Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-23 / 52. szám

nemű ünnepélye után oly nagy volt a lelkesültség, elméletileg meggyőződve, hanem a tapasztalat által is igazolva, ismét hirdessem azok létjogosultságát és a keresztyén evangeliomi nevelés előmozdítása szempontjából való szükségességét. Annyira már haladtunk az utóbbi néhány év alatt, hogy a vasárnapi iskolák eszméje nem kelt oly ellenszenvet, mint mikor először igyekeztünk azt megvalósítani, de a gyakorlatban most sem vagyunk sokkal előbbre, mint 5 évvel ezelőtt. Épen azért, nem elégszem meg annak leírásával, miképen mentek végbe az ez évi budapesti önnepélyek, hanem hivatkozva a vasárnapi iskolák százéves történetére, s rámutatva arra, hogy azok megalakulások után nemsokára nemcsak a ker. oktatásnak képezték kiváló eszközeit, hanem az angol nevelésügy kifejlődésére elhatározókig hatottak, a mint Kis Áron, jeles neveléstani irónk mondja: „Az angot közoktatási mozgalmat Raikes Róbert, gloucesteri nyomdász indította meg, ki a vasárnapi iskolákat, az angol népnevelés alapját kezdeményezteelmondjam, minő módon tehetünk valamit azok által vallásos életünk emelésére. Budapesten már látható is azok jótékony hatása, bár még nem oly mértékben, mint kivánni lehetne; mert még oly rendszeressé tenni a gyermekistenitiszteletek tartását, mint azt külföldön láthatjuk, különösen Angliában és Amerikában, eddig nem lehetett. Mindazáltal haladást jelezhetünk, mert eltekintve attól, hogy sok jó mag hullott a szivekbe, mely gyümölcsöket, ha később is, de bizonyára terem, csak arra utalunk, hogy hogy innen elvitték az eszmét máshova is, másfelől a fővárosban évről-évre több ünnepélyen »szerez magának az Úr a kicsinyek szájából erősséget.« A mesterutcai, madáchutcai s városligeti iskolák kisebb ünnepélyein kívül a budai és a pesti tornacsarnokban, amott e hó 15-én d. u. 4 órakor, itt 16-án vasárnap d. u. 3 órakor, gyűlt össze nagyszámú érdeklődő közönség és pár százra menő gyermeksereg. Budán a gyermekek éneke s Kontra János segédlelkész imája, valamint a theologusok karéneke után Szász Károly püspök mondott hatalmas s a jézusi világosság erejét hirdető beszédet, melyet majdnem egész terjedelmében itt közlünk : Volt a világnak egy setét éjszakája, melynél sohasem volt setétebb — vagy talán csak az utána következett nagy világosság tünteti fel oly setétnek. Az volt a világnak — nem csak legsötétebb, de leghosszabb éjszakája is. Teljes négyezer esztendeig tartott — az első emberpár büntetésétől fogva, az Isten által nekik megígért megváltó születéseig. Századról-századra egyes csillagok tűntek föl ez éjben : a megváltás Ígérete teljesedésének lassú közeledtéről szóló hírek : _ egy Mózes, egy Dávid — a próféták, egy Illés, egy Ézsaiás, egy Dániel felfeltűnő alakjai. S a mint egy-egy pillanatra feltűntek és megvilágították köröskörül a setétséget, oly hamar eltűntek ismét, s a setétség ismét elborított mindent és éjbe vonta a világot. A négyezer éves éjszakának az utolsó négyszáz év volt a legsötétebb része. A Mózes sátora s a Salamon temploma összeomlott, a hit és Istenhez vágyás énekei elhallgattak, a próféták elnémultak, a világ elfelejette a megváltás felől vett ígéretet — s akkor volt a legkevesebb sejtelme annak közeledtéről, mikor az legközelebb volt. Soha sem volt a világnak setétebb éjszakája, mint a legutolsó, e négyezer éves hosszú éjszakában : mikor már annyira elborította az éj az egész földet s az emberi sziveket — hogy egy szegény názáreti leányzó, ki éjnek idején érkezett ősei szülővárosába, a Jeruzsálem melletti kis Betlehembe, ámbár nekie percei súlyosan közeledtek — a setét utcákon, a setét hívek közt bolyongva, nem talált egy házat, egy kis szobát, egy kis zugot, a hova bevonulva terhét letehesse; még a vendégfogadóba sem fogadták be, s nem akadt egy ember szív, mely megnyílt volna előtte, mely megértette vagy megsejtette volna, hogy a világ üdvét hordozza szíve alatt, s azt mondta volna neki, jöjj be szegény asszony, a ki áldott vagy az asszonyok közt. Oh milyen sötétség a világban — az elmékben. S egyszerre — messze-messze napkeleten, kigyúl egy csillag, melyet az előtt senki sem látott s kezdi hinteni fénylő sugarait — királyok, bölcsek indulnak utána, követve a fényvonalt, melyet a setét éjszakában ír le... S egyszerre, a betlehemi mező felett megnyílik az éj sötét kárpitja, angyalok éneke zeng, fény özönli el a halmokat és völgyeket s a pásztorok szívébe besüt a a mennyei világosság. De a csillag keleten, mely után bölcsek indulnak, s az angyali fény az égen, melyen pásztorok buzdulnak fel: bár egy pillanatra eloszlatták a hosszú éj sötétségét — ismét ellobbantak volna s tűntökkel még setétebb lett volna a setét éj — ha egy örök világosság lángja nem lobbant volna fel, azon az éjszakán, a betlehemi istáló jászolában. Képeken látjuk a kis Krisztust — a mint homlokából fény lövell ki s fejét sugár koszorú övedzi. Képeken látjuk a Krisztus szívet a mint forró lánggal ég. Gyarló ábrázolásai az eszmének — de az eszmében örök igazság van. Jézus tana örök fényt hint a setétség éjjelébe; Jézus szeretete öröklánggal ég a világban. A ma született gyermek fejéből kilövellő világosság nekünk is megmutatja az üdv útját •— mely égbe vezet; az ő szívéből kilövellő lángok minket is égő, soha el nem hamvadó szeretettel melegítenek... E karácsonyfa apró lángócskái is ez örökláng sziporkái; s a szívek, melyek azokat szeretetből meggyújtották, ugyanabban az örökkévaló szeretetben égnek. Oh ne is hamvadjanak el e lángok soha! A nagyhatású beszéd elhangoztával következett az ajándékok (vallásos iratok, ruhaneműek, stb.) kiosztása, melyeknek megszerzésében a budai nő-egylet fáradozott. A pesti ünnepély a theologusok szép éneke s Szász Károly püspök imájával kezdődött. Majd a karácsonyi evangelium felolvasása után a gyermekek szívreható éneke hangzott fel, melyet Török Zsigmond katecheta gyakorolt be. Ezt követte Szőts Farkas theologiai tanár rövid, de gondolatokban gazdag s nagyfontosságú beszéde, melynek tartalma a következő : Hatodik izben gyűltünk össze szeretet-ünnepélyre e díszes csarnokban, mely rendesen a testi erők és ügyességek gyakorló-helye, de ilyenkor a lelki élet egyik legszebb virágának, a szeretetnek és jótékonyságnak tárlata. Mikor most 6—ik éve először szólottam e helyen a vasárnapi iskolák első ily ünnepélyén, még némi aggodalom, sőt félelem vegyült az öröm ünnepi érzései közé: vájjon meg fog e gyökerezni a valláserkölcsi nevelés ez uj intézménye hazánkban? vájjon nem fog-e elhervadni a hazai idegen talajban ez eddig ismeretlen növény? Örömmel konstatálom a megnyugtató tényt, hogy a vasárnapi iskolák és gyermekisteni tiszteletek eszméje évről évre hódít, terjed és lassanként gyökeret ver a szívekben; örömmel tehetek tanúságot arról, hogy a főváros példáját vidéken is több helyen követik, mind