hálásabb téren érvényesíti képzettségét és ismereteit. Nem ártana, ha e tárgyat többi között kerületeink is komoly figyelemre méltatnák, s gyógyító eszközökről gondoskodnának! Végül Váradi ugyancsak fején találja a szöget, a midőn az egyházirodalmi működés szellemi akadályát a theol. tanárság anyagi függetlenségének hiányában is látja, mely abban nyilvánul, hogy a theol. tanár anyagi gondoktól menten, egész szellemi erejével, összes tudásával egyháza tudományos érdekeit szolgálni képtelen. Nézzük csak kissé közelebbről magyar egyházirodalmi viszonyainkat! Hogy egyházirodalmi viszonyaink ily óriási hanyatlásának egyik főoka papságunk nagy részének mostoha anyagi viszonyaiban keresendő, arra nézve, azt hiszem, alig lehet eltérés az egyházban, azt mindenki ismeri és látja, a ki t. i. akar ismerni s akar látni. Hány IV. oszt. családos pap van a ref. egyházban, hol a papnak évi fizetése alig haladja meg — akár készpénzben, akár terményekben — a 600 forintot, s ez is sokszor papiroson van biztosítva. De az ág. egyházban, p. o. a Tiszakerületben átlag még sanyarúbbak az anyagi viszonyok. Ismerek egyházat, a hol a pap fizetése alig haladja meg a 400 forintot, s ezt is gyakran a pandúr segítségével kénytelen behajtani, mely körülmény az Amerikába való tömeges kivándorlás s más újabb mizériák folytán még roszabbra fordult. A kinek alkalma volt egy tiszakerületi (p. 0. a gömöri) szegényebb tótajkú gyülekezetben megfordulni, az nem fog csudál kőzni azon, hogy sok pap, a legszigorúbban megszabott kötelességeinek teljesítése mellett a garas, a megélhetés után néz, »szánt és vet«, s egyházirodalmi viszonyainkkal törődni rá sem ér. Képzelhetni, mily lankasztóla£ hat e körülmény műveltebb lelkészeinkre o