Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-09 / 50. szám
az élet által igazolt intézmény az. Fordulnak elő alkalmazásánál bajok, nagyon természetesen; de látott-e már valaki olyan institutiót, a melynek egy vagy más tekintetben, egy vagy más viszonyok között és emberek kezében, árnyoldalai is ne lennének ? Én — és több hason megyőződésű kartársat ösmerek — részemről soha egy főnököm vagy főnöknémmel se súrlódtam, pedig jó soká élveztem a káplánság gondtalan, kellemes kenyerét, (nem gúny, benső meggyőződés mondatja velem) s pedig voltam olyan helyeken is, hol káplán elődeim közül többnek külön terítettek, s hol evő próbákat tartottak a főnökkel. Ne feledjen el az ifjú ember soha egy kis önmegtagadást, s tartsa meg az írást: »az öreg ember előtt felkelj és annak orcáját megbecsüljed^, s tartsa tiszteletben azt, ki néki főnöke, bármily magas önérzet dobogtatja is, vagy épen fölény érzet, az ifjú kebelét; s »nem levén susárló, megszűnik a susárlás.« A végmegoldásból különben úgy látom, hogy cikkíró úr se akarja olyan forrón etetni meg velünk a levest, mint azt tálalni kezdte, s a konventi javaslat mellett velünk együtt elballag irgalmatlan lévitaként, s a munkaképtelenné vált lelkészek modus vivendijére nézve oda lyukad ki, a hová mi. Fájdalom, az erdélyi kerület véleménye az én véleményem is, hogy a két kérdés •— illetve azok közül az égetőbb a gyámintézet is — nem érett meg az aratásra ; de erre nézve itt az idő a vetés eszközlésére. Frappans illustrátiója cikkíró úr nyugdíjintézeti vélekedésének az utolsó odavetett mondata, melyben azzal biztatja magát is, meg az olvasó lelkészi kart is, »hogy a nyugdíj a jövendő papságra szól.« Tehát ő is bort akar inni, vizet csak prédikál. Engedjen meg az általam — ideális álláspontjáért — teljesen méltányolt cikkíró úr, ha szíves emlékébe idézem az aranyrégulát: A mit nem kivánsz magadnak, Te se tedd embertársadnak. Vácz. Vörös. Szóljunk hát hozzá. X úr e becses lap 48-dik számában, mint valami gyász vitéz, lobogót emel a nyugdíjintézet mellett, és csodálkozik, hogy Izráelben nem találtatott csak egy is, ki meggyőző érveit felemelte volna a nyugdíjintézet mellett. Pedig szerinte, az ügy fontos. Fontos az a papság előtt is. Csakhogy míg az egyik rész a lelkészi kar romlásával, a másik annak megélhetésével óhajtja azt összehangzásba hozni. Köszönjük az olyan nyugdíjt, melyet magunk, szerény fizetésünkből hozunk, vag}' pardon! hoznánk létre, csak azért, hogy mikor már épen gyermekeink elhelyezéséről, tán taníttatásáról, vagy épen leányaink férjhez adásáról lenne szó, akkor szép csendesen nyugdíjaztassunk csekély fizetésre, és azért mert testi bajunk esett: a láb gyenge, a szem meghomályosult, a szó nem érces, leszálljunk megszokott, úgy is kevés fizetésünk harmadára, és legyen velünk az egész család szerencsétlen és koldus. Es itt — nem tehetek róla — megdöbbenésemet kell kifejeznem azon közöny miatt, mely X úrék sátorából felénk hidegít. Sehol szó a lelkészi hivatal napszámosai mellett, minden csak ellene ! Mert az ország a tanítóknak, tisztviselőinek nyugdíjt ád, az egyes testületek önmaguknak, ám de itt nem az egyház akar maga azért egyházi nyugdíjt teremteni, hanem teremtsen maga a lelkészi kar, a kinek úgy is szíve vérzik az özvegy lelkésznők és az árvákért. Van-e széles Magyarországban bizonytalanabb sorsnak kitéve a mívelt nő és árvák, mint a a reform, lelkészi család?! A ki egykor még, férje életében némi jólétet élvezett, az férje halála után 50—100 forint segély kenyerét egye egész családjával ?! S ha az annyira óhajtott nyugdíj bejő, legyen meggyőződve X úr, hogy azok a szegény özvegyek még szegényebbek lesznek, mert nem marad egy dinár sem a férj életéből. Ma marad, segíti azt a káplán rendszer, és ez áldott intézmény! Ez oka, hogy özvegyeink nem járnak kérő íveikkel ajtóról-ajtóra, hanem otthon szép csendben élnek boldogult férjeik kevés hagyománya után. A modern kort én is szeretem, de csak úgy, ha nem követeli életemet. Már pedig X úr szerint a süket és vak papnak nem lehet a káplán füle, szeme, és így haljon meg éhen (nem szó szerinti értelemben értem) inkább, mint a modern kor követelése szenvedjen. Lassan a testtel X úr! Az a kápláni rendszer nem épen oly rossz. Lássa, azok az ifjak ma tesznek alapvizsgát, szereznek tanítói oklevelet, tesznek két papi vizsgát, van pár évi gyakorlatuk, néha 5—10 évi, és ezekről merné ön állítani, »hogy a káplán csak a legszükségesebb teendőket végzi, de az initiativák, a teremtés, a javítás, a hibák megszüntetése munkakörébe be nem léphet. A káplán csak papoló gép, semmi más.« Én úgy tekintem a káplánt, mint a ki ténykedéseért felelős, úgy tekintem, úgy tartom, hogy principálisává! egyezve javítani, teremteni is hivatott, köteles a hibákat megszüntetni, szóval a káplán szerintem pap és nem maschina. Azután meg furcsa fogalma van némely főnek a 60 éven túli református papról, ha káplánt tart. Hiszen édes X úr, nem egészen a süketség, vakság, sántaság hívja ám elé a káplánokat, hanem az, hogy az egyházmegyén, kerületen azok a papok közhivatalnokok, tanácsbirák, jegyzők, pénztárnokok, számvevők, esperesek, püspökök és ezekről állítja X úr, hogy szolgálatra teljesen képtelenek, és nem nézhetnek a dolognak utána. Nem is hiszem, hogy ily administratió mellett az egyház gépezete megrozsdásodjon, mert bizony megolajoztatja azt az egyházmegye, az esperes meg a püspök ki helyezi a káplánokat, felügyeli, és mindig azon van, hogy az egyház szellemileg alá ne szálljon. Mikor X úr a káplánokat jól kiporolta, akkor megszánja az irgalom, és sajnálkozik helyzetükön, ellátásukon, cselédiességükön. llisum teneatis ! A káplán cseléd! Ne higyje X úr. Kedves, házi tag az, édes fia a papnénak, és pedig nem azért, mert — mint ön mondja — »sok esetben megfizethetetlen előnyökkel jár« — (nem házasságot ért alatta?) — ott léte, hanem mert minden okos pap és papné tudja, hogy ez az igazi és valódi nyugdíj. Ne is féltse X úr a jó kedvű, fiatal káplánt, örömmel munkálódik ő a lelkészi család mellett, jó kosztja, ellátása és 60 forintja mellett, mert tudja »ma neked, holnap n ekein.« És most X úr szerint: A nyugdíj mellett nem kell káplán, hanem a képesített káplán azonnal hivatalba lép. Ugy de ha a segédlelkészekeddigi gyakorlatuk mellett is — 1—8—9 és — csak papoló gép volt a képesített, ugyan mondja meg, rá merné-e ön 1000-—2000 egyháztag gondozását bízni egy ma képesített fiatal emberre, mikor a mi káplánunk is csak » Maschina « ?! Nem uram, nem merné, legalább