Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-23 / 52. szám

A magyar református egyházalkotmány alapelvei. A társas intézés és paritás elve. A képviseleti rendszerrel van összefüggésben egy másik jellemvonása egyházunknak, az nevezetesen, hogy ügyeit nem szereti egyes emberek joghatósága alá adni, hanem testületekre bízza azoknak elintézését, a testületek elnökeinek csak anynyit enged meg, hogy gyűlésen kívül vezessék ügyeit, de intézkedéseikért felelősségre vonja őket, illetőleg gyűlésein jelentést kiván azokról s jóváhagyását vagy rosszalását nyilvánítja felettök. Ez a kormányzó gépezetnek minden fokán szigorúan keresztül van víve; a presbyterium elnöke már kénytelen minden legkisebb ügyben gyűlést hívni össze, s csak a gyűlési határozat után intézkedhetik abban maga a végrehajtást illetőleg. Ugyan így van az egyházmegyén, kerületen, konventen, melyeknek elnökségei csak oly ügyekben járhatnak el közgyűlési felhatalmazás nélkül is, melyekre nézve a fennálló törvények előre megszabják a gyűlés helyben hagyását. De minden ténykedésük azért felülbirálat végett a gyűlés elé vihető, s a kormányzó hivatalnok tetteiért a közgyűlésnek felelős. Sőt annyira megy az egyház féltékenysége e tekintetben, hogy a gyűlésen kívüli intézkedéseknél is fontosabb ügyekben, mindkét elnök részvételét teszi szükségessé, tehát ott is már a társas intézkedést kivánta meg. Ez még inkább előtérbe lép az erdélyi kerület szervezetében, hol az elnökség hatásköre igen szűkre, mondhatni semmire szorul össze, amennyiben a kormányzás minden fokán szűkebb körű kormányzó hatóságok vannak szervezve. Ilyenül tekinthetjük már az egyházközségeknél a presbyteriumot, mely csak végrehajtó közeg, s bár nincs kimondva, de tényleg áll erre is, hogy »egyik közgyűléstől a másikig« kormányozza az egyházközséget s világosan is ki van mondva, hogy minden ténykedéséről első sorban az egyházközségi vagy képviseleti közgyűlésnek felelős. Tehát — mint már fennebb említettük — tulajdonképeni kormányzói joggal nem a presbyterium van felruházva, hanem ez csak szűkebb körű bizottság a folyó ügyek intézésére. Még inkább áll ez az egyházmegyei és kerületi tanácsról. Ezek, amint hatáskörüket a Erdélyi törvénytár 55. illetve 91. §-ai megszabják, tulajdonkép azért vannak szervezve, hogy az egyházmegyei és kerületi elnökségek teendőit végezzék; mindaz, amit a magyarországi gyakorlatban az esperesek és püspökök, néha elnöktársaikkal egyetértőleg legtöbbször egyedül végeznek, Erdélyben a nevezett testületekre van bízva, az egyes hivatalnokok csak ezen testületek határozatait hajtják végre s önállólag csak a leglényegtelenebb folyó ügyeket intézhetik, s a lelkészválasztás körüli teendőket végezhetik, de minden ténykedésükről a megfelelő igazgató-tanácsnak felelősek. Ennyire összezsugorítani a hivatalnokok hatáskörét ismét nem helyes ; eltekintve attól, hogy az ily megszorítás útját szegi minden nemesebb ambitiónak, az a veszély is jár vele, hogy rendkívül hátráltatja az eljárás gyorsaságát, mert az elnökök önjogulag nem intézkedhetvén, kénytelenek a fontosabb ügyekben — bármily sürgősek, bevárni a megfelelő igazgató-tanács határozatát; emellett ez nagyfokú bizalmatlanságot árul el a kormányzó hivatalnokok képessége és jó akarata iránt; általában egy alapjában helyes elvnek túlságba vitele, s mint minden túlságot, úgy ezt sem tarthatjuk helyesnek. Az intézkedési joggal biró gyűlések s általában a kormányzó, sőt a törvényhozó s bíráskodó hatóságok szervezetében ismét egy sajátos vonásra bukkanunk, a paritásra, t. i. az egyházi és világi elem egyenjogú s lehetőleg egyenlő számú részvételére a kormányzás mindenik fokán. E gondolatot nem a debreceni zsinat, s nem is a magyar ref. egyház régi tudós férfiai találták fel; benne van az már a fennebb is említett francia egyházszervezetben, hol a tartományi zsinatnak minden lelkész mellett egy presbyter is jogosított tagja volt, s a generál zsinatba két egyházi mellett két világi képviselőt is küldöttek a tartományi zsinatok. A magyar ref. egyházban csak a bodrogkeresztúri konvent óta van gyakorlatban, amikor egyházunk védelmezésének szüksége indította a prot. nemességet arra, hogy a püspökök, majd az esperesek mellé, gondnokokat válaszszon. Annyiban régebben is megvolt, hogy a zsinatokon a nemesség is részt vett, de ezt nem szívesen tűrte a papság. Az elv kimondatván, mind nagyobb tért hódított; a jelen század első felében még nagy szenvedélylyel folyt a hierarchia es küriarchia áldástalan harca, de az utóbbi évtizedekben elhallgatott, miután a világi elem bevette a hierarchia várait s felépíthetlenül lerombolta. Az 1860. évi konvent által adott szervezetben már minden ponton keresztül van víve a paritás s a debreceni zsinatnak nem volt egyéb feladata, mint törvénybe iktatni s részletesen kifejteni. Nincs talán egy alapgondolata sem egyházunknak, mely oly részletes és következetes megoldást nyert volna a zsinati törvényhozás által, mint ez. A szervezet minden fokán egyenlő joggal s csaknem egyenlő számmal látjuk szerepelni az egyházi és világi elemet. Minden magasabb fokú testület elnöksége, tisztviselői, tanácsbirái, s a képviseleti alapon választott tagjai egyenlő számban határoztatnak választatni; a végeredmény igaz, hogy a világi elem javára kedvező, mert az egyházi tisztviselők mint lelkészek többnyire különben is tagjai volnának a gyűléseknek, míg a melléjök választott vilagiak nem; (ez áll különösen az egyházmegyei közgyűlés tagjaira nézve), de ez a békés működést nem zavarja, mert azon fikció, hogy a paritas lényege nem az egyenlő számban, hanem az egyenlő jogban van, kiegyenlít mindent. A presbyteriumban is ezen elv mellett, meg van a paritás, mert ott csak egy lelkészi egyén ül ugyan számos világi mellett, de ép oly joggal van felruházva, mint azok együtt véve, amennyiben jelenléte nélkül a presbyterium nem határozat képes, s jogában áll vétója által meggátolni a presbyterium valamely határozatának érvényre emelkekedését. S emellett a legtöbb helyen szellemi felsősége és szakavatottsága által egy maga vezeti az egész testületet s annak határozataira döntő befolyással bír. A magasabb hatóságokon látszólag zavarják még az összhangot az iskolák képviselői, de csak látszólag, mert ezek époly mértékben egyházi férfiak, mint világiak s épúgy számithatók az egyik, mint a másik elemhez. E pontnál ismét egy sajátosságával tatálkozunk az erdélyi kerületnek. Ez kormányzó hatóságaiban a kettős elnökséget mindenütt kizárja, de azért nem lehet mondani sem azt, hogy lelkészi, sem azt, hogy világi elnöklet alatt tartatnak a gyűlések, mert egyik gyűlésen lelkészi, a másikon világi egyének elnökölnek. Például lelkészi elnöksége van az egyházközségi hatóságoknak általában, kivéve a 9 püspöki vizsgálat alatt álló egyházat s az olyan gyülekezeteket, melyeknek egyházkerületi közgyűlés által választott gondnokaik vannak, ezekben a gondnokok elnökölnek. De veszedelmes hiánya az erdélyi új szabályoknak, hogy a pap kezéből kiveszik azon jogot, melyszerint nála nélkül az egyházközségben határozatképes egyházi gyűléseket tartani nem lehet. Hogy vállalhatja el a pap a felelősséget a gyülekezeté-