Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-09 / 50. szám

jó lélekkel nem. Elismeri, hogy gyakorlat kell mindenhez, úgy a lelkészi hivatalhoz is, és így kellenek káplánok, ergo nem kell nyugdíj. Nagyon kérem ezt megfigyelés alá venni, midőn én a pesti egyházmegye és a dunamelléki egyházkerület ez irányú intézkedését üdvözlöm. Sok megfigyelni való van a Duna mellett, de most csak ezért legyen felette lelkész-családaink hálája, melyet én ime nyújtok is feléje dunántulról! Végre X úr, ne váljunk el egymástól haraggal. Azt mondom: 1. A korhelyek, használhatatlanok számára állítson fel az egyház egyeteme valami nyugdíjt, kiket magyarán mondva, meg kell fegyelmi uton fosztani hivatalaiktól, ezt nem bánom, de ne a lelkészek, hanem a gyülekezetek, kiknek javára történnék ez. 2. Ezen hibákban nem leledző korosuk lelkészek mellett viruljanak a káplánok továbbra is, és adjanak nekik nyugdíjt. ... Jó lesz-e így ? 1 Dunántuli esperes. RÉGISÉGEK. Az ettyeki ev. reform, egyház története. (Folytatás.) Csordultig telt a keserűség pohara az 1763-ik évben, midőn a prédikátor elhalálozott. Sejtette már előbb a gyülekezet, hogy öreg lelkipásztorának halála alkalmul szolgáland ujabb megpróbáltatásra, de hogy oly kelletlen dolgok következzenek be, minőket megérniök kelle, soha nem remélte. Fejérvármegye levéltárában meg van amaz okmány, mely részletesen előadja az eseményeket Sallai Márton halála és eltemettetése alkalmával. Hadd álljon itt emlékezet okáért amaz okmány másolata. ^Tekintetes Nemes Vármegye! Erdemünk felett való kegyes Pátronus Uraink! Mély alázatossággal és egyszersmind siralmasan kényteleníttetünk a T. N. Vármegyének kegyes könyörülő színe eleibe terjeszteni, mely hallatlan eset történt velünk a közelebb mult pünköst ünnepében. Tudniillik minek utána Szombat estve azon ünnep előtt meghala prédikátorunk, Hétfőn a második napon lassan-lassan készülgettünk annak temetéséhez, a midőn reggel ránk izene helybeli plébánus uram, hogy ő kegyelme halottunkat maga kívánja eltemetni és prédikállani. Azért magunktól vagy prédikátorainkkal, kik közül a bialis

pátyi vagy gyúrói, szeritpéteri prédikátorral, ki a megholtnak édes fia és még egy más Fábián nevű Prédikátorságra menendő, most pedig Bicskén tartozkodó ifjú emberrel nagyobb tisztességtételre szokás szerint megjelentek, semmiképen eltemetni ne merészeljük. Mely izenetét értvén O Kegyelmének, elsőben egynehányan eskütteink közül bémentek O Kegyelméhez, de véle semmit nem végezhetvén, hirt tettek az iránt, fentemlített Prédikátor Uraiméknak, kik is a biali, hasonlókép a temetésre átjött nótárius Törpéni Jósefet újra küldötték O Kegyelméhez Veroni Pál plébánushoz, a ki megkérdezné micsoda hatalommal vagy ki rendeletéből kívánna O Kegyelme oly dologba bocsátkozni, a mely még eddig Isten kegyelmességéből és Uralkodó Felséges Királynő Aszszonyunk anyai irgalmasságából, nem különben földes uraságunk kegyes jó voltából közöttünk fentlevő istenitiszteletünk közönséges gyakorlásának ily világos prae- 1 judiciumára és megrontására célozna? Melyre Ő Kegyelme j a mint értettük, nevezett követünktől, azt felelte, hogy sem a Felséges Királytól, sem a vármegyétől, sem a földes uraságtól nem volna ugyan parancsolatja, mindazonáltal a T. Káptalannak instruktiójához tartaná magát, melynek bizonyítgatására némely levelet is mutogatott előtte. Ezen nevezett Nótárius négy ízben fordult meg ezen dolog iránt O Kegyelménél és utoljára oly izenetet vitt, hogy ha épen a prédikálástól el nem akar állani, inkább csak énekszóval közönséges módon fogják temetni a halottat. Melyre aztán egyebet nem szólott Plébánus uram, hanem ha ugy van, maga is el fogja kisérni. Azonban a templomban kihirdette hallgatóinak, hogy számosan a halotttas házhoz megjelenjenek és még a kvártélyban levő német katonákat is ez iránt megszólította, így szólt a plébánus : „megholt a kálvinisták csikósuk, de majd mi temessük el, adjatok hirt a más falubeli németeknek is." Ez alatt pedig midőn látták volna a a részünkről való esküttek, hogy a kath. részen való Magyar Biró házánál csoportoznak a német lakosok, kvártélyos katonákkal elmentek egynehányan a helységbéli Ispán Úrhoz, kérdezvén okát azon sok nép felgyülekezésének és egyszersmind kérvén, hogy O Kegyelme mint az Uraság Tisztje parancsoljon a Jobbágyoknak, hogy valami helytelen dolgot ne cselekedjenek. Melyre Ő Kegyelme hivatott bennünket, hogy semmi olyas ellenkezéstől nem tarthatunk, mindazon által hozzátette, hogy Plébánus ur dolgában nem akar avatkozni, mivelhogy ő neki nem parancsolhat. Azonban délután elérkezvén a temetés ideje, mihelyt a mi embereink elvégezték volna az első harangozást, mindjárt a kath. uraimék harangjaikat is elkezdették megvonni, melyet ugyan mindnyájan nem rendes harangozásnak, hanem lármázó félreverésnek tartottunk. E közben megindult maga is Plébánus ur a házfelé, kétfelől a két kath. Bírótól és Mestertől kísértetvén, egyszersmind pedig a sok nép is mindenfelől német katonákkal együtt oda tódult. Plébánus uram egyenesen a koporsóhoz ment és papi fejér gyolcs ruháját mestere kezéből elvévén, magára venni kezdette, egyszersmind pedig a véle való nép kezdette elnyomni a fejér népet a test mellől, a koporsót körül állotta. Mely dolgot látván a mi elöljáróink és azt Ítélvén, jobb lészen inkább a testet addig tartani, míg az iránt a földes uraságnak hirt nem tesznek, vissza akarták a házba vinni a testet és azon szándékjukban, a midőn a koporsóhoz nyúltak volna, Plébánus ur azt mondotta: Aló ! és mindnyájan a felgyűlt nép különb különbféle kézben való eszközökkel reájuk rohant és minden irgalmasság nélkül agyban főben ütöttek vertek mindeneket, valakit csak értek a vallásunkon levők közül. Ezt látván a jelenlevő Prédikátorok, kérték elsőben Plébánus uramat, hogy csendesítse meg a népet, aztán az nem használván a magunk feleit, hogy ők semmi erőszakot senkin ne tegyenek, és azzal megijedvén, ki egy, ki másfelé közülök elszaladtanak. Gyúrói prédikátor uram fentemlített Fábián nevű ifjúval együtt szaladott a mészáros házahoz. Ezalatt a lármázó nép a koporsó alá készített vivő fákat és a kirakott székéket szélyel kapkodtak, a katonák fegyverei is villogtattak. Egy német lakos a megholtnak Prédikátor fiát torkon, fogta és ha meg nem szabadították volna mások, kevésbé mult, hogy meg nem fojtotta. Mások mesterünket a földre leütötték, másokat is sokakat a földig levertek vérben fagyban és holt számban hagytanak. Sokaknak fejét több helyen betörték. Maguk is a fentemlített két Birák egyaránt verték a népet, sőt a magyar Biró egynehány izben kiáltozta, hogy a biali Nótáriust verjék agyon, mivelhogy ő volt volna a prókátorjuk. Kovács